A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

után, a visszahányt föld ülepedése és, ha volt, a koporsó beszakadása következtében beomlott a gödör fala és a magasabban levő rézkori kincs vagy annak egy része rázuhant a csontvázra" (Uo 195). — Kíváncsi lennék, mit tekint a kitűnő kutató a népmesék merészségét is felülmúló kalandos ötletnek, ha ezek lennének a földhözragadtak? KRONOLÓGIA, ÖSSZEFOGLALÁS Az eddig — tudtommal — soha le nem írt igazság az, hogy a Rézkor=Kupferalter szót először Eduard Sacken használta a stollhofi lelet elemzésének végén. Észrevette, hogy a rézleletek „Gerade in Ungarn" gyakoriak, mi több, a stollhofi lelet létezését egyenesen azzal magyarázta, hogy az „gegen die ungarische Grenze hin" került elő. Neki még semmi kétsége nem volt aziránt, hogy a stollhofi lelet aranyai egykorúak a kincs réz eszközeivel és ékszereivel, az aranykorongok ausztriai fellépését délkeleti hatásnak vélte s nem választotta el a magyarországi rézkorszak hatásaitól {Sacken 1865, 23-25). Vele nagyjából egy időben Rómer elméleti úton jut el a rézkor fogalmához: „természetesnek látom, ... hogy a tiszta rézből vagy aranyból készült szereknek a bronzokat . . . meg kellett előzniök" továbbá: „b. Sackennal kezet fogván, én is azt gyanítom, miszerint az adatok szaporodásával, ezen természetes fejlődést okadatolni is foghatjuk" s ennek kapcsán máris hivatkozik csákányokra és vésőkre, amelyek tiszta rézből vannak {Rómer 1866, 26). Korábban már idéztük véleményét, hogy a legrégibb aranyékszerek a Jankovich-korongok, valamint a Bécsújhely és Eszék környéki korongok {Rómer 1865, 76). Azt lehetne mondani, mindezek pusztán sejtések. Igaz, de nagyon figyelemre méltó sejtések: tudományos előrelátás, amely beigazolódott. Az sem egészen mellékes, hogy e kristálytiszta látásmódnak Pulszky Ferencet nem számítva, egyáltalán nem volt követője a múlt században, sőt századunkban sem, egészen Bella Lajos és Hillebrand Jenő fellépéséig. „Tudóshoz" illő magatartásnak éppenséggel az számított, ha valaki a Sacken-Rómer-Pulszky féle amatőrök „elavult" gondolatait félresöpörte. Amikor Pulszky Ferenc lerajzoltatta a Nemzeti Múzeum öt arany-korongját A rézkor Magyarországban (1883) illetve Die Kupfer-Zeit in Ungarn (1884) című könyvéhez, már véglegesen döntött. A korongok korát a stollhofi (lange Wandi) vegyes arany—réz lelettel azonosnak ismerte fel, magát az egész leletkört pedig az ellentett élű rézcsákányokkal, rézvésőkkel és különböző réz spirális ékszerekkel együtt a RÉZKOR emlékeinek, amelyet részletesen és szabatosan ő határozott meg először (1883, 72-73, 1884, 2527, 90—92). Könyve német nyelvű változatának megjelenési évében eredményeit olyan szilárd bizonyítékkal támasztotta alá, amely sajnálatos módon elkerülte a kutatás figyelmét. Ez az 1884. évi ötvösműkiállítás, amelynek őskori leletcsoportjait ő állította össze (ÖM III. lap). Kiemelkedő jelentőségű az első terem második szekrény. Ebben először s utoljára szerepelt együtt a Kárpát-medencében addig előkerült hét aranykorong (2, 2a, 3. leletcsoportunk) az 1877ben Marosvásárhelyről vásárolt nagy áttört közepű arany csüngőékszer (6. leletünk), az 1878-ban vásárolt arany csüngőkészlet (7. leletünk) s végül, de nem utoljára az 1839. évi tiszaszőlősi nagy aranylemez (12. leletünk). Néhány jelentéktelen aranykarikát nem számítva, más nem került a szekrénybe. Együvé került viszont a javarézkor valamennyi aranya, a Stollhof-tipusok és a Tiszaszőlős-típusok (ÖM 11—12, 1—13. tétel). Ezt a teljesítményt csak háromnegyed évszázad múltán s a tiszaszőlősi lelet közzététele után fogja majd Patay Pál megismételni {Patay 1958). Pulszky 1883/84. évi alkotása végleges volt. Egyszersmindenkorra eldőlt, hogy a két kalapált aranyékszer csoport össze s egyben a rézkorba tartozik. Újat ehhez már senki nem tett, vagyis a kutatás további története csupán annyi: kik voltak azok, akik kitartottak Pulszky zseniális felismerése mellett, s kik voltak azok, akik eltértek tőle. Az előbbieket századunk 20-as éveinek elején már csak egyetlen ősrégész képviselte, nem véletlenül az a Bella Lajos, aki Hillebrand Jenővel együtt végzett 1920-21. évi bodrogkeresztúri ásatásain először talált arany kúpokat és rézpengét a rézkori kultúrának utóbb nevet adó hiteles sírokban (ld. 1. leletünket). Bella nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a LangeWand-i lelet bizonysága szerint a Nemzeti Múzeum Pulszky-féle öt aranykorongja rézkori meghatározása ellen „semmi kifogás nem eshet" {Hillebrand Jenő és Bella Lajos, Az őskor embere és kultúrája, Bp. 1921,165). Az utóbbiak élén Hampel állt, aki bronzkorinak vélte az arany-korongokat (1886, 67, 1892, 21) s pusztán „őskorinak" a Bodrogkeresztúri-típusú lemezcsüngőket. Tompa Ferenc kerek-perec tagadta, hogy a S tollhof-típusú korongok rézkoriak lennének, „die Stücke dürften in die späte Bronzezeit gehören" {Tompa 1937, 53, 109. j.). E tekintélyek véleményét követi VI. Dumitrescu a habá§e§ti rézkorong kormeghatározásában (1957, 78), Mozsolics Amália a szerinte a Stufe В. II-be tartozó aranykorongokkal kapcsolatban (1968, 29-30), M. Muchra hivatkozva Fettich Nándor, aki a 3 Jankovich-korongot „auf die^ erste Hälfte der Bronzezeit" keltezi, s mivel másodjára cserbenhagyja tipológiai érzéke: a rézkori korongok legkorábbi, korabronzkori „primitív" elődjének az óbébai ovális korongokat véli (1959, 124), vagyis hasonlóan érvel, mint VI. Dumitrescu és nyomukban Mozsolics. Mozsolics Amália 1968ban már mindenképpen anachronisztikus véleményétől eltekintve, az igazi utóvéd harcokat Korek József vívta a csáfordi korongok közlése kapcsán (1960/1, 76-78, 1960/2, 32-33). Korek - a korongok neolitikus kagyló előzményeinek kitűnő megérzése ellené64