A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

re — szintén az óbébai korongokat tekintette időrendi fogódzónak. Ebből a nézetből csak rézkor—bronzkor átmeneti (Kostolac, Vucedol) keltezés születhetett (19-20. ábra). Az egyre inkább megszüárduló bronzkori keltezésekkel szembeni „ellentámadás" lassan bontakozott ki. Patay kezdetben kisméretű magyartési és jászladányi aranycsüngőkre támaszkodva a mojgrádi leletnek csak a nagyméretű és kisméretű csüngojét merte rézkorinak, Bodrogkeresztúrinak tartani (1944/45, 24—25). El kell ismernünk, hogy a nagy lökést Milojcic 1953. évi Tiszaszőlős-publikációja jelentette, amely nemcsak a lelet rézkori keltezését állította helyre, hanem a leletkör szoros déli kapcsolataira (Bubanj—Sálcuta-kultúra) is rámutatott (Milojcic 1953,11). A döntő fordulat 1958-ban történt. Patay teljes mértékben visszatért a Pulszky-féle alapokhoz, csakhogy egy új, magasabb szinten. Új típusokat vont be (aranykúpok, tűk, gyöngyök), közzéteszi a Pulszky-féle alaptípusok azóta előkerült közöletlen leleteit, s végül, de nem utoljára az Alföldön határozott kultúrához, a Bodrogkeresztúrihoz kapcsolja az aranyleleteket. Legalább ekkora elismerés illeti Ksenia Vinski-Gasparinit, aki a progari aranycsüngőt merte Bodrogkeresztúr-hatásúnak és korinak nyilvánítani s felfedezte e csodálatra méltó aranyékszer összekötő szerepét a lemezcsüngők és a korongok között (Vinski-Gasparini 1957 [1958], 6-10). E nagyszerű eredmények után felettébb bosszantónak tűnnek a spanyolviasz felfedezői. Nem mentség számukra, hogy nem ismerték Pulszky német nyelvű könyvét, éppen ellenkezőleg.. . Ilyen J. Driehaus, aki úgy vélte, hogy a rézkor fogalmát P. Reinecke (1930), és J. Forssander (1936) dolgozták ki elsőnek, s most ezekről az alapokról szól hozzá Patay alapvetéséhez (Driehaus 1960, 166—169). Alapvető jellege ellenére is ugyanez mondható el Hortensia Dumitrescu nagy tanulmányáról (1961, 69— 93), végül, de nem utolsósorban J. Pavelcík „rendszerezési" kísérletéről (1979, 322-328). Pulszkyra és Patayra támaszkodó, mindkettőjük érdemeit egyaránt elismerő összefoglalásokat Wilhelm Angeli írt, neki köszönhető, hogy Ausztriában 19. ábra. Csáford. A nagyobb aranykorong. MNM. Term, nagys. Abb. 19. Csáford. Die grössere Goldscheibe. MNM. Nat. Gr. 65