A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Nagybákay Péter: Veszprém és a kézművesipari kutatások

sét folyamatosan akadályozták, és arról sem, amit a kézművesipar alakulásának valós megrajzolásához a céhen kívüli, pejoratív értelemben kontár-iparnak nevezett számottevő tevékenység jelentett. Ezek szerepe és hatásai külön vizsgálandók. Igen fontos feladat, amely az eddigieknél sokkal több figyelmet érdemel egy-egy magyar mezőváros mindenkori gazdasági helyzetének megítéléséhez. Mindenesetre az említett kb. 30 céhszervezet csak egy irányszám. Hisz egyidejű működésük nehezen lenne bizonyítható, a fluktuáció folyamatos, egyfelől egyes mesterségek közös céhszervezetbe tömörülése, másfelől a több szakmát magukban foglaló céhszervezetek szakmánkénti önállósulása miatt. A Céhkataszter pl. érthetően maximalista módon 37 szervezetet mutat ki

61 (hogy lehetőleg semmi sem maradjon ki a felmérésből) és ennek alapján Bartócz is ezt a számot vette alapul, de б is megállapítja, hogy ez ily módon kényszerű és ezért hibaforrásokat rejtő, statikus kezelése a kézműves struktúra statisztikai alapokon történő vizsgálatának.

62 Ezenkívül azt a szempontot is tüzetesebb vizsgálat alá kellene venni, hogy a kereken 30 céhszervezet hány egymástól független, idők folyamán specializálódott szakmát, mesterséget takar, mert ez a kézművesipar differenciáltságának, fejlettségének egyik nélkülözhetetlen fokmérője. Ezt a számot Bartócz az egész megyére vonatkozóan 46-ban állapította meg,

63 de még figyelmesebb vizsgálódással és egyéb más szempontok tekintetbe vételével ez kb. 50-re is tehető (idő haladtával való tovább-differenciálódás folytán). A céhszervezetek - mint köztudomású - az idők folyamán szigorú rendi megkötöttségeikkel, szűklátókörű makacs érdekvédelmi dogmáikkal a szabad piaci árutermelés és kereskedelem kerékkötői lettek. Nem tudtak a kibontakozó új, jelentős tőkeerőt igénylő kapitalista fejlődésbe átnőni, ezért megszüntetésük már az 1848^4-9-es polgári forradalom egyik fő célkitűzése volt. Ezt a hanyatlást mutatja, hogy a veszprémi céhek közül csak 10 újította meg vagy kérte új privilégium kiadását a hatóságok kifejezett előírásai ellenére.

64 A céhrendszer megszüntetésének előkészületét szolgálta az ún. Klauzál-féle céhösszeírás, amelyet 1948. máj. 20-án rendeltek el. Az összeírásból, amelyet Cseresznyés István főszolgabíró készített el, kitűnik, hogy 1848-ban Veszprémben 26 céh működött, 785 mesterrel (a magyar kalapos, kovács, német varga, csizmadia, magyar varga, szíjgyártó-nyerges, szűcs, csapó, gombkötő, kötéljártó-szitás-kefés, fazekas, csutorás, asztalos-üveges, kőműves-ács-cserepes, szabó, szűrszabó, takáts, lakatos-órás-pusjkás, esztergályos és bádogos, mészáros, pék, tobak, kesztyű- és harisnyakötő, posztós, molnár, pintér). Érdekes, hogy a bognár, a borbély és a német kalapos céh nem szerepel a kimutatásban.

65 A város kézműveseinek etnikai összetételét vizsgálva, az iparosság a XVII. század folyamán még szinte teljesen magyar volt

66 és a református vallást követte. A céhek elnémetesedése és a katolikus elem megjelenése a nyugatról meginduló betelepülésekkel és a püspökség szigorú ellenreformációs intézkedéseivel csak a XVIII. században kezdődik el, de a város iparűzőinek 60%-a még 1828-ban is magyar nemzetiségű.

67 Ez talán még az eredeti magyar várőrség leszármazóival magyarázható, akik közül jó néhány elszegényedett nemesember is beállt a céhekbe. Mindennek pontosabb felderítése természetesen még sokkal alaposabb, részletesebb kutatásokat igényel. Ugyancsak elmélyültebb kutatásokat és kiértékelést igényelne az a kérdés, hogy miért nem volt képes a veszprémi kézművesipar néhány speciálisan kiemelt szakmája a XIX. század eleji viszonylagos fellendülése ellenére a manufaktúrák szervezeti formáján keresztül a modern kapitalista nagyipar tömegtermelésébe átnőni. Hiszen a helyi adottságok különösen három mesterségnél szinte tökéletesen adva voltak: a gyapjúiparban a csapóknál, a bőriparban a tobakoknál, ill. tímároknál és a faiparban a csutorásoknál

68 (a nyersanyag: a gyapjú, a bőr, a gubacs, a szömörce, a fa, a technológiákhoz szükséges vízmennyiség, valamint a nagy létszámú kitűnően képzett szakembergárda rendelkezésre állott.) Történtek is kísérletek az iparcikkek iránti, folyton növekvő igények nagybani kielégítésére. Pl. 1798 és 1867 között a csutoráscéh közel 400 000 db hadicsutorát szállított a Haditanács megrendelésére a hadseregnek.

69 Jóllehet Ferenczy szerint 1846-ban még Veszprém „önti el" ... egészen Zala, Somogy és Fehér megyék nagyrészének vásárait „és helyzeténél fogva is inkább iparűzésre, mint tisztán kereskedésre vagy mezőgazdaságra van hivatva,

70 és Fényes szerint is még 1851-ben is a kézművesség és a kereskedelem a város fő megélhetési forrása,

71 nyilván a céhrendszer rég elavult szervezeti formáin túlmenően a közlekedési viszonyok kedvezőtlen alakulásában (a kiépült vasútvonal elkerülte Veszprémet) és döntően a kereskedelmi tőke jóformán teljes hiányában kell keresnünk erre a kérdésre a helyes választ. Veszprém város kézműves iparosainak statisztikai adatai a XVIII-XIX. században már elég sűrűn nyomon követhetők. - 1715-ben még csak 109 „iparüzö' "élt a városban,

72 - 1720-ban már 18 céh működött, 115 „mesterrel" és három kereskedő; a lakosság 31%-a élt iparból és kereskedelemből,

73 - 1805 és 1813 között 25 céhben őszesen 1086 „mester és legény" tevékenykedett Veszprémben és ezek közül az alábbiak számláltak 40-nél több tagot: csizmadia (105), magyar varga (52), csapó (214) fazekas (51), csutorás (53), asztalos-üveges (57), szabó-szűrszabó (80), molnár (46).

74 - 1828-ban Pálfy Ilona szerint

75 55 szakmában 656 „adózó iparos családfőt" írtak össze. Az adózó lakosság 39,6%-г. volt iparűző, és 1402 fő élt iparból 506