A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Nagybákay Péter: Veszprém és a kézművesipari kutatások

kába barátját Bartócz József akkori veszprémi felsőkereskedelmi iskolai tanárt, aki később - mint látni fogjuk - számos értékes publikációval gazdagította a múzeum által megindított kézművesipar-történeti irányú szakirodalmat és úttörője volt a forrásfeltárás és feldolgozás számítógépen történő megoldásának. Nagy László inspirálására született meg 1936-ban Pálfy Ilona igen érdekes tanulmánya is a Magyar Statisztikai Szemlében Veszprém város adózó polgárságáról az 1828. évi összeírás szerint, amelynek gerincét az akkor is már oly szegényes, mégis jelentősnek tekintendő kézművesség körülményeinek vizsgálata alkotja.

94 Nagy László indította el tehát tulajdonképpen a későbbi, széleskörűvé terebélyesedett kézművesipartörténeti kutató és feldolgozó tevékenységet Veszprémben. Saját publikációira, sajnos, elég kevés ideje jutott, de megjelent publikációi időigényes, sokoldalú előkészítő kutatómunkáról, hallatlan lelkiismeretes alaposságról és igen magasfokú tudományos igényességről tanúskodnak. Nagy László publikációi közül igen jelentős a Dunántúli Szemlében 1940-ben megjelent tanulmánya a magyar csutoráról, illetve a csutorának és a csutorás mesterségnek külföldi kapcsolatairól,

95 valamint „A veszprémi tobakok' ' című tanulmánya a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1981. évi számában. Ez utóbbi, melynek második, rövidebb része sajnos már csak mint posthumus mű jelenhetett meg 1985-ben,

96 iskolapéldája annak az interdiszciplináris megközelítésnek, amellyel egy speciális kézműves mesterség mind gazdaság-, társadalom-, technikatörténeti, mind pedig néprajzi szempontból egyaránt tökéletesen feldolgozható. Kitartó, szívós munkájával ő vetette meg az akkori Bakonyi Múzeum országos hírű néprajzi gyűjteményének alapjait. A kézművesség történetével kapcsolatos tárgyi és írásos anyag ugyanis egyértelműen a múzeum néprajzi gyűjteményébe került és csak elvétve fordult elő, hogy esetleg egy-egy darab a helytörténeti, vagy inkább a művészettörténeti gyűjteménybe tévedt. A magyarországi múzeumok legnagyobb részében is ez a gyakorlat alakult ki - bár előfordul az is, hogy a tárgy minőségétől, korától vagy várostörténeti jelentőségétől függően, elég szubjektív mérlegelés alapján - a néprajzi, művészettörténeti és helytörténeti gyűjtemények egyaránt tartalmaznak kézművesipar-történeti emlékeket. A néprajzhoz való besorolást kétségtelenül alátámasztja az a történelmi tény, hogy Magyarországon a céhszervezetek emlékei döntő többségükben leginkább csak a XVIII-XIX. századból maradtak fenn és erre az időszakra a céhek már jóformán teljesen elnépiesedtek a számtalan mezővárosi és falusi céh megalakulásával. A népi kézművesség veszprémi és Veszprém megyei kutatásában jelentős szerepet játszott Vajkai Aurél, kitűnő etnográfus is, aki elsősorban az olajütés, a bőrkikészítés és a népi építészet kérdéseivel, munkamódszereivel és történetével foglalkozott, és ezekkel kapcsolatosan számos értékes publikációja látott napvilágot.

97 Nagy László távozása után egy időre a múzeum vezetését is б vette át, majd Szentléleky Tihamér viszonylag rövid ideig tartó igazgatósága után, az akkoriban megyei múzeumigazgatósággá szerveződött veszprémi múzeum élére Éri István került. Eri István hamar átlátva a Veszprém megyei kézművesipar-történet már eddig feltárt hatalmas anyagának jelentőségét, kitűnő szervező készségével főleg külső munkatársak bevonásával - újra megindította az intenzív gyűjtő, feldolgozó és publikáló munkát. A múzeumi néprajzos és történész munkatársakon kívül (Törő László, Hadnagy László stb.) Nagybákay Pétert, mint külső munkatársat bízta meg az eddig összegyűjtött anyag felmérésével, számbavételével és a még lehetséges további megyei gyűjtőmunka megszervezésével. Nagybákay Péter minden, az ország más gyűjteményeiben fellelhető olyan tárgyi céhemléket is felkutatott és számbavett, feldolgozott és publikált, amely a történelmi Veszprém megyében volt használatban, bárhol is őrizzék azt most. Sorrendben először a céhpecsétnyomók, majd a behívótáblák, a céhkorsók és céhedények, azután a céhládák, céhzászlók, a céhlámpák és minden egyéb céhjelvényes felszerelési tárgy, mint pl. bútorok, szállásjelvények stb. ismertetései jelentek meg a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben 1963 és 1972 között.

98 Minden egyes publikáció bevezetése tartalmazta a tárgytípus szerepét és nemzetközi vonatkozásait is, majd ezt követte a céhemléktárgyak pontos leíró lajstroma a megfelelő illusztrációkkal. Azóta ezt a rendszert követve több nagy vidéki múzeum vett erről példát, mint pl. Miskolc, Eger, Debrecen, Győr, Tata stb. Célszerűnek látszott a tárgyi anyaghoz szorosan kötődő írásbeli céhemlékek pontos számbavétele és feldolgozása is. Ennek első fázisa a számbavétel, ugyancsak Nagybákay Péter irányításával a veszprémi múzeum vonatkozásában szintén elkészült. Gyakorlatilag ezt a feladatot számos belső és külső munkatárs (Dr. Scherer János, Wöller István stb.) segítségével koncepcionálisan is teljesen önállóan Pesovár János külső munkatárs hajtotta végre, megteremtve a múzeum „Céh- és ipartörténeti dokumentációs Gyűjteményét", amely a XVII. és XIX. század közé eső időszakot felölelve 2977 leltári tételszám alatt 3606 iratdarabból áll. Ily módon a történelmi Veszprém megyében fekvő céhek tárgyi és írásos emlékeinek teljeskörű állaga összeállt, tekintettel arra, hogy még arról is gondoskodás történt, hogy az Országos Levéltárban

99 és a Budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárában

100 őrzött, esetleg máshol fellelhető Veszprém megyei céhtörténeti iratanyagok, elsősorban természetesen kiváltságlevelek is bedolgozhatok legyenek a végleges összeállításba. Sőt a két legfontosabb országos céh-kimutatásban: a Szádeczky

101 és Eperjessy

102-féle céhlajstromban szereplő olyan iratok is figyelembe legyenek véve, amelyek az eddigiekben 509