A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Törőcsik Zoltán: A XIII. századi Tapolca történetének vázlata

A XI. századtól kezdve - ahogy azt I. László és Kálmán törvényei is igazolják — Magyarországon már jelentős szerepet játszik a vásártartás, a belőle származó vásárvám (tributum) pedig a királyi jövedelem egyik legfőbb forrása. A vásárjog regálejog, amelynek eladományozása csak a XII. század második felének okleveleiben tűnik fel. így lehetett ez Tapolca esetében is: II. András 1217 előtt Turul comesnek adományozta a településsel együtt annak vásártartási jogát, s a belőle származó jövedelmet is, ez utóbbihoz azonban a veszprémi egyháznak már korábban valamiféle érdekeltsége fűződhetett. Kálmán törvénye szerint ugyanis: „A vámokból és adókból (de tributis et vectigalibus) pedig valamint az ispánoknak harmadot adtunk, azonképen a püspököknek tizedet rendelünk (censemus), mert mind az új-, mind az ó-testamentum tanítása szerint illeti őket a tized. Azért balgatagság és esztelen dolog elbizakodva megszegnünk a szentek rendeléseit, melyeket inkább beteljesíteni tartozunk nagy buzgósággal."

249 Esetünkben azonban nem egyszerűen a vásárvám tizedéről van szó: az egyház Turultól a hatalmasul elfoglalt vásárvám felét (,,. . . dimidietate tributi fori . . /')

250 követeli vissza. Hogy nem lehet szó tévedésről, azt az 1290-es oklevél bizonyítja, amely nevén — „décima tributi fori" — nevezi a vásárvám tizedet.

2 5 x Úgy látszik, hogy a már század elején is összeütközésre okot adó tapolcai vásárvám „gondja" a település világi birtokosa és az egyház között a század végére sem oldódott meg: az említett oklevélben ugyanis Benedek veszprémi püspök Turul comes jogutódától, Tapolca világi birtokosától, Lőrinctől, „saját jogán"

25 visszaköveteli a jogtalanul lefoglalt tapolcai vásárvám tizedet, amelynek visszaadására - mivel azt „a püspök elődei is ősidők óta jogosan bírták"

253 - Lőrinc ígéretet tesz. (Más kérdés, hogy beváltotta-e ígéretét?) 1290-ben tehát Tapolcai Lőrinc nem többet, csupán az egyháznak azt a jogát ismerte el, amelyet már - az általunk fentebb idézett - Kálmán törvénye is biztosított az egyház számára: a vásárvám tizedszedésének jogát. Arra a kérdésre viszont: hogyan, miért, s milyen arányban oszlott meg a tulajdonjog a századelő vásárvámja felett Turul comes és a veszprémi egyház között, források híján ma még választ adni nem tudunk. Arra is csupán következtetünk, hogy a XII—XIII. század fordulóján már vásároshely Tapolca - amelynek heti piacai a királyi eladományozás következtében joghatóság tekintetében is ,,magánföldesúri vásárokká" válnak — hamarosan szétrepeszti a szűk és közvetlen vonzáskörzet burkát, s bekapcsolódik a távolsági kereskedelembe. Erre utalhat - a már ismertetett rendkívül előnyös úthálózaton túl — két XIII. századi gazdag éremlelet is, amelyek egyikéről fentebb már szóltunk,

254 illetőleg az a század második felében elrejtett, 1965-ban előkerült lelet, amelynek döntő többségét - a 732 db.-ból 676 db.ot — az ekkor tezaurálásra is alkalmas bécsi dénárok tették ki.

255 A tapolcai heti vásárok (piacok) „megyei" vonzáskörzetűvé, illetőleg országos vásárrá fejlődéséről adnak hírt majd a XIV—XV. század okleveles említései is.

2 5 6 Az elmondottak után joggal merül fel a kérdés: vajon a XIII. századi település mely részén tarthatták a (heti) vásárokat? Fentebb, az 1274-es oklevél elemzésekor a RÖMER Flóris által lehetőségként felvetett, Szentgyörgyhegy nyugati részén található „Vásárteret" már visszautasítottuk.

257 Nos, véleményünk szerint ennek helyét valahol a település tengelyéül szolgáló ,,római út" Sümeg felé kiágazó, s Keszthely felé iránytvevő töréspontjában, a Szent Miklós templom közelében kell keresnünk.

258 Természetszerűleg ilymódon felmerül annak lehetősége, hogy az Árpád-kori Tapolcán legalább két településmaggal kell számolnunk: az egyik az előbb említett, s időben talán korábbi, Szent Miklós templom körüli település, amely a templom patrociniuma után ítélve esetleg kézműves-kereskedő lakosság jelenlétére utal,

259 a másik pedig az a már fentebb ismertetett, XIII. század elején Templom-dombon kiépült földesúri magángazdaság (prédium)-központ, amelyet megkülönböztetésül birtokosa és itteni temploma kegyurának neve után még a XIV. század első felében is Turultapolcának neveztek.

260 A XIV. század derekán - az ismételt királyi birtokká válást követő hospes-telepítések eredményeként

261 -jön majd létre ugyancsak a „római út" mentén, térben megközelítően a fenti településmagok között a harmadik: a tulajdonképpeni Tapolca mezőváros központja egy „orsós piactér" körül, amely még ma is jól kivehető a jelenlegi város központjában.

2 62 Bár itt végeztünk volna is az 7272-es oklevéllel kapcsolatos, előzőekben felvetett kérdéseink megválaszolásával, még egy vonatkozására azonban ki kell térnünk, annál is inkább, hogy ezen keresztül az eddig szinte érintetlenül hagyott XIII. század második felének eseményeit — legalábbis nagyvonalakban — megvilágosíthassuk. Továbbra is az oklevél egy 1217. évre vonatkozó részletéről van szó, amely szerint ha Turul comes nem térne vissza a Szentföldről, avagy visszatérése esetén gyermekei nem lennének, úgy Tapolcát a veszprémi egyházra hagyja.

2 еъ Bár itt is feltételezésekre kell szorítkoznunk, mégis bizonyosnak tűnik, hogy Turul a Szentföldről ugyan viszszatért, de gyermeke, közvetlen jogutóda vagy nem született, vagy pedig az korán, utódok nélkül meghalt. E feltevésünket éppen az 7272-es oklevél keletkezésének körülményei igazolják: ellenkező esetben nem rendelkezett volna kellő jogalappal a veszprémi káptalan képviselője ahhoz, hogy a szlavóniai Toplicán V. Istvántól Turul comes 1217-es oklevelének megerősítését kérje.

264 Turul visszatértét ismét indirekt úton, a mar érintett, 1290-ben kelt oklevéllel

2 6 5 próbáljuk meg igazolni. Ebben arról is szó van, hogy Tapolcai Lőrinc comes, a tapolcai egyház kegyura visszaadja Benedek veszprémi püspöknek a joghatósága alól általa önkényesen kivett tapolcai és dusnoki 180