A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Müller Péter: A balatonaligai vaseszközök

JEGYZETEK RÖVIDÍTÉSEK BALASSA 1971. = BALASSA L: Fejeztek az eke és a szántás Balaton környéki történetéből. VMMK 12. 1971. GAITSCH 1980. = GAITSCH: Eiserne römische Werkzeuge. BAR Int. Serie 78. 1980. HENNING 1987. = HENNING, J.: Südosteuropa zwischen Antike und Mittelalter. Schriften zur Ur- und Frühgeschichte 42. Berlin 1987. JACOBI 1974. = JACOBI, G.: Werkzeug und Gerät aus dem Oppidum von Manching. Wiesbaden 1974. MRT 2. = ÉRI L-KELEMEN M.-NÉMETH P.-TORMA I.: Magyarország Régészeti Topográfiája 2. A veszprémi járás. Budapest 1969. MÜLLER 1979. = MÜLLER, R.: The Iron Implement Find in Nagyveny

im. Alba Regia 17. 1979. MÜLLER'1982. = MÜLLER R.: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a törökkor végéig. Zalai Gyűjt. 19Д-И. 1982. NOTHDURFTER 1979. = NOTHDURFTER, J.: Die Eisenfunde von Sanzeno im Nonnsberg. RömGermForsch 31. Mainz 1979. PIETSCH 1983. = PIETSCH, M.: Die römischen Eisenwerkzeuge von Saalburg, Feldberg und Zugmantel. Saalburg Jb 39. 1983. RHÉ 1912. = RHÉ Gy.: A baláczai ásatások eredményei, in Balácza. Veszprém 1912. 1. В. THOMAS E.-SZENTLÉLEKY T.: Vezető a veszprémi Bakonyi Múzeum régészeti kiállításaiban. Budapest 1959. 23. Az első vitrin ismertetésében említik a balatonaligiai római kori bennszülött falut, annak patics falú, földbemélyített, egyhelyiséges házait és a vastárgyakat: „Az előkerült földművelő vaseszközök a telep lakosságának foglalkozására adnak feleletet, és a mai eszközökhöz hasonló formájukkal vonják magukra a szemlélő figyelmét." E vezetőre hivatkozva említi utóbb R. PETŐ M. a római kori sarlók egyik jellegzetes típusaként a bal atonal igái sarlókat (R. PETŐ M.: Rákoscsabai római kori fémlelet. BpR 23. 1973. 125.). 2. HARSÁNYI P. Éremleletek. NumizmatikaiKözl 23-24. 1924-25. 43. lelőhelyként Balatonaligát jelöli meg, közelebbi adat nélkül. 3. MRT 2. 60-61. 4. MRT 2. 102. Hárskút, *** középkori szórványként. 5. BALASSA I.: Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest 1973. 106. és 35/a. kép az ekevas; 132. és 43/4. kép a csoroszlya, ltsz.-ként 55.275.451. megadva, ami egyébként egy másik ugyanilyen típusú római kori csoroszlya. 6. BALASSA 1971. 362.9. kép. 7. BALASSA 1971. 373. 8. Az ábrák felcserélődésében nem marasztalható el a szerző. A kötetben magam is érintett voltam két közleménnyel, és jól emlékszem, hogy a technikai szerkesztést végző Magyar Hirdetőben a kötet teljes képanyaga elveszett, csak a felirat nélküli klisék maradtak meg, és a szerzők ezek alapján igyekeztek tanulmányaik képanyagát rekonstruálni. 9. Itt jegyezzük meg, hogy a 33. kép d. ugyanennek a csoroszlyának a fényképe a másik oldalról, a képaláírás és a tárgyleírás (BALASSA 1971. 373.) azonban az azonos típusú, de méreteiben és arányaiban mégis eltérő 55.275.451. ltsz. tárgyra vonatkoznak. 10. KECSKÉS P.-PETŐ M.: A pannóniai szőlőművelés és mustnyerés tárgyi emlékeinek értékeléséhez. NéprÉrt 56. 1974. 4. kép c, és 156. Adattár 45. sz. A 3-4. századra keltezve. 11. MÜLLER 1982. 32-33. 12. HENNING 1987. 115.20. lelőhely. 13. HENNING 1987. 33. t. 7. 14. HENNING 1987. 14. t. 18. és 34. t. 11. 15. HENNING 1987. 34. t. 11. és 14. 16. Az ezzel kapcsolatos levelezést ld. Laczkó D. Múzeum 235236/1951. sz. alatt. 17. A leltárkönyv megszerzés módja rovatában ugyan mindenütt az áll, hogy B. Bónis Éva leletmentése 1951. IV. 14-29., de már az MRT 2-ben helyesen szerepelnek ezek a leltári számok, mint amelyek a Mészáros Gy. által behozott vaseszközöket jelölik. 18. A 6 x 9 cm-es másolatokat az 523/1951. sz. levélben küldte el B. Bónis Évának, akinek köszönetet mondok, hogy ezekre a fényképekre felhívta figyelmemet. A negatívok leltári száma a Laczkó D. Múzeumban: 6199,6200. 19. MÜLLER 1982. 473^75., 16. kép, a rögzítésmód néprajzi párhuzamaival. Egy Tolna megyei római kori sarlótöredéken (Szekszárd, Wosinsky Múzeum, ltsz. N.01.3.274.) a nyéllemez és az alátét lemez között a vassók konzerválták a fanyél maradványait. Előfordul az is, hogy a nyéllemez hegyesedő végét derékszögben begörbítik, átütik a nyélen, és az így kiálló végét még rákalapálják a fanyélre MÜLLER 1982. 912. 1700.). 20. A sarlóval mindig úgy arattak, hogy a penge fogazott felülete a föld felé nézett. 21. Ez a leltári szám két tárgyon szerepel. Ezen a csaknem ép sarlón, és a 19. sz. sarlópengén. A leltárkönyvi rövid leírás: kasza, hajlott pengéjű, nyúlványa hiányzik, H: 39,6 cm inkább az utóbbi tárgyra vonatkozhatna, hisz a leltározó minden pengét, amely a 35 cm-t meghaladta, kaszának írt, a méret azonban inkább erre a sarlóra illenék, bár a különbség a két tárgy között alig 0,4 cm. Kétségtelen viszont, hogy mindkét darab a balatonaligai lelet része, hisz az 1951-ben készült fényképen szerepelnek. Az is elképzelhető, hogy a pengedarab eredetileg az 55.211.40. ltsz.-ot kapta, csak a később lekopott számot tévesen írták át. Ez a tárgy ugyanis hiányzik, leírása „kaszapenge", tehát vonatkozhat erre a tárgyra, bár a leltárkönyv szerint hosszúsága: 35 cm. 23. A fejlettebb változatnál a két szárat összefogó szegecs közepe hasított, és egy lemez-ékkel lehetett a szétnyitott szárakat biztonságosan rögzíteni. Ilyen példányt ismerünk pl. a Nemesvámos-Baláca pusztai villa 31. helyiségében elrejtett eszközleletből (RHÉ 1912. 77. 12. kép. A tárgyat a Laczkó D. Múzeum 55.275.524. ltsz. alatt őrzi, tévesen ismeretlen lelőhelyű tárgyként, de az azonosítást már az MRT 2. elvégezte.). 24. SZOMBATHY, J.: Das Gräberfeld zu Idria bei Baca in der Grafschaft Görz. Mitteilungen der Prähist. KommdKais Akademie 1. 1887-1903. 306. 60. kép; NOTHDURFTER 1979. 7. t. 117., 119. 25. PIETSCH 1983. 26. t. 567.; BÁTKY Zs.: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Budapest 1906.99. t. 13. 26. NOTHDURFTER 1979. 27.; PIETSCH 1983. 74. - elsősorban fahordók belsejének simítására gondoltak. 27. NOTHDURFTER 1979. 31., 10. t. 166-171. 28. SRAMKO, B. A.: Der Ackerbau bei den Stämmen Skythiens im 7-3. Jahrhundert v.u. Z. SlovArch 21. 1973. 153. 5. kép 1-3. A szerző szerint kapták, de úgy tűnik, hogy belülről élezettek, ami arra utalhat, hogy szalukapák voltak ezek az eszközök. 29. Az 195l-es felvételen (2. kép 28.) fordítva szerepel ez a darab, és ezen még előregörbülve látható az ormó. A tárgyon világosan megfigyelhető, hogy ezt utólag kiegyenesítették. 30. Laczkó D. Múzeum, ltsz. 55.275.452.; RHE 1912. 76., 12. kép 4. fűvágó ollónak meghatározva; B. THOMAS, E.: Römische Villen in Pannonién. Budapest 1964. 107., LXXXV. t. birkanyíró ollóként; MRT 2. 18. t. 12. 192