A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

sírjából származna „és mint ilyen, mindmáig egyedül áll az egész Kárpát-medencében" (Makkay 1985/1, 3. kép és 42—43). A valóságban nem lehet szó ,jellegzetes" 6. századi „Bizáncban készült termék"ről, hiszen a korabeli bizánci városi vagy provinciális fazekasságban még távoli rokona sincs, annál gyakoribb viszont a Nagy-Alföldön, amelynek későszarmata (3—4. századi) sírjaiból sorozatban ismertek testvérei-rokonai (Párducz 1950, 31. t. 28; 34. t. 25, 27-28; 67. t. 24; 90. t. 6; 110. t. 7; 120. t. 7, 20, 28; 121. t. 12-13, 31; 123. t. 3; 124. t. 1, 30; 125. t. 31; 126. t. 11, 18, 34; 128. t. 9, 16; 130. t. 16, 22-23; 131. t. 22; 132. t. 10, 27; 135. t. 4, 12, 24; 136. t. 9; 137. t. 14; 139. t. 6-7, 12, 15; 140. t. 22; 141. t. 4, 6, 16; Zoltai-Párducz 1941, 63. t. 1, 6; 65. t. 7; 67. t. 1, Párducz 1937, 15. t. 4, 6, Párducz 1956, 26. t. 15-16, Párducz 1959, 16. t. 11; 23. t. 4), — csak könnyen elérhető párhuzamokat említve, onnan, ahol azok valóban vannak, vastag szedéssel jelezve a részletében vagy egészében közeli párhuzamokat. Elvileg nincs kizárva, hogy az egri Lyceumba került koponyával és a Budai Kincstárbajutott vasakkal együtt találták még 1839-ben. Makkay János alapos és részletes kutatásai kiderítették, hogy a tiszaszőlősi aranykincset 1839. június 13-án találták, ezen a napon kizárólag aranyakról, csillogó tárgyakról van híradás (Makkay 1985/1, 13—14, — Tariczky téves augusztusi 13.-i dátumát közlik Römer 1878, 178 és Patay 1955, 38, sőt nyomában először még Makkay 1979, 565 is). Makkay János nyomozta ki azt is, hogy a csontvázat és az állítólagos lócsontokat csak 8 nappal később, június 21-én fedezték fel, akkor amikor egy kincskereső banda Gyarmaty Sándor vezetésével mélyen beásott a Nagy-Aszó partfalába. Ekkor esik szó vas kardpengéről, apróbb vastárgyakról (egyszóval: a Budai Kincstárba jutott vasakról), valamint az imént megtárgyalt — jóval később a tiszafüredi múzeumba került - agyagkehelyről (Makkay 1985/1, 15). Kétségtelen, hogy ezen a napon is találtak aranyakat, nyilvánvalóan magasabb rétegben, mint a csontváz, — ilyesmi megfigyelések rögzítése azonban aligha várható el az új Kaliforniát (une nouvelle Californie) rögtönző turkálóktól. — Ezek a nyomozati tények, amelyeket Makkay sikeresen rekonstruált. Makkay kutatásaiban olvasható a földtulajdonos Elek Menyhért védekezése: nem egyszerre találták a kincset, hanem két alkalommal, június 13-án és június 21-én. A védekezés pontos és logikus volt: A kétszeri találással próbálja kivédeni a beszolgáltatási kötelezettséget. Mivel az Elek-családnál maradt 10 egész 5/16 lat súlyú arany együttvéve sem érte el a 150 tallér értéket, vagyis a kincstári harmadolási kötelezettség alá eső, 300 aranynál értékesebb leletek súlyának és értékének felét, elegendőnek látszott arra hivatkozni, hogy nem egy, hanem két leletről van szó. Ez a védekezés sikeres volt, a kincstár negyedszázados perrel sem tudott Elekek fölé kerekedni (Makkay 1985/1, 21-25). - Mindezeket sikeresen kinyomozni, élvezetesen leírni, majd részletrőlrészletre kétségbevonni, különös olvasmány ... A tiszaszőlősi aranykincs Bécsben ma is meglévő aranyainak súlya 456,91 gramm. Saját bevallásuk és hivatalos adatok szerint az Elek-családnál ennek mintegy kétötöde, 180 gramm maradt (Makkay 1985/1, 18). Miután ezekét az aranyakat a kincstár 1864-ig sem tudta megszerezni, nyomuk veszett (Uo 25). Nincs adat arra, hogy a bécsi tiszaszőlősi aranyakhoz hasonló aranytárgyak később akár köz-, akár magángyűjteményben feltűntek volna. A tudományos veszteség jelentős, de a Bécsben meglévő háromötöd rész irányából szemlélve, nem tragikus. A valóságos veszteség természetesen ennél súlyosabb, hiszen számolni kell a találók kezén elsikkadt aranyakkal is. Ezek azonban a dolog természeténél fogva a kisebb méretű tárgyak közé tartoztak, a helyi emlékezet számos arany gyűrűje, karikája, csatja, boglárja közé. A kincs ma meglévő része önmagában véve is logikus. Egyetlen egy nagyméretű arany melldísz-lemez van benne (Milojcic 1953, I. t. 1), pontosan ugyanúgy, mint a hencidai kincsleletben (Gazdapusztai 1968, I. t. 1, II. t. 1), a mojgrádi kincsben (Fettich 1953, 53. t.), a nagyobb méretű azonos rendeltetésű díszlemezek egyesével kerültek elő Hatvanban, Marosvásárhelyen és Progarban (együtt: Angéli 1972, 13-14. kép) egy van belőlük a nagyráskai 17. sír ékszeregyüttesében is (Vizdál 1977, 41-42, 23. kép, XLI1. t. 1. — a női princípium poncolt jelzésével egy másik csüngő uo 23. kép 3! —, az aranyak nagyított színes képein, de hibásan összeállítva in J. Vladár, Praveká plastika. Tatran 1979, 34. t.). Makkai János javaslata: a tiszaszőlősi melldísz-lemez megkettőzése (Makkay 1982, 20—21 és 1985/1, 36—37) sőt egyenesen megháromszorozása (1985/1, 30) példa nélkül állna s ellentmondana a rézkori aranykincsek belső logikájának. Az általa illetve forrásai által emlegetett, „Debrecenben" illetve „Hortobágyon eladott" középen lyukas arany mellvédlap nem lehet más, mint a sikeresen visszaszerzett s ma is meglévő egyetlen tiszaszőlősi lemezcsüngő, aforaminosus aureus. Fontos megjegyezni, hogy a tiszaszőlősi nagy lemez formára és méretre minden más rézkori rokonánál közelebb áll a Tiszavalk-Tetesen a XH/a gödörben talált agyag aranycsüngő utánzathoz (Patay 1979, 36, 44, 8. kép). Mindenesetre közelebb, mint a hencidaihoz vagy a mojgrádihoz. Mindez arra mutat, hogy mind a tiszaszőlősi arany példány mindpedig utánzata helyben, talán Tiszafüred térségében készült. A tiszaszőlősi kincs okvetlenül későbbi, mint a hencidai, ezt már Gazdapusztai leszögezte (Gazdapusztai 1968, 44-^15). Korát a nagy lemeznek a mojgrádi nagy lemezzel való kétségtelen rokonsága határozza meg, - bár nem azonos kéz vagy műhely alkotásai. A mojgrádi egyik rája-csüngőn keresztül keltez61