A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Petánovics Katalin: „Átul léptük Zala megye határát...” (Zala megyei summások kultúraközvetítő szerepe)

2. ábra. Zalai summások Kéttornyúlakon. Középen a bérlő: Kari József, mellette balról a summásgazda. 1935. Abb. 2. Zalaer Gedingarbeiter in Kéttornyúlak. In der Mitte der Pächter: József Karl, neben ihm links der Gedingherr. 1935. Az itt következő dalban van egy kis oldalvágás a helybéli cselédség számára is: „Mindenkinek tudtára fogom adni, Hogy Pólába ne jöjjön el aratni. Mer a lányok féttik a legényeket, Mer azt hiszik mink szerettyük el őket."

26 Végül idézek egy Mikekarácsonyfán gyűjtött nótát, amely érdekes keveréke a szemrehányásnak s a tréfás ijesztgetésnek. Dallamát az Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át kezdetű iskolában tanított énektől kölcsönözték. „Intéző ur magáru is megemlékezünk. Igaz hogy az aratáskor jól kitolt velünk. De már mink azt elfeledtük, mert mi elmegyünk, Kérje Istent, hogy jövőre vissza ne jöjjünk." A bandagazda, ha nem volt félni és takargatni valója, együtt utazott, és nótaszóval együtt vonult be falujába a munkásaival, de ha tudta, hogy vaj van a fején, Ъ-Л nappal később jött el a majorból. Egyébként a munkásgazda ritkán vett részt a summások mulatságaiban, mert megvolt a maga esti elfoglaltsága, és azért sem, mert legtöbbször már idősebb ember volt.

27 Az énekeket az elöénekesnek nevezett jóhangú lány vagy asszony kezdte. Neki szóltak, hogy Juliska, ezt vagy azt kezdd el. Az elóénekesek közül majdnem mindegyik elsőkapás is volt. Azt állították magukról, hogy nagyon jó munkások voltak, de valószínűnek tartom, hogy a csapat hangulatát befolyásoló, az egyenletes munkát biztosító szerepüket is figyelembe vették a summásgazdák, amikor elsőkapásnak tették őket. A summások elmondták, hogy répakapáláskor mondókákkal is szórakoztatták egymást. Munka közben csendesen dalolgattak, de hazafelé menet, különösen ha falvakon keresztül vezetett az útjuk, „nótáztunk, csak úgy harsogott". Ahogy Borsai Ilona írja: „Örömüket lelték az egyöntetű, messzehangzó szép énekben."

28 A sok éneklés által előadói készségük megnőtt. Ezért a volt summások ma is általában bátrabb adatközlők, mint azok, akik mindig a falujukban éltek. Ősszel, november közepéig ki-ki visszakerült az otthonába, alig várták, hogy a munkán tanult új nótákat tollfosztás vagy más társas munka, összejövetel alkalmával előadhassák. Amelyik tetszett, azt hamarosan megtanulták. A summás témájú dalokat - amint erre Katona Imre is felfigyelt „a birtokos parasztság csak a legritkább esetben vette át" mert idegen, ismeretlen volt számára a summás élet.

29 A dallamokat azonban ismerte, csak más szöveggel, hiszen a summásdalok legnagyobb részét - a körülmények hasonlósága miatt - katonadalokból alakították át.

30 A summás fiatalok másik, igen kedvelt szórakozása a tánc volt. A hosszú tavaszi, de főként őszi estéken csaknem mindig táncoltak. Nyáron csak szombat 444