A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Hungler József: A veszprémi helytörténetírás és kutatás kialakulása. II. rész

pán; egyedül reménykednek ,,a holt tér" megmozdítására. A veszprémieknek iránta megnyilvánuló nagy megbecsülés jele, hogy a sajtó nyilvánosságával, „nyílt levél" formájában „keresik meg" és kérik, „a megye régészeti és műemlékeinek megvédésére", ahol úgy hivatkoznak személyére, „mint a történeti és régészeti tudományok országosan ismert" művelőjére. Azt is tőle remélik, hogy ,Jiívjon össze" egy szűkkörű bizottságot „a Bakonyvidéki Történelmi és Régészeti Múzeumegylet megalkotásának előkészítésére".

40 Majdnem azt vethetnénk fel, amit a török korban, 1566-ban, Szigetvárt pénz és elegendő katonaság nélkül védő Zrínyi Miklós a császár felé, aki az őt a török ellen intenzívebb védekezésre buzdító, pénzt egyáltalán nem ígérő császár levelére válaszolt, hogy: miből? — Igen, miből? Miből oldja meg Veszprém a XIX. század végi kultúrproblémáit, hiszen az 1886-ra előirányzott 45 ezer 560 forint költségvetésére a fedezet, csupán 22 ezer 829 forint, amiből csak a városi szegények eltartására 5200 forintot irányzott elő, a képzőművészet „pártolására" pedig 10 forint jutott, mert a majd különböző területekről fedezendő hiánya 23 ezer 771 forint.

41 — Igen, ismételten vessük fel: miből jusson ilyen gazdasági városgazdálkodás mellett kultúrára, múzeumra, helytörténetre, pedig Veszprém vármegye 1889. december havi közgyűlésében elhatározta a megyei „történelmi és régészeti társulat" felállítását.

42 Ugyanakkor a neves régész, Récsey Viktor „Egy gazdag régiséggyújtemény a Bakonyban" címmel, az Országos Régészeti Társulat választmányi ülésén az Akadémia üléstermében, ahol a Miháldy-féle gyűjteményt ismertette; felhívta a szakkörök figyelmét, hogy már külföldről is jött ajánlat a megvételre, azt hangoztatja: Veszprémnek kellene megvenni és múzeuma alapját megvetni. A múzeumi alapvetést ismét elsodorta a politika, a veszprémi választás, ahol a kormánypárt és az ellenzék harcában, utóbbi, előbbit csak „helybeli sunyi párt"-nak, vezetőjét pedig ,,a sunyi párt festett bajszú kecske "-jenek címzi sajtójában, aki az ellenzék további épületes stílusában „meggyőződhetett arról, hogy az őt körülvevő ürgefarkas tanácsosok, idegen kecskék, Pelikánok, olajszűrők és egyéb svindlerek, nemcsak, hogy nem okos emberek, hanem vak gimplik, rúd mellé való szamarak, kiket a két ellenzék úgy vezetett az orruknál fogva, mint a kép mutatta".

43 — Ezeknek, valószínű felesleges kultúráról, múzeumról, helytörténetről is beszélni! Récsey Viktornak az előzőkben felvetett gondolatára, e szélsőséges politikai pártharcok ellenére is volt reagálás, mert 1894. november 29-én bizottság alakul „Veszprém vármegye monográfiájának megírását előkészíteni". Három kötetre tervezték: általános rész, oklevéltár és a vármegye története. A megalakult bizottság elnöke Vajda Ödön zirci apát, előadója Véghely Dezső megyei alispán. A bizottság elhatározta: javasolni fogja a vármegye törvényhatósági bizottságának, hogy a monográfia megírására Véghely Dezső mint főszerkesztő, Pillitz Benő, Laczkó Dezső és Bolgár Mihály mint munkatársak kéressenek fel. Tervezték, hogy legalább a második kötet a milleneumra elkészüljön. Költségekre tizenhétezer forintot terveztek. Sajnos, a tervezett mű nem jelent meg. Ismét csak a város „életérdeke" kerül előtérbe súlyos problémáival: gazdasági viszonyai, lakáskérdés, megélhetés,

44 valamiféle gyár alapítása, ami talán „néhány száz helybeli szegényember kenyérkeresetét segíti"

45 Váratlan, döbbenetes veszprémi művelődéstörténeti tragédia állítja meg a további terveket. Élete munkája teljében 57 éves korában meghal Véghely Dezső. A vármegyei monográfia és még sok egyéb, ami személyéhez kötődött, abbamaradt. Majd a „Magyarország Vármegyéi és Városai" szerkesztőbizottságával veszik fel a kapcsolatot, de a mű ott sem jelent meg. A század utolsó évei sem hoznak sem gazdasági, sem nagyobb kulturális előrelépést. Haladás alig van. A költségvetési hiányokat pedig magas pótadóval tudja csak kiegyenlíteni a város, amelynek ,,a rendőrsége primitív, az utcakövezés, világítás silány, csatornázás pedig ismeretlen".

46 A város polgármesterének kell hivatalosan beismerni, hogy „a nyomor, a szegénység egyre nő a városban, s a szegényház szűk a sok folyamodó befogadására", valamint azt is, hogy „munkaalkalmak teremtéséről csak gyár létesítésével" tud a város gondoskodni. E nagy mérvű elmaradottságot sínyli a közigazgatási vezetés is, mert a városi mérnöki állás szervezésére 1899-ben még nincs pénze Veszprémnek, csupán az államépítészeti hivatal egyik mérnökét tudja alkalomszerűen foglalkoztatni — miniszteri engedéllyel

47 A XIX. századtól búcsúzva is csak ,,a város bajai" és a fejlődést gátló körülményekről ír a helyi sajtó, szegénységről, gazdasági elmaradottságról számol be. Irigyli Pápa fejlettebb társadalmi közéletét, fürdőjét, szép parkjait, állandó színházát, amikről Veszprém „csak álmodozik". Súlyosan elmarasztalja a városvezetést, ahol egymásközötti érdekharcok, egymás gyanúsítgatása helyett: a város fejlődését előmozdító intézmények létesítésén fáradoznának. Rezignáltán fejezi be: „Nem is történt semmi elhatározó lépés a fejlődés megkezdését segíteni, minden, ma is csak kérdés!"

48 A századot lezáró év a súlyosan elítélő társadalmi kritika mellett mintegy megcsillantva a jobb remény lehetőségét, egy „kulturális társulat" létesítésének óhaját hagyja záróemlékül, hogy ,»hozzunk már létre Veszprémben valamiféle társulatot, egyletet vagy kört — mint a pápai „Jókai" —, ami pótolná a tudományos estéket, zeneestéket, társadalmi összejöveteleket".

49 Meghalt 1901-ben Miháldy István bakonyszentlászlói plébános, akinek nagy értékű régiséggyűjte541