A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon

so megmosás által idvezülnek, a nélkül pedig elkárhoznak... A no, ha szent se merjen keresztelni... Senki se merjen, ha csak nem pap, keresztelni."

8 A szigorú tiltást nem lehetett eléggé hangsúlyozni és elégszer ismételni. A Dunántúli Református Egyházkerület közösségei számára a következőkben fogalmazták meg e zsinatok által elfogadott törvényt, s hívták fel rá hangsúlyozottan a gyülekezetek lelkipásztorainak, elöljáróinak, rajtuk keresztül pedig maguknak a gyülekezeti tagoknak is figyelmét: „Az Szent Pál nem engedi az asszoni állatoknak az templomban való tanítást. Annak okáért az körösztölíst őnekik meg nem engedgyük, ha szintén körösztöletlen az gyermek meghalna is. Az Christus kedig az tanítást öszve köti az körösztölíssel: ha azért tanítani nem szabad őnékiek, körösztölni sem szabad. Hogyha penig az Bába az más ember tisztiben hágván szabadon körösztöl is, az a körösztség hiábavaló lészen és a felől az egyházi szolga újonnan megkörösztölheti." A Hercegszólósi Zsinat 37. articulusa alapján fogalmazták meg (1576.), amelyhez még azt is hozzáfűzték: „... Mert az egyházban senki sem szolgálhat törvényes hivatás nélkül."

9 A Váradi Közzsinat (1627.) kisebb cikkei IX. pontjában a keresztelő bábáknak már egyenesen kiközösítését mondták ki: „A keresztelő bábák kiközösíttessenek, és a közhatóság által keményen megbüntettessenek, mert valamit csak az egyházak lelkészei vannak e hivatalra kiválasztva, úgy az asszonyok a Pál világos parancsa szerint a tanítástól és szentségek kiszolgáltatásától el vannak tiltva. (Máté:28, Zsid.5.,Kor.l3. és 1 .Tim. 11 .)"

9/a A Borsod-GömörKishonti Cikkek XV. pontja szerint: „A nőket és a világiakat eltiltjuk az ige nyilvános helyen való hirdetésétől, mert meg van írva az az l.Tim.2,11-12. hogy az asszonyi állat csendességben legyen a gyülekezetben, és a l.Tim.3,10. hogy a ki tanít, először megpróbáltassék. A mely nő pedig keresztelni merészkedik: egyházi büntetés alá vétessék. "

9/b A tiltás állandónak mondható. A 16.-17. században alig volt zsinat, ahol ne foglalkoztak volna vele: „...a köldökmetsző bábák keresztségét szükségben sem végezhetnek...", ennek ellenére a bábakeresztség mégis élő gyakorlat volt a református közösségekben is. Melotai Nyilas István Ágendája 1621-ben ismételten kimondta, hogy: „asszony és bába nem, férfiak közül is csak a lelkész keresztelhet... mert keresztelésnél is az ige tanításáról és a gyermek megáldásáról van szó", s ezek megtiltattak az asszonyoknak. A puritán Tolnai Dali János kemény harcot indított a bábakeresztség ellen. Ugyanakkor a római katolikus egyház és a Helytartótanács a reformátusok között is ennek hivatalos elismertetésén fáradozott. A szükségkeresztséget végül is az egész Dunántúlon megtartották, gyakorolták a 18. században, bár a lelkészek hangsúlyozták, hogy „a keresztyén szülőktől származó kereszteletlen gyermekek is Isten egyházának tagjai."

9/c A 20. század első felében még mindig előfordult a bábakeresztség, a 19. században meg éppen gyakorinak mondható. Ebben kétségtelenül az ellenreformáció is szerepet játszott, hisz a protestánsüldözések esztendeiben a prédikátor nélkül maradt gyülekezetek némelyikében a bábákra bízták a keresztelést. Ez történt Révkomáromban is, ahol elűzvén a református prédikátort, a közösség számára lehetetlenné vált a keresztség sákramentumának hitük szerint való kiszolgáltatása. A vár jezsuita lelkészei azután, ha egyéb dolguk miatt nem tehették, akkor szükség esetén a bábákra hagyták a református gyermekek megkeresztelését.

10 Sőt, a protestáns lelkészek még a 18. században is a római katolikus esperesek ellenőrzése alatt állottak a keresztelést illetően.

11 A lelkipásztorok, ahol tehették, elkeseredetten védekeztek. 1768-ban pl. - feltehetően, nem egészen alaptalanul - a felsőőri református prédikátort katolikus részről az a vád érte, hogy szükségben sem engedte meg a bábáknak a keresztelést. Az állítás oly súlyos vétségnek minősült, hogy miatta a korábban benyújtott templomfelújítási kérelem megadása a református közösség számára kétségessé vált.

12 A Türelmi Rendeletet követő évtizedekből több adat is tanúsítja a bábakeresztség reformátusok közti gyakorlatát. Ángyán János veszprémi lelkészsége idején szomorú megjegyzésekkel veszi tudomásul ezeket az eseteket. 1802. november 23-án: „Horváth József fia János születése után meghalálozott és törvénytelenül a pápista Bába megkeresztelte." 1812. május 6án: „Győri János keresztelés nélkül megholt leánya. Jegyzés: Ezen gyermek a jegyzett napon 12 órakor lett amint a Híradó mondja. Mihelyt a Bába felvette, azonnal halódott. A Bába ezt látván - amint a Római Catholica az б módja szerént - megkeresztelte. - A gyermek azonnal megholt. Istenem! - Fájdalom! így tudják a mi Református Keresztyéneink is a magok Vallásoknak sokszor meg sokszor hirdetett Tzikkejeit. - Az ilyen Keresztségét még a mi Református Társaink is - Házi keresztségnek nevezik."

13 Egy 1735. október 5-i rendelet szükségkeresztség dolgában a protestáns bábákat a plébánosok vizsgálatának vetette alá.

14 Még 1803-ban is törvény kötelezte őket a haladó római katolikus gyermekek megkeresztelésére, majd néhány évvel később, 1808-ban ezt a kötelezettségüket már semmisnek nyilvánították.

15 A veszprémi parókiális levéltárban őrzött körrendeletek és jegyzőkönyvek 1810-1847 közötti esztendőkből származó kötetének XV. pontja alatt a következők olvashatók: „Van-e a helységben református bába, felesketve: nem keresztelhet sem római katolikus, sem református gyermeket. Ugyanígy római katolikus bába sem. Megvan-é arra tanítva, hogy Vallásunk Princípiumai szerént néki nem szabad keresztelni. Országunk Törvénye - s a Felséges Királyi Parantsolat szerént pedig arra sem kötelezetetik, hogy a Római Catholikus gyermeket megkeresztelje. Ha pedig Római Catholica Vallású a Bába - vigyázzon a Presbitérium, hogy az a mi gyermekeinket meg ne keresztelje."

16 Ugyanez az esperesi kerület falvaiban is feljegyezte401