A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Petánovics Katalin: „Átul léptük Zala megye határát...” (Zala megyei summások kultúraközvetítő szerepe)

nők, ők mindig igyekeztek, hogy minél előbb tudjonak mosakodni, mögöttük a fiatalabb férfiak, legvégén az idősebbek.

19 Mindig a nők énekeltek, elsősorban a fiatalok. A férfiak közül már kevesebben csatlakoztak hozzájuk. Általában olyan vidám nótákat kezdtek el, amelyekre könnyen lehetett menetelni. Az elősegítette a fáradtság leküzdését.

20 Tavasszal és ősszel még elég hoszszúak voltak az esték. Vacsora után kiültek a ládájukra, és énekeltek, de énekeltek vasárnap délután, énekeltek krumplihámozás és babválogatás közben a szakácsnők is, énekeltek a vagonokban ide és hazautaz tukban. Énekeltek örömükben, bánatukban. A dal amolyan mindenre jó gyógyszer szerepét töltötte be. Mindent ki lehetett mondani a segítségével anélkül, hogy sajátmagáról beszélt volna az éneklő. „Ha egy jót énekohettem, mingyá könnyebbedett a szívem, mer kimontam, ami bennem vót. A bánatot kidalótam."

21 Hat hónap alatt szinte mindent elénekeltek, amit csak tudtak. Ha egy dal különösen megtetszett, akkor addig danoltatták, amíg megtanulták. Aztán akadtak olyan szomorúnóták - balladák - amelyeket nem mindenki tudott, mert hosszúak voltak, és ezeket nem is lehetett csoportosan énekelni, hanem egyedül, vagy ketten-hárman. A balladákat csak néhányan tanulták meg, olyanok, akik különösen érzékenyek voltak a tragikumra.

22 Ezek azért sem váltak közkinccsé, mert ritkán kerültek elő és inkább kisebb közösségben, valamilyen aprólékos munkavégzés - pl. babválogatás, magtári munka, zsákjavítás stb. - közben. Egyik adatközlő elmondta, hogy a betyártörténetek mesélésekor, vagy ha megesett lányok szomorú sorsáról esett szó, akkor volt aki tudott ilyen nótát, és azt elmondta. Summás falvakban azért lehet egy-egy dalnak, balladának több változatát is fellelni, mert a különböző emberekkel együtt dolgozók különböző variánsokat hallottak.

23 Arra a kérdésre, hogy mi mindent énekeltek a summások, mind Katona Imre, mind Borsai Ilona aprólékos és gondos tanulmányban szóltak. A magam gyűjtései és tapasztalata nyomán csak megerősíthetem megfigyeléseiket. Vagyis azt, hogy a summások dalkincse a magyar parasztság dalkincsével azonos, csak sajátos életformájuk alakította ki azokat a daltípusokat, amelyek speciálisan az ő életükről szólnak. Ebbe a dalkincsbe beletartoztak a műdalok, sőt a korabeli divatos kuplék is.

24 Valaki szinte dicsekedve említette, hogy nem amolyan falusi nótákra táncoltak, hanem az akkor közismert városi énekekre. A kifejezetten summáséletről szóló dalokat akkor mondogatták, ha közeledett a hazautazás vagy ha valami ellen tiltakoztak. Pl. este nem akarták őket a munkaidő lejártával hazaengedni. Mivel a pallérral vagy az uraság más tisztségviselőjével nem vitatkozhattak, mert akkor könnyen fölmondták nekik, és a következő szezonra nehezen kaptak volna munkát, azért a dalhoz folyamodtak.

25 Ugyanannak a témának két változatát idézem, mindkettőt Nováról. Az egyik majdnem csak tényközlő, a másik viszont harcias hangvételű. „Lement a nap, mégsincs este A lányoknak nincsen kedve. Igyekeznénk hazamenni, Munkásgazda nem engedi." „Lement a nap, mégsincs este Pallérunknak most van kedve. Ha van kedve, tegye maga, Minket meg eresszen haza." Különösen a búcsúzás előtt énekeltek sokat. Az utolsó napokban alig fértek a bőrükbe, se lefeküdni, se dolgozni nem volt már kedvük. Mindent elmondtak dalban, s mindenki megértette a neki szóló üzenetet: a szakácsпек, a pallérok, az intézők, de még az uradalom cselédei is. A rosszindulatú, az ételt megvonó munkásgazdának szólt a közismert summásnóta a megspórolt zsír árán vett zsebóráról; a szakácsnőnek szemére vetették, hogy még a babot is irigyelte a munkásoktól. „A szakácsné ha bemegy a konyhába Ott méri a babot egy nagy kotlába. Ott méri a babot egy nagy kotlába, Öt-hat szemet minden summás számára." A betegségek okát is az elégtelen, gyenge, vagy éppen romlott ételben keresték: „Intéző úr ha bemegy a barakba Végignéz a maródiak ágyába. Hát te kislán, hát tenéked mi bajod. Nem szól semmit, a rántottleves elrontott." Örömüket kis hetykeség is fűszerezi: „A kőkereszti nagymagtár eleje Körös körül rózsafával van tele. Summáslányok koszorúba kötik Örülnek, mert letelik az idejik." „Menjünk lányok az iroda elejbe Ott adják a summa pénzt a kezünkbe. Intéző úr tekergeti a fejét A zalai lányok mind elhordják a pénzit." „Intéző úr ájjon a jobb szárnyára Kísérjen ki minket az állomásra. Mert miértünk jön a vonat sebessen, Kik ittmarattok sírjatok keservessen. ' ' „Elmehecc te héccer alá, héccer föl. A zalai lánynak párgyát nem találod föl. Van is annak vékony karcsú dereka, A farára ráfeszül a szűkszoknya." 443