A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Ács Anna: A felekezeti viszonyok változása Nemesvámoson a XVII. századtól napjainkig. (A H. N. adventista gyülekezet megalakulása és működése)

az feltehetőleg a Balaton volt - és pontos idejét. Völgyiné először egyedül, majd falubeli hittestvéreivel az önálló vámosi gyülekezet megszervezéséig, 1927-ig a balatonfüredi gyülekezethez tartozott. Megtérésének okairól többféle szóbeszéd járta a településen. Ezek az asszony leánykori életvitelére vonatkoztak, valóságtartalmuk azonban megkérdőjelezhető.

60 Inkább a vallásos indíttatás és a Csik nővérek könyvevangelizációs tevékenysége járulhattak hozzá a református egyház elhagyásához, s az adventista hit vallásához. A fiatalasszony 1919-ben szülte második gyermekét. Amint ma is élő fia említi, két évig szoptatta gyermekét, hogy a szoptatás idején olvashassa a megvásárolt vallásos könyveket, egyéb kiadványokat. Kezdetben a férje is elolvasta ezeket. Olvasmányélményeiket a Csik nővérekkel, majd a faluba érkező adventista igehirdetőkkel beszélték meg. A férj szintén elfogadta az adventista hitelveket, bár nem keresztelkedett meg a feleségével együtt és később sem. Feltehetőleg azért, mert nehezen tudta volna követni az adventista életmódot, nem tudott volna lemondani a dohányzásról és az alkoholfogyasztásról. Amikor Lázárné Völgyiek lakásán kezdte „hirdetni az igét", a bognármester meghívta iparostársát, Nagy Gábor gépészkovácsot és családját is. 1925-ben ők ketten képviselték a vámosi adventistákat - annak ellenére, hogy Völgyi Lajos nem keresztelkedett meg - a március 69-i budapesti konferencián. Nagy Gábor ekkor már adventista volt a feleségével együtt. Völgyi Lajosné, míg egyedül volt megkeresztelkedett adventista Vámoson, otthon imádkozott. Bár a füredi gyülekezethez tartozott, nem járt el oda. Inkább az ottani testvérek tartották vele a kapcsolatot, keresték fel őt lakásán. Hogy férje nem vette fel a keresztségét, de az első években nem is gátolta feleségét az adventista hit gyakorlásában, annak tulajdonítható, hogy a helyi gazdák erősen hatottak Völgyi Lajosra, lebeszélték a keresztségről. A nemesvámosi adventista gyülekezet megszervezése Völgyi Lajosnét elsőként Nagy Gábor és felesége követték a keresztség felvételében. A református egyházból tértek ki ők is 1924 júliusában. Az ifjú aszszonyt édesanyja ki is tagadta a családból, mondván: szégyent hoz rájuk. Még a szülőágyán sem látogatta meg, s unokáitól is elfordult. A mesterember férj pedig munkáját veszítette megkeresztelkedése után. Míg adventista nem lett, a falu mindkét papja nála dolgoztatott. Megkeresztelkedése után a református lelkész felkereste a családot, megpróbálta „visszatéríteni" őket. Mikor rájött, hogy minden érve hiábavaló, így szólt a kovácsmesterhez: „Nagy úr, Isten áldása kísérje azon az úton, amin elindult és tartson ki rajta." Gyermekeik továbbra is a református iskolába jártak, tanulták a hittant, kötelezően rendszeresen jártak a református templomba. Konfirmáláskor - nem véletlenül - egyik lányukra osztotta a lelkipásztor a IV. parancsolat elmondását, azt is kikötötte, hogy jó hangos legyen. A református tanító, aki az I. világháború után hadifogolyként megjárta Szibériát, közömbösnek mutatkozott az adventisták iránt. Sokszor hangoztatta, hogy „mindenki a saját meggyőződése, hite szerint cselekedjen." A katolikus tanító így vélekedett az adventistákról, hitükről: „Ha Istentől van, akkor ne bántsuk." Gyakran beszédbe is elegyedett velük. A katolikus pap nem érezte veszélyeztetettnek egyházát az adventistáktól, ezért nem is fordult szembe velük. Valóban: a katolikusok közül nem is szakadt ki senki egészen a II. világháborút követő évekig. Nagy Gábort és feleségét Egyed J. Károly követte a keresztség felvételében, aki 1925. január 3-án merítkezett alá. Még ez év júniusában édesanyja, özv. Egyed Andrásné (Egyed Lídia) és a módos gazda felesége, Nagy Sándorné (Váradi Zsuzsanna) is adventisták lettek. A kis csoport Nagy Gáborék lakásán gyűlt össze és ott tartották a szombatiskolát is. A házigazda gépészkovács közel két éves, megélhetési gondokkal terhes periódus után újra munkát kapott a faluban. Gyermekei és az adventista gyülekezet idősebbjei egyaránt megemlékeznek a véletlenről? csodáról?, amelynek révén ismét gyakorolhatta mesterségét. Váradi Gábor nagygazda, aki bércséplést is vállalt gépével, éppen a munkák dandárjában kényszerült új gépészt keresni meghibásodott gépe megjavítására. Szorult helyzetében felkereste Nagy Gábort, akivel rokonságban is állt, de új hite miatt elzárkózott tőle és megígérte neki: ha elindítja a cséplőgépet, ő lesz a gépésze és megadja számára a szombatot az ünneplésre. Felesége, gyermekei imádkoztak munkája sikeréért. Nagy Gábor megjavította a gépet és szép keresethez jutott, s lassanként visszatértek a régi megrendelői is. Nagy Sándorné megkeresztelkedését hosszas vívódás után, tartva a rokonság felháborodásától, az esetleges következményektől, közvetlenül egyik olvasmányélménye készítette elő. Nyári szombaton, veteményeskertje magányában olvasta Ésaiás próféta 51. rész 7. versét: „Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! Ne féljetek az emberek gyalázatától és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad és szabadításom nemzetségról-nemzetségre. Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt..." E mondatok annyira meghatották, hogy gyorsan átöltözött és sietve ment a szombatot ünneplő adventistákhoz. Tőlük visszatérve megvallotta hitét családjának és bátran vállalta azt a faluközösség előtt is. Nagy Sándorné maga is módos családból származott, a gazdag Váradi Gábor lánya volt. A református egyházból való kitérésével gúnyolódásnak tette ki a szüleit. Édesanyja azonban megértőnek bizonyult. Férje kelt ellene, pedig ő szintén szimpatizált az adventista 425