A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Nagybákay Péter: Veszprém és a kézművesipari kutatások

éppen 1415-ben mint „városi elemek" tanúként vehettek részt egy per tárgyalásán.

10 1489-ben nyolc mészárszék működik a városban, így a fenti adatokból - ha nagyon hézagosan is - a város lakosságának létszámára, sot a céhes ipar meglétére és bizonyosfokú differenciáltságára is lehet indirecte következtetni. Ezt látszik alátámasztani Ádám Ivánnak a veszprémi székesegyházról írt könyvében

11 található néhány utalás. E szerint Веке Kristóf, a veszprémi egyházmegye elsó - okleveles anyagra építő - krónikása említi az 1840-es években,

12 hogy „a XV. század elején, 1402-ben az iparosok oly szervezéséről történik megemlékezés, amelyből azt olvassuk ki, hogy a mesterségek űzői már nálunk is egyesülésbe álltak kölcsönös védelmi és kultúrai szempontok előmozdítására." Hogy a veszprémi kézművesek is már korán céhekbe szerveződtek, arra ismételten Ádám Ivánt idézhetjük, aki Веке Kristófra hivatkozva a következőket írja: „... az erkölcsök szelídítésére, a fegyelem emelésére és a humánus viselkedés előmozdítására a mesteremberek egyesületekbe álltak, és rendes statútumokat alkottak. Az egyesület fennállásának biztosítására az egyház védelmi körébe álltak. Az egyházi és világi hatóság engedelmével és beleegyezésével a plébánia templomban oltárt választottak, vagy alapítottak, ahol hetenként külön istentiszteletük volt. Keddi napon tartották gyűlésüket, melyekben szokásos ügyeiket tárgyalták, a fiatalságot pedig ipari és vallásos oktatásban részesítették. - íme a veszprémi céhrendi szervezkedés kezdete. Bizonyságul annak, hogy a főtemplom oltárai közül igen sok ezeknek a céhrendi szervezkedéseknek köszönheti létét és fenntartását."

13 Веке „coetus"-nak nevezi ezeket az egyesületeket, amelyeket Ádám Iván - helyesen - „a céhrendi szervezkedés kezdetének" tart. Figyelemre méltó, hogy a céholtárok eszerint a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett és elpusztult „Szent Iván" plébánia egyházban lehettek, amely Gutheil szerint a várban, Kralovánszky szerint a mostani Cserháton állott.

14 Веке Kristóf fenti megállapításait teljes bizonyossággal nem tudjuk mindenben elfogadni, de az olyan konkrét adat, mint pl. a keddi céhösszejövetelek és az az általános középkori városi szokás, hogy a céhek a város plébániatemplomában állítottak céholtárokat, igen meggyőzően hat. Ezzel együtt megállapítható, hogy Veszprém középkori céheiről sem tárgyi, sem érdemleges, hiteles írásos emlékek nem maradtak fenn. Kralovánszky Alán ennek okát abban látja, hogy a középkori Veszprémben nem is alakulhatott ki jelentősebb kézművesipar, részben a város - szerinte - gazdasági szempontból kedvezőtlen földrajzi fekvése, részben amiatt, hogy Esztergommal és Székesfehérvárral ellentétben itt nem telepedtek meg a kézműipart és kereskedelmet felvirágoztató latinok (vallonok

15

). Ebből azt a következtetést vonja le Mályuszra is hivatkozva, hogy az egyházi és államigazgatási szempontból oly jelentős Veszprém a fentieken kívül az egyházi földesúri joghatóság miatt is már a késő középkor évszázadaiban megrekedt a mezővárosi fejlődés fokán.

16 Ezt a nagyon sarkított véleményét tompítani látszik néhány egyéb megállapítása, amely szerint a Szent Miklós egyházzal kapcsolatban a miklósszegi kovácsokról, a Keresztelő Szent János egyházzal kapcsolatban a Séden dolgozó bőrműves vargákról, a Szent Tamás templommal kapcsolatban az ácsokról és építészekről, a Szent Katalin egyházzal kapcsolatban pedig a szövőkről tesz említést, illetve azok jelenlétét sejteti.

17 Ugyan kiknek épültek volna ezek az egyházak, ha nem a városlakóknak. A latin (vallon) hospesek jelenléte sem volt garancia a kereskedelem és ipar tartós fellendülésére. Ezt Esztergom példáján Szűcs Jenő is igazolja,

18 bár kétségtelen, hogy az egyházi földesuraság alá került városok polgári fejlődése valóban megtorpant a lakosság jobbágysorba jutása miatt, de ez Veszprém vonatkozásában inkább már csak a XVII. század végétől kezdve jelentkezik markánsabban a város és a püspökség érdekellentétei tükrében. Veszprém város XV. századi virágzásának gazdag emlékei kétségtelen, hogy szinte nyomtalanul eltűntek. Fokozottan áll ez a céhek iratanyagára, hisz a török megszállás alá került Székesfehérvár, Esztergom, Buda, Pest, Szeged, Temesvár, stb. középkori céheiről is csak rendkívül szórványos adatok maradtak fenn. Csak a peremterületeken fekvőknek sikerült valamivel több emléket megórizniök (pl. Debrecen, Várasd, Zágráb, Gyöngyös, stb.) céhszervezeteik középkori kontinuitásának laza bizonyítékaként. A veszprémi középkori céhekről már csak azért sem maradhattak fenn akár tárgyi, akár írásos emlékek, mert talán Magyarország leghányatottabb sorsú városa lett a török hódoltság alatt. 1552 és 1683 között ötször került török kézre, tehát tízszer cserélt gazdát és ezalatt a fényes, békés püspökvárosból folytonosan ostromlott, pusztuló katonai végvár lett.

19 A püspök is Sümegre menekült, és 1552-1628-ig ott székelt.

20 A kézművesség azonban még ezek között a mostoha körülmények között sem szünetelteti tevékenységét, sőt a kényszerítő körülmények hatására kialakul a speciálisan végvári céhek szervezete. Ezekben a céhekben elsősorban a bőr- és vasipar mesterségei egyesültek, kielégítendő a végvári katonaság hadfelszerelési szükségleteit: a szíjgyártók és nyergesek lószerszámot, a kovácsok patkót, a lakatosok zablát, kengyelt, sarkantyút, a csiszárok kardot gyártottak, de szükség volt természetesen a szűcsök, csizmadiák és szabók munkájára is. A céhek működésének kontinuitását mutatja, hogy pl. a XVII. század közepén a Zala megyei Felsőpáhokba való Tik Pál Veszprémben tanulta ki a csiszármesterséget.

21 A végvári céhek rendtartásait - még ha azokat eredetileg külön-külön a városi tanács, a világi, vagy egyházi földesúr vagy éppen maga a király adta is ki - a tényleges irányítással megbízott várkapitányok erősítették meg, adták ki véglegesen és felügyelték. A 504