A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

sen féltették Kisdörgicsén legértékesebb állatukat: a lovat. „Azt mondja egyszer valaki a Sárffy Gézának: „Hőj de szép csikaid vannak!" Eere megugrottak a csikók, elszaladtak lé a kocsma elejbe, vágtába, kocsi­val együtt. Ott megátak. Onnajd se ide, se oda. Azt mongya egy öreg ember: ,,Öcsém, ezek a csikók meg vannak rontva! Kivel találkoztál máma?" „Mit tudom én! Mit csinyájjak ezekkel a csikókkal?" Micsinyájj öcsém? Vidd el a kötőfékeket ehhöl meg ehhöl az asszonyhol — má nem tudom mit mondott neki — azután majd az megmongya mit köll csinyányi." El is ment Sárffy Géza, meg is javútak a csikai." (Németh Sándor, 1958. II. 23.) Megelőző védekezés a boszorkány rontó tevékenysége ellen Az volt a közhiedelem Kisdörgicsén, hogy a boszorkány előtt nincs zárt ajtó. Bemegy a kulcs­lyukon, macska képében behatol a házba az ablakon, a kéményen, padláson keresztül. Babonás cselekmé­nyekkel azonban meg lehet akadályozni bejutását. Több fajta védő, elhárító varázsszert, eszközt ismertek. Jobbára azonosak voltak ezek az előzőekben már ismertetett, a szülőszobát, gyermek­ágyas anyát, újszülöttet védő szerekkel. Ilyenek vol­tak az istenátkozta tüske és a seprű mellett még a gatyamadzag és a fokhagyma. „Istenátkozta tüskével szokták bekerittenyi a zis­tállóajtó körületét, hogy be né mennyen a boszor­kány . . ." (Szilvási Imréné Szabó Róza, 1958. II. 22.) „Hogy a boszorkányok be ne mennyének, gatya­mazzaggaa lekötötték a kilincset." 133 (Sokhegyi Eszter, 1958. II. 22.) ,,Hogy a boszorkány be ne tuggyon mennyi a házba, be köllött kötnyi gatyamaz­zaggal a kilincset." (özv. Bencze Gyuláné Kovács Mari, 1958. II. 21.) „A kulycslikat be szokták dugnyi fokhajmával, hogy a boszorkány be né tuggyon mennyi." 134 (özv. Bencze Gyuláné Kovács Mari, 1958.11.21.) Elhárító átkozódás Különös, elhárító-védekező átkot is tudott mon­dani a dörgicsei ember: „Ha két asszony összeveszett, szidták-átkozták egymást. A végin az, aki nem akart alulmaradni, hirtelen fölkapta a szoknyáját aztán a meztelen fenekét mutatva a pörlekedő felé, ezt kiabálta: „Letye-letye kalán nyele Itt a seggem beszélj vele!" (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Talán egy régi, gonoszelhárító babonás cselekmény emléke él ebben a mozdulatban, mely még elvétve középkori templomi ábrázolásban is előfordul (pl. a Kolozs megyei pillérfő). 135 Kovács Endre Doroszlón találkozott például ilyen, átkozódást elhárító mozdulattal az alábbi szöveg kíséretében: „Ijen vagy-e . . . nekem úgyse birsz ár­tani!" 136 Boszorkánytemetés Az volt a hiedelem régen Kisdörgicsén, hogy bo­szorkány temetésénél fekete kutya megy a koporsó alatt, amikor viszik a temetőbe. Amíg a kutyát lát­ják, a koporsó nagyon nehéz. Alig bírja négy ember a „szentmihály lovát". Amikor aztán eltűnik, vagy nagy nehezen elkergetik, a koporsó egyszerre olyan könnyű lesz, mintha üres volna. 137 Boszorkány­temetéssel kapcsolatos konkrét esetekkel azonban már nem találkoztam Kisdörgicse hiedelemanyagá­ban gyűjtéseim során. Kisasszony Tabu nevet viselő női démon. 138 A honfoglaló magyaroknál még „bizonyára voltak női istenségek is: a Mária-ünnepek neve (Nagyboldog­asszony, Kisasszony) s a hozzájuk fűződő képzetek ezt majdnem kétségtelenné teszik. Nem kell egy go­nosz női istenség: SZÉPASSZONY honfoglaláskori létezésében sem kételkedünk. . ." írja Dömötör Tekla. 139 Ez a rendszerint fiatal leány képében, szép ruhá­ban, keresztúton, mezőn, vizek felett, vagy istállóban megjelenő kísértet a Balatonfelvidék hiedelemvilá­gában is felbukkan. Bár — a felsőmagyarországi és erdélyi adatok szerint — a kisasszonyok csoportosan járnak, 140 a Dörgicsék környékén élő hiedelem csak egymagában bolyongó kisasszonyról tud s ez is álta­lában ártalmatlan szellemlény: bemegy az istállóba éjjel, de nem táncoltatja agyon a szolgalegényt. Kíséri az éjszakai úton lévő szekeret, de nem ül fel rá, nem nehezíti el, mint ahogy a csoportosan járó kisasszonyok esetében történni szokott az ismert mondák szerint. Pálffy Károlyné Steixner Antaltól hallotta az alábbi két kisasszony történetet : „Szol­gált egy bácsi, és az istállóban mindig egy kisasszony járt és ló-lába volt. Befonta a marhák és a lovak farkát. 141 Ez ismétlődött több este, és azt mondták neki, hogy figyelje meg, hogy mikor szokott megjönni és káromkodjon nagyokat, meg kösse be gatyamad­zaggal az istállóajtót. Bekötötte és többször nem jött meg." „Kocsmazárás után elmentek Pusztadörögdre és Nyirádra, birkákat venni. A Zánkára bevezető útnál egy kisasszony a mező derekában, ahogy a kocsin hajtottak az meg futott a kocsival egy irányban. Egész a Hegyestű irányáig. Ott eltűnt. Ló-lába volt." (Pálffyné adatközlő után lejegyezte és levélben meg­küdlte Pálffy Edit ált. isk. tanuló, 1958. III. 7-én) Ilyen, messziről látható, sétáló vagy futó kis­asszonnyal a karcsai mondákban is találkozunk. 142 „Bűvös vers" Régi-régi varázsversikét őrzött meg Szilvási Imréné Szabó Róza a feledéstől. Gyermekkorát Zánkán töl­tötte, ott hallotta édesanyjától : 613

Next

/
Thumbnails
Contents