A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

,,A kisasszon székibe Л kisasszon kévibe E ccsöpp vérem csöppenik Csöbör vérem csurranik Nem kullogtam nem ballagtam Mindig futást jártam, Cserfa-papok szekerét Mind főburogattam Nekem is vót három lányom Az a bizonyságom Hatomon a zsákom Eefót mindén mákom Azon kértem a rákot Szeggyé össze a mákot,

x

^ 3 De a rák csak haagatta Égnek-Földnek zuggását, Fekete tiknak szóllását." (1958.11.22.) A bűvös vers az ősi pogány istennő : az idők folyamán hol békés, hol ártó démonná degradálódott SZÉPASSZONY-KISASSZONY ráolvasó varázsigéit és a már kereszténnyé lett BOLDOGASSZONYNYAL kapcsolatos népi imádságok elemeit őrzi a sorok között. Az Erdélyi Zsuzsanna által begyűjtött értékes ráolvasó- és más népi imádságokban találkozunk a kisdörgicsei szöveg ilyen részeivel, illetve rokonvonásaival:

144 ,JVemes asszonyom, boldog anya Bemene szent templomába Leüleplék az ő áldott aranyos szent székibe." (393. old.) „Ráolvasás. 1. öntőimádság. Egy csöpp véribü származott nyavalyák Boldogasszon, . . . parancsold a nyavalyáknak ..." (95. old) „Csurran, csurranik, Csöppön, csöppenik Az ő szent vére" (224. old.) Egy csöpp vére csöppenik (341. old.) Egy csöpp vére elcsöppenik (341. old.) „Hol fekete kakasszó nem hallatszik" (117. old.) „Tik szójáig, hajnal hasadtáig." stb. (178. old.) Szilvási Imréné sajnos arra már nem emlékezett, hogy a verset milyen alkalomkor idézték. Tüzesember Vajkai Aurél bakonyi gyűjtése szerint a tüzes emberek . . . „ártalmatlanok, épphogy feltűnnek."

145 Gönczi Ferenc göcseji gyűjtése viszont arról tanúskodik, hogy ezek az elkárhozott lelkek bizony nem mindig ilyen szelídek: „ ... Az arra járó szekérre ráülnek, ... az ember vállára is rászáll, némelyik pedig a szekéren ülő embereket lekergeti." Csak akkor távozik el, ha erősen káromkodnak.

146 (Barna Gábor Hortobágy vidéki gyűjtése szerint viszont azt kell mondani: „Minden ember dicséri az Urat!")

147 Ilyen erőszakos „tüzes emberrel" volt egyszer találkozása a nagyvázsonyi postakocsisnak, Pálffy Károly kisdörgicsei lakos elbeszélése szerint: „A leányfalusi Kolontári Gábor szokta hordani a postát Veszprémből Nagyvázsonyba, a harmincas években. Azt mesélte, hogy egyszer nagyfényű világítás jött a postakocsi után. Kolontári a lovak közé csapott, hajtotta őket, mert félt a fénytől. Amikor a fény mégis elérte a kocsit, a lovak attól kezdve alig bírták húzni. Félt nagyon, hajtotta volna a lovakat, de azok már nem bírtak egyáltalán menni, ő pedig nagy kétségbeesésében egy irgalmatlan nagyot káromkodott. Attól a pillanattól kezdve a fény eltűnt és megindultak a lovak." (Pálffy Károly írásbeli adatközlése, 1958. III. 7.) Ebben a mondában a kisasszony és a boszorkány vélt tulajdonságai keverednek a tüzes emberével. „Nagyvázsony

ban vannak vizenyős helyek, ott szoktak járni a tüzes emberek" - írja Vajkai idézett munkájában.

148 Ludvérc Kisdörgicsei, általában Dörgicse környéki hiedelem szerint a ludvérc olyan, mint egy tüzes nyomórúd.

149 Amerre vonul, végigrondítja az utat. Ha valaki az ürülékébe belelép, lesántul, megbetegszik. Itteni egyik rosszat kívánó mondás: „Fosson le a ludvérc!" Vajkai írja: „A bakonyi falvak népe közül még nagyon sokan találkoztak vele, főleg napnyugta után kinn a mezőn: „Olyan, mint a nyomó rúd, csak úgy hordta, szórta a tüzet az égen." Petenden a ludvérc „végigrondította a falat". (Ugyancsak Vajkai után.)

150 Kisdörgicsén is akadt élménybeszámoló a ludvérccel történt találkozásról: egyben vámpírhiedelem nyoma is rejtőzik a vérszopó ludvércről szóló kisdörgicsei mondában: „Kiss Dánielnénak vót égy Nagy Ferenc nevű szógája. A ludvérc éjjelente eljárt hozzá az istállóba. Lehetett látnyi, mikor ment, mer világított. Csak úgy süvített, mikor ment. Éjjelenkint a vérit szopta neki, úgy hogy a szóga bele is haat." (id. Kovács János, Kisdörgicse, 1949.) „A néprajzban a visszajáró halottat nevezik vámpírnak, aki kiszívja és megissza az élők vérét." — írja Fazekas László „A vámpírokról pedig, amelyek nincsenek" с dolgozatában.

15 l Az eddigiekétől eltérő leírást ad a ludvércről Sokhegyi Károly: Fényes, vörös, a vége ply an mind a söprű." (Kisdörgicse, 1958. II. 24.) „Eccer monták, hogy a Hertling János az udvarba éjjel csattogatott, hogy „gyün a ludvérc!" (özv. Bencze Gyuláné Kovács Mari, 1958.11.21.) Pálffy Kálmánné leírásában a „tüzes embert" és a „ludvércet" azonosnak tekinti: „Tüzes nyelv 614