A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon

maasszonynak, komának, komámuramnak szólították egymást. Az egyénnek és a családnak az első és egyik legfontosabb segítséget a komák jelentették. Mind a munkában, mind a bajban, az örömben, a bánatban, az ünnepeken és köznapokon - egymás mellett álltak. Leggyakrabban az első keresztapa lett a gyermek násznagya is. Minden családi összejövetelre hivatalosak voltak, a gyermek(ek) nevelését figyelemmel kísérték. Előfordult az is, hogy az árván maradtat felnevelték. Ismeretes olyan eset, amikor a gyermektelen keresztszülők keresztgyermeküket tették örökösükké. Bensőséges, igazán szoros kapcsolat nem alakult ki minden komával, csak az elsőkkel, s legfeljebb a másodikkal (esetleg a harmadikkal). A paszitai vagy lógó komák népes seregével ilyen kapcsolat kialakulására alig akad, vagy egyáltalán nincs is példa. A komák a ravatalnál és a sírnál a rokonok között álltak általában. A Káli-medence falvaiban mindig a rokonok között volt a helyük, a keresztgyermekeknek pedig a legközelebbi hozzátartozók között. Köveskálon az elhunyt fejfáját is keresztgyermeke vitte. Dudaron a gyermek elhalt keresztszüleit 3-6 hónapig gyászolta is. Szentkirályszabadján a legnagyobb tisztességnek számított, ha valakinek komái ásták meg a sírt és ők is hantolták el. A komák életük során a legnehezebb munkákban segítettek egymásnak: házépítéskor, minden esztendőben betakarításkor, azaz takarodáskor vagy takaroláskor, amikor fogatokkal álltai egymás rendelkezésére. Komoly segítséget jelentettek a komaasszonyok mindig lakodalomkor, a halotti tor előkészületeinél, de egy-egy paszita ételeinek elkészítésében is. Koma és komaasszony között átmenetileg előfordult szerelmi kapcsolat, amelyet a közösség nem helyeselt ugyan, sőt, elítélt, de elfogadott azzal az indoklással, hogy „megtévedtek egy rövid időre." Ebben az erkölcsi liberalizálódás tükröződik, amely a 18. század végétől, főleg pedig a 19. századtól nagy erővel hódított. A komaság életreszóló kötés volt, a keresztgyermek vagy keresztszülő halála esetén is megmaradó, olyan műrokonsági kapcsolat, amely vérrokoniként működött. Bár a komaságot általánosan nem tartották ugyan rokonságnak, mégis erósebb kötelék volt a rokoninál. Tárkány-Szücs Ernő szerint a családok közti kapcsolatok különös intézménye volt, fontosabbnak tartott a rokonsági viszonynál.

79 A komaság két-három nemzedéken keresztül való öröklődése - függetlenül a tényleges keresztkomaságtól -, élő kötelékvolta, kétoldalú kapcsolatként való felfogása a had egykori meglétére enged következtetni, amelybe a vérrokoni alapon kapcsolatban lévő, férfiágon leszármazó kiscsaládok és nők mellett beletartozott a sógorság, valamint a rokonság vagy mürokonság alapján álló komaság is.

80 Ugyanakkor azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy az egyház a lelki rokonok között megtiltotta a házasságot, s a keresztszülő-keresztgyermek között lelki rokonság állott fenn. Kapcsolatukat ezért is tartották számon másod, sőt harmadíziglen, s lett öröklődő két-három nemzedék számára.

81 A komák közötti segítségnyújtásnak egyik elsődleges és szép példája volt a gyermekágyas asszonynak étellel történő ellátása. Legáltalánosabb megnevezése: komatál, komaebéd, komakosár, komavéka, Göcsejben, Hetesben: ételvivés. Általánosan használták azt a kifejezést, hogy: „kifőzi" valaki komaasszonyát. Úgy vélték, hogy aki életében nem, annak halála után kell ezt megtenni. Ez az ételvivés nemcsak a gyermekágyasnak szólt, valójában a család megsegítését is szolgálta, hisz a vitt ételmennyiség elegendőnek bizonyult az egész családnak. Az ételajándék alkalmai és időpontja változó volt. Általában szülés után kezdték vinni, s hordták a komák, rokonok, jóbarátok számától függően 1-6 hétig. Helyenként (Bábonymegyer, Sárköz, Kocs, Dudar) csak keresztszülőnek való felkérés vagy keresztelő után kezdték hordani a komák az ételt. Másutt viszont a szülést követően először a komák vittek, őket megelőzni szégyen volt. Az összes többi látogató csak utánuk következett. A komák általában 2-4 alkalommal, a többi látogató (rokonok, barátok, szomszédok vagy a lakodalomban résztvettek) egy, kivételes esetben 2-3 alkalommal vitt ételt. Senkinek sem illett az anyát üres kézzel meglátogatni. Egyes helyeken - s ez volt a gyakoribb - előre megbeszélték egymás között az asszonyok, hogy ki mikor visz enni, (Szentgálon ezt a beosztást a bába végezte, б határozta meg a sorrendet), de volt olyan hely, ahol csak vitték, így aztán előfordult, hogy egyszerre tizen is megjelentek ételajándékukkal. Az ilyen helyeken valóságos verseny alakult ki, hogy ki érjen leghamarább a gyermekágyashoz, kinek az ételéből egyen legelőször (Mezőföld), de versengtek a komaebéd fogásainak összeállításában is, bár vidékenként az ételeknek ugyanazon fajtáit, a paraszti táplálkozásban legjobbnak, legtáplálóbbnak tartott ételeket vitték, így tyúkhúslevest egész tyúkkal, csigatésztával vagy metélttel, savanyú, sűrű levest hússal, rántott levest, esetleg borlevest, sült tyúkot, paprikást, pörköltet rizzsel, töltött tyúkot, töltött káposztát, rántott húst, töltött paprikát, fánkot, rétest, kalácsot, kuglófot, piskótát, tortát, rizsfelfújtat, madártejet, rétest, csörögét, tejberizst, tejbedarát, gyümölcsmártást, kompótot. Az ételek mellé minden esetben bort is tettek. Ezek mind az ünnepi táplálkozás ételféleségei voltak. Ugyanaz jellemző rájuk, mint a paszitai ételekre. A múlt században a pörkölt húsok, paprikás, pecsenye, a kalácsfélék és a zsírban sült tészták (csöröge, fánk), valamint a rétesek alkották az ünnepi eledeleket. A 20. században viszont mellettük a töltött húsok, köretként a rizs, a rántott hús, valamint a raffináltabb sütemények, torták, kompótok jelentették az ünnepi étkezés fogásait. A két világháború között és után gyakran reggelit és uzsonnát, vagy csak azt vit413