A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Veress D. Csaba: Harcok a balatoni védelmi vonalban (1944. december–1945. március)

fogatolt lövegei vágtában menekültek a repülőgépek elől Vörösberényen át Szentkirályszabadja felé. Hasonló zűrzavarban vonult vissza a II/2. közepes gépvontatású üteg, melyet Fűzfőn tüzelőállásba parancsoltak, honnét különböző lőirányba kellett tüzelniök 3 db 15 cm-es lövegükből. Március 22-én este a 25. magyar gyalogoshadosztály 26/1. zászlóalja Papkeszi és Manómajor között fedezte a 23. német páncéloshadosztály részeinek visszavonulását. A zászlóalj már csak a fűzfői öböl nádasain át tudott visszavonulni Vörösberénybe, majd onnét Szentkirályszabadjára. Ugyanezen az útvonalon vonult vissza a 25/11. zászlóalj is. Az ugyancsak a Mámai-magaslatokon át viszszavonuló 37. tábori tüzérosztály már — valószínűleg előreszivárgott — szovjet harcfelderítők puskaés géppisztolytüzében vonult vissza Fűzfőre.

45 A menekülésszerű visszavonulás fedezésére Balatonalmádiból a — Vörösberény és Balatonfűzfő közti ún. Tobruk magaslatain kiépített védőállásokba vezényelték az 5/1. őrszázadot. A március 22-én 16— 18 óra között végrehajtott előnyomuláskor szakadatlan szovjet csatarepülőtámadások érték Balatonalmádi—Vörösberény közti műutat: az átvonulóban lévő magyar 2/II. aknavetőütegből, a 26. tábori tüzérosztályból, az l/H. ütegtől és a 25/1. zászlóaljtól összesen hét magyar katona halt meg, illetve életét vesztette hat polgári személy. Március 22-én az esti órákra a menekülésszerű visszavonulás befejeződött Balatonfűzfő—Balatonalmádi között, s a tobruki állások között húzódó műúton német páncélosok mozogtak előre-hátra. Csak késő éjszaka, éjfél körül érte a tobruki állásokat mintegy két órás szovjet aknavető tűz.

46 Március 22-én este a Vilonya, Berhida DNy., Balatonkenese közti védővonalat az I. német lovashadtestre bízták (pk.: Harteneck lovassági tábornok; Felsőörs.) Az ennek alárendelt 3. és 4. német lovashadosztályok a Balatonitól ÉNy-ra húzódó magaslatok védelmére kaptak parancsot, a balatoni műút kétoldalán pedig a 23. német páncéloshadosztály maradványainak kellett védőállásokat kialakítani. A III. német páncéloshadtest parancsnoksága (pk.: Breith tábornok) — miután csapatait: az 1. német páncélos- és 44. gránátoshadosztályokat a szovjet hadseregek bekerítették Székesfehérvártól DNy-ra — március 22-én Balatonfüredre települt. Feladata volt, hogy rendezze és irányítsa a visszavonuló vonatalakulatokat, illetve azok ,kíméletlen átfésülésével" szervezze és töltse fel a harcba vethető csapatokat. A II. magyar hadtestnek alárendelt 20. gyalogosés Szent László gyalogoshadosztályok feladata a Balaton É-ÉNy-i partvonalának védelme volt. egy esetleges szovjet átkelési kísérlettel szemben. A 20. gyalogoshadosztály a Keszthely (kizárva) és Akaii, a Szent László gyalogoshadosztály pedig az Akaii és Balatonalmádi közti partvonal védelmére kapott parancsot március 22-én délelőtt. A Siófok felől viszszavonuló és gyakorlatilag széthullott 25. magyar gyalogoshadosztály maradványait március 22-én ugyancsak a II. magyar hadtest alárendeltségébe utalták az I. német lovashadtesttől. A hadosztály egy ezredcsoportba szervezett maradványait — gyalogmenetben — Ujdörögdre vezényelték, honnét a 20. gyalogoshadosztály kiképzőtábora Szigligetre vonult. Egyidejűleg — március 22-én — a II. magyar hadtest parancsnoka, Kudriczy altábornagy elrendelte Tapolca város védelmét. Ennek szervezésére a 20. magyar gyalogoshadosztály törzsétől Bedő Zsolt századost utasította azzal, hogy a német Mazur ezredessel együttműködve szervezze meg a város páncélvédelmét tíz páncélelhárító rajjal. A védelem páncélfigyelője Zalahalápon települt. Március 22-én reggel és a délelőtti órákban még mindig tartott a Székesfehérvártól DNy-ra bekerítéssel fenyegetett, majd bekerített III. német páncéloshadtest csapatainak kitörése a Küngös, Hosszúmezőpuszta, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi útvonalon. A 3. Berlin—Brandenburg német páncéloshadosztály részeinek még sikerült kitörnie a szovjet harapófogóból. A hadosztály története drámai hangú naplórészleteket közölt a kitörésről: „ . . . Balra tőlünk a Balaton, azután a mi utunk, majd attól jobbra a kiemelkedő hegyek. Kitérés lehetetlen. Ekkor oszlopunkat szovjet légitámadás éri. Végső ugrással tudjuk csak fedezékbe vetni magunkat. A lőszeres tehergépkocsi ég. A nagy mennyiségű gyalogsági lőszer égve semmisül meg. Sokáig kell várnunk, míg a kocsi végül teljesen felrobban. Csak minél távolabb ettől a helytől! Egyesével kúszunk el az égő tehergépkocsi mellett ... De tovább nem megy, mert az út újra el van zárva előttünk!"

48 Március 22-én a déli órákra az É-ról támadó szovjet 4. gárdahadsereg és a D-i irányból előnyomuló szovjet 26. hadsereg részei Küngöstől ÉK-re találkoztak, s ezzel bekerítették a III. német páncéloshadtest német 1. páncélos- és 44. gránátoshadosztályait. A bekerített csapatok maradványai március 22-én este 21 órakor megkezdték a kitörést Küngös, Hosszúmezőpuszta és Balatonkenese irányába. A kitörés élét az 1. német páncéloshadosztály 1/4. harckocsi-századának (pk.: Hagen százados) megmaradt 6 db P-V. Panther harckocsija alkotta a hadosztály őrszázadának támogatásával. Második lépcsőben tört előre a lövészpáncélosokkal megerősített 113/1. páncélgránátos-zászlóalj, majd ezt követte a 113/11. páncélgránátos-zászlóalj, illetve az 1. páncélgránátosezred két zászlóalja és a hadosztály más alakulatai. A harmadik lépcsőben nyomult előre a 44. gránátoshadosztály 131. és 132. ezredének négy zászlóalja, a 96. tüzérezred kilenc fogatolt ütege és a 44. rohamlövegosztály néhány páncélosa. A DNy-i irányba előretörő német csapatok - irtózatos harcok közepette — törtek át a szovjet záróvonalakon, s március 23án hajnali 04 óra körül Balatonkenesénél elérték a balatoni műutat. Az 1. német páncéloshadosztályból négy század maradt meg (24 géppuskával és 8 aknavetővel), a tüzérezredből 4 db löveg, a harckocsiezredből 5 db P-V. Panther tört ki. A 44. gránátos578