A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Praznovszky Mihály: Kisfaludy Sándor szobrának felavatása Balatonfüreden 1860. június 11-én

Amikor még csak a hírt közlik, a Vasárnapi Újság szerint nagyságára nézve „kolosszális szobor született, ami arcvonásaiban hű a költőhöz." A megrendelők pedig, úgy tudja, elégedettek a művésszel. Két hónap múltán ugyanebben a lapban már a teljes elmarasztalás kapott helyet: a füredi Kisfaludy gyarlóságában „méltó testvére" a Nemzeti Színház előtt búsongó Katona-szobornak és bizony ez is olyan „kritikai ütlegekre" számíthat, mint a pesti.

39 A disszonáns hangok már közvetlenül a leleplezés után megjelentek a tudósításokban. A Hazánk cikkírója úgy véli, a szép ünnepet nem rontotta meg a szobor tökéletlensége, „mely ugyanúgy mint Katonáé egykor, alkalmas felváltásra szorul"

40 Az első vitriolos kritikát Kakas Márton, azaz Jókai Mór írta. Híres füredi leveleinek egyikében alaposan bemutatja a „scytha művészet" e monumentumát.

41 Úgy látja, hogy a balatoni nagy szél egészen megdöntötte a szobrot, azért van ez a természetellenes testhelyzete. О még a köpönyeget is jól ismerte, úgy emlékszik mintha a Kisfaludy Károlyé lett volna. Szegény szobor fázik ebben a nyári hidegben. „Szerencsére egy kis kemenceforma (tán takaréktűzhely) van az egyik markában amelyen a másik kezét illő távolból melegíti". Egy másik kritikus azt hibáztatta, miért az öreg Kisfaludyt mintázta meg (mert ilyen arcképet adtak a szobrásznak!), hiszen az eszményesítést csak „fiatal, erőteljes" alakon lehet elvégezni. Laborfalvi Róza szerint, aki nyaranta ott sétált a szobor mellett „olyan aránytalan, behemót feje volt, hogy a kisgyermekeket avval ijesztgették ha rosszalkodtak. Később egy áldott állapotú asszony rosszul lett a szobor láttára és botrány tört ki". Gróf Gyulay Lajos is csak messziről nézve találta szépnek, de közelről már teljesen hatástalan. „Mikor élcból azt mondta valaki, hogy ezt a helybeli kovács készítette, még az is rossz néven vette, állítván, hogy annál szebb szobrot tudott volna előállítani." A kritikákon nincs mit csodálkoznunk, inkább azon, hogy a szobrot a zalaiak elfogadták. A szobortervet ellenőrző pesti szakmai bizottság (zsűri) az anyag-minta formájában ellenezte a szobor ércbe öntését. Vadnay Károly szerint bemutatásakor „a fenséges költői alak helyett ferde, idomtalan agyagot láttak, amely semmit sem fejez ki".

42 A zalaiak egyre inkább szégyellték „az idomtalan szobrot, a füredi vendégek megbotránkozásának folyton méltó tárgyát." Zavarta már őket a sok gúnyolódás. Újra akarták öntetni, de végül egy új mellett döntöttek, amelyre ismét közadakozásból gyűlt össze a pénz, s ezt készítette el Vay Miklós. De mi legyen a régivel? Végül is beönteni nem szabad vélték sokan, mert ugyan rossz, de egy magyar művész alkotása, „erkölcsi tulajdona", aztán Deák emlékezete fűződik hozzá, bár ő tehet a legkevésbé arról, hogy ilyenre sikeredett. Jókai Mór is a beolvasztás ellen volt, javasolta, hogy a fürdőhely valamely kevésbé látogatott részén kellene felállítani, esetleg vegye meg egy villatulajdonos és állítsa fel a kertjében. Ám „ha senkinek sem kell, kész vagyok magam megvenni a kicsúfolt detronizált szobrot, de a Lóránt keresztfiam »vasfejű bácsiját« összetöretni nem engedem."

43 Mégis a pusztulás lett a sorsa. Lebontották, beolvasztották és az 1877-ben felállított új, ma is látható szobor kerítésrácsait belőle öntötték ki.

44 Az ünnep A szobor felavatására végül is 1860. június 11-én került sor. Összekötötték egy másik eseménnyel. A másnapi és tihanyi kirándulást követően 13-án Keszthelyre, majd Nikiára utaztak a résztvevők, ahol kiegészülve Somogy megyei vendégekkel, emlékművet avattak Berzsenyi Dániel tiszteletére. Mi volt tehát a cél? Kétségtelen, hogy a zalaiak eredendően tisztelegni akartak nagy szülöttjük, Kisfaludy Sándor emléke előtt, de mint a Kazinczy-ünnepen, itt is nyilvánvalóvá vált a burkolt, s olykor direkt szándék is: politikai cselekvés megszervezése, a nemzeti önbecsülés érzetének újjáélesztése, a képesek vagyunk még ha akarjuk, s ha kell, erkölcsi erejének kipróbálása. Ezek többé kevésbé el is hangzottak a helyszínen és a beszámolókban. A Hölgyfutár szerzője szerint az apa el kell, hogy hozza a gyermekét, mert ez az ünnep „lelkesítheti őket föllépni azon térre, melyen hervadhatatlan borostyán zöldell az érdem megkoszorúzása". Más vélemény szerint az ünnep méltó volt „mind a halhatatlan költőhöz, mind a nemzethez, mely mindig élni és virágozni fog, míg jeleseiért és a nemes eszmékért ekként tud lelkesülni".

45 A felfokozott szakrális érzés teljes nyelvhasználati pompájában jelenik meg előttünk egy T. L. szignójú levelező tudósításában. írása a Szózat említésével indul, amellyel a helybeliek fogadták az érkező zalaiakat, s amely „mintegy figyelmeztetésül szolgált, hogy akiket nem e szent érzelem hevít, az szentségtörő, ne közelítsen e helyhez, melyet a nemzeti kegyelet fölszentelt: de egy lélek, egy érzelem hevíté a bentlévők kebelét, mert mint Isten templomába léptek azon helyre, honnét a nemzet szent dala hangzott feléjök s egyesülve ment a sereg körül hangoztatni azt a költő szobra által fölszentelt téren."

46 (Kiemelések tőlem P.M.) A gondolatsor követhető: miként az ima, a hit, a vallás egységbe fog egy népet, ekként fogja össze a költő imádata is. Ráadásul teljes nemzeti egység ez, több beszámoló is kiemeli, hogy a köznép nagy számban vett részt az ünnepen: „a magyar köznép is közel s távol falvakból e napra Füredre sereglett, s tettleg szent ünnepet akart ülni". Példaadás, nemzeti egység, öntudatformáló tett, szakrális hangulat - a nemzet önmagára talál e szobo528