A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Nagybákay Péter: Veszprém és a kézművesipari kutatások

A kézművesipar tehát kisiparrá alakult, súlya kétségtelenül sokat csökkent, összetétele is alaposan megváltozott, de azért Cholnoky szerint még 1938ban is 92 cipész, 50 csizmadia, 52 szabó, 13 női szabó, 33 kőműves, 18 ács, 27 asztalos, 12 bádogos és 13 szobafestő dolgozott a városban.

85 A második világháború és az azt követő nagy társadalmi, gazdasági és főleg technikai átalakulás a kisipar sorsát mondhatni véglegesen megpecsételte. Egy-egy szakma még esetleg - átvészelve a szocializálás hosszú időszakát is - a szolgáltató-javító szférába csúszva fennmaradt, néhány pedig az iparművészet és népművészet irányába eltolódva ma már teljesen más funkciót tölt be. Szerepük ilyenformán a lakosság alapszükségleteinek kielégítésében jóformán teljesen megszűnt. 2. A veszprémi múzeum kézművesipar-történeti gyűjtő és publikációs munkássága 1903-ban, éppen 90 évvel ezelőtt jelent meg Paur Ödön jelentése a „Veszprém vármegyei Múzeum Egylet állapotáról". Ebből kiderül, hogy már 30 évvel korábban, 1873-ban jegyzőkönyvileg kimondatott „egy vármegyei múzeum megalapítása",

86 de számos gátló körülmény miatt az egylet alakuló ülésére csak 1902. november 3-án került sor. A múzeum tárgy-állományának alapját Mihálydy János bakonyszentlászlói plébános gyűjteménye vetette meg. Ezután mindjárt meg is kezdődött a rendszeres gyűjtő munka a megválasztott igazgató, Laczkó Dezső piarista tanár irányításával. Kérdőíveket bocsátottak ki a megye községeibe, amelyeknek IX. pontja többek között már arra is rákérdez, hogy „van-e bíróláda, bíró jelvény, régi zászló, régi pecsétnyomó, ... vagy czéhladcC a községben. Nem tudjuk pontosan melyek voltak a legelőször bekerült céhtárgyak a múzeumban. Mindenesetre Paur jelentése szerint a csizmadia ipartársulat a múzeumnak beadta „a Ferdinánd császár által aláírt, bádogdobozban elhelyezett céhlevelét és 12 db régi könyvet."

87 Már Laczkó Dezső életében, hű munkatársa és barátja - majd Laczkó 1932. évi halála után utódja Rhé Gyula (1871-1936) figyelt fel az egyre jobban elsorvadó kisipar elkallódásnak kitett emlékeire. A Veszprémi Hírlap hasábjain eredményesen hívta fel erre a város és megye közönségének a figyelmét. Nagy szükség is volt ekkortájt az ilyen éberségre, mert a céhek 1872-ben történt végleges, hivatalos megszűnte után a céhemlékek országszerte vagy valóban elpusztultak, vagy jórészük avatatlan felvásárló üzletelők kezére került és még csak szerencsésnek mondható, hogy éppen Veszprém megyéből ezek egy jelentős része vétel útján Budapestre, az országos gyűjteményekbe eljutott (Magyar Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, Iparművészeti Múzeum). De ezt követően is sok szép darab bukkan fel - szinte a mai napig - egyes magángyűjteményekben. Rhé Gyula aktivitásának köszönhetően került be a múzeumba az utolsó veszprémi csutorás mester, Illikmann József teljes műhely-felszerelése és -berendezése, amellyel az egyik legspeciálisabb és jelentősebb veszprémi magyar kézműves mesterség komplett tárgyi együttesét mentette meg az utókor számára,

88 de már korábban is - az 1929-30-i jelentés szerint 11 halászati szerszám, az 1930—31-i jelentés szerint pedig vétel útján „különböző céhemlékek' ' kerültek be a múzeumi gyűjteménybe.

89 A tárgyi céhemlékek száma tehát egyre szaporodott és a bekerült ládák tartalma - a céhiratok - egy máig meglévő és később precízen leltárba vett céhtörténeti adattár alapjait vetették meg. A Malonyay Dezső-féle „A magyar nép művészete" című hatalmas, alapvető munka 4. kötetében már egy kialakult nagyszabású céhkancsó- és céhláda-gyűjtemény képét közli.

90 így tehát - ha némi túlzás is van benne - igazat kell adnunk Fettich Nándor megállapításának, amelyet a Rhé Gyuláról írt megemlékezésében olvashatunk, hogy Rhé Gyula újságcikkeiben „a sorok között finoman elrejtve ott volt a figyelmeztetés a veszprémiek számára, hogy régiségeiket adják be megőrzésre a múzeumba. Ilyen agilitás mellett nem csoda, hogy a veszprémi múzeum céhláda-, céhpecsét- és céhemlék-gyűjteménye a leggazdagabb az országban."

91 A kézművesipar-történeti, valóban igen gazdag gyűjtemény alapjainak lerakása tehát elsősorban Rhé Gyulának köszönhető. A múzeum második igazgatójának 1936-ban bekövetkezett halála után Nagy László (1904-1978) vette át a múzeum vezetését. A nagyműveltségű, igen széles érdeklődésű körrel megáldott új igazgató nemcsak kitűnő régésznek, hanem néprajz-kutatónak, sőt technikatörténésznek is bizonyult. Az 1925-ben felavatott múzeumépület

92 mellé felépíttette az ún. Bakonyi-házat, Magyarország első, modern értelemben vett skanzen épületét. Ennek egyik helyiségében helyezte el üzemképes, eredeti formájában az utolsó veszprémi csutorásmester műhelyét, Veszprém iparos múltjának egyik legjellegzetesebb emlékét.

93 Nagy László figyelme a céhtörténeti vonatkozású tárgyi és írásos anyag szorgos gyűjtése mellett, különösen a textil- és bőrkészítés területére összpontosult. Elsősorban ebben a két szakmában nemcsak országos adatgyűjtést és kutatásokat folytatott, hanem főleg technikatörténeti szempontból vizsgálatait Erdélyre és a Balkánra is kiterjesztette. Nem véletlenül, hisz a Sédre, a patakvízre épülő két legtipikusabb másik veszprémi mesterség a csapóké és a bőrkészítő tobakoké és tímároké volt. Általános céhtörténeti kutatásai során a céhbehívó táblák speciálisan Magyarországon fennmaradt szokására ő figyelt fel legelőször. Adatgyűjtését ezen a területen igen széleskörűen indította el. О volt az első, aki már szisztematikusan hozzálátott a Veszprém megyei céhes kézművesipar történetének anyaggyűjtéséhez és feldolgozásához. О vonta be ebbe a mun508