A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Petánovics Katalin: „Átul léptük Zala megye határát...” (Zala megyei summások kultúraközvetítő szerepe)

/. ábra. Zalai summások Kéttomyúlakon. 1930-as évek Abb. I. Zalaer Gedingarbeiter in Kéttornyúlak. 1930-er Jahre Kivételek mindig voltak. Eszterházán (Győr-Sopron m.) például minden ünnepnapon kocsi vitte a templomba azokat, akik misére akartak menni. Ugyanitt a hercegség engedélyezte a fiatal fiúk és lányok bérmálkozását. Az oktatásra külön kocsi vitte és hozta őket egy hétig, s erre a hétre is megkapták a bérüket. Ugyanakkor Taszárról (Somogy m.) saját költségén utazott haza Bárszentmihályfára hét fiú bérmálkőzni. A gazdaság levonta bérükből a szombati napot. A Tolna megyei Göllén Nagyboldogasszonykor (aug. 15.) volt a búcsú. A summások ezen a napon misét hallgattak, jobb ételt és bort is kaptak.

14 A Baranya megyei Szalántán még azt is megengedték, hogy a summások a máriagyüdi szent búcsúra, elmenjenek. „Még húst is sütöttek az útra, hogy mennyünk csak, és legyen mit ennünk. Négy napot kaptunk rá. Május végén, június elején vót ez. Gyalog mentünk. ... Öregasszon nem vót köztenk ... előénekótem, amit tuttam... Hát nem búcsújáró énekeket énekőtem, hanem azt, amit tuttam. Meg imádkoztunk Üdvözlégy et, Miatyánkot, Hiszekegyet, amit tuttunk... A legények is ám, nemcsak a lányok."

15 A summások szórakozásai között első helyen az éneklés állt. Énekelni mindig lehetett, mert hozzátartozott a summásélethez. „Lovaskocsiva szoktak bennünket vinni egyik majorbu a másikba. Ütünk a kocsi ódaián, meg a fenekén, ki hogy fért el. Sokszor több falun át is mentünk. Nótáztunk, csak úgy harsogott... Mer a falusi népek ki-kiátak a kapuba, úgy néztek, hallgattak minket."

16 Volt olyan gazdaság, ahol a segédtiszt nagyon szerette az éneket hallgatni. „Az nem nézegette ám a répasorokat, hanem mindig az vót a kívánsága, hogy énekőllenek. Ez má reggé künek majnem nótáztatott vélek, ollan ámossan. Égisz nap nem köllött ám azér nótázni mer nem is birták vóna figyeni is a munkára, meg énekőni is. De hazafelé rendes erüs nótákat követelt." Nemcsak parancsra vagy kívánságra énekelgettek kapálás közben, hanem a maguk örömére is. így gyorsabban tellett az idő. „Fé nap is elnótáztunk kapálás közben."

17 Aratásban nem énekeltek, mert akkor nem lehetett, a munka olyan nehéz és fárasztó volt, hogy nem tűrte az éneket,

18 de este, kévehordáskor, amikor már nagyon fáradtak voltak, csak elkezdték: „Aki danol sósé fárad el, Aki felnőtt sósé csügged el." Mondták is nekik az idősebbek vagy a munkásgazda: „Az anyátok istállóját, ti sósé fárattok e?" „Dehonnem! Csak fiatalok vótunk és úgy tettünk, mintha nem lettünk vóna fárattak. Hazafelé mindig énekőtünk. Mindig. Nyáron is. Rozi, aszongyák, kezd el! " És akkor a fáradt emberek lehúzva lábbelijüket a dal ütemére lépdeltek a szállásuk felé. Elől mentek a 442