A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Hungler József: A veszprémi helytörténetírás és kutatás kialakulása. II. rész

re, 40 darab arany: magyar, velencei, keleti pénzek. Találtak még több száz dénárt I. Ferdinánd korából."

29 Ugyanazon folyóiratban a következő évben — 45. lapon — a jutási vasútépítésnél talált „római fibulák és bögrék"-ről számol be, nem hallgatva el a vérbeli régész leletféltő véleményét sem: „Meddig tart még, hogy ilyen leletek hivatalos bejelentése törvénynyé és kötelességgé nem emeltetik?" Römer Flóris, aki akkor már az akadémia archaeologiai bizottságának tagja, volt egyik segítője - legalább szellemi téren -, a tudományos világ elé tárva önzetlenségét és a figyelmet munkájára felhíva. Az Archaeologiai Értesítő 1871. évfolyamában két alkalommal is említi Ivánfi Ede működését. Először, mint aki ,,a Veszprém megyei múzeum érdekében kérdezősködik", majd meg „Régészeti mozgalmak" című írásában.

30 Utóbbi szerint: „Veszprémben is mozognak, és ezen mozgásnak célja nem kevesebb, mint a megyében talált régiségek gyűjtése és fenntartása. Ivánfi Ede kegyesrendi tanár és buzgó történész mozgatja a fát és a megye főispánja, valamint az értelmiség hajlandó ezen ügy elősegítéséhez járulni . . . Bár már előbb voltak volna megyei múzeumok, akkor legalább nem árulják vala szolgabíráink a becses éremgyűjteményeket font számra." A Századok 1876. évfolyama a veszprémi „régiség egylet" ügyére utalással írta: „1872-ben Ivánfi Ede buzgólkodott mellette, utóbb Véghely Dezső érdeklődött iránta. De eddig még nem alakult meg az egylet. A közeljövőben várjuk."

31 Amíg a hivatalos és társadalmi kezdeményezés csak igen lassú ütemben vagy egyáltalán nem tud eredményt felmutatni, a nagyon jószándékú — de értékes is - magánkezdeményezés veszprémi archaeologiai mozgalmai említésre méltó adatát jegyezte fel az Archaeologiai Értesítő 1876-ból.

32 Szalay Pál kanonokra hivatkozik, aki „a keresztény műarcheologiát adja elő a veszprémi papnöveldében" és a papnövendékeket a műemlékek megbecsülésére (megbecsültetésére) „buzdítja". Hasonlóan hivatkozik a cikk két másik régész-barát veszprémi főpapra, a már előbbiekben is említett Bezerédj Miklós és Pribék Istvánra. Utóbbi nevéhez fűződik Veszprémben a vonzóan szép fekvésű Csatárhegy mint üdülő és pihenő hely első népszerűsítése. Nemcsak Ivánfi Ede korát megelőző javaslata váratott még a megvalósításra, hiszen 1872-ben Veszprémből elhelyezésével mozgalma is vezér nélkül maradt,de a már nevet szerzett Véghely Dezső sem járt több szerencsével a saját hazájában, Veszprémben, 1879ben. A Századok két híradásából értesülhettek a veszprémi helytörténet ügyében még tevékenykedők, hogy „Véghely Dezső Veszprém megye monográfiájának adatait rendezgeti s Veszprém város közigazgatási s helyrajzi történetét párját ritkító alapossággal összeállította, nagy részben kinyomatta", a nyomtatás azonban „a város akadékoskodása miatt félbenmaradt.".

33 A másik közlemény már részletesebb, annál is inkább, mert helyi forrásra hivatkozva - „Veszprém" 44. szám — adja tudósítását Véghely Dezső tervezett, de meg nem jelenhetett könyvéről „minden commentai nélkül". A közlés lényegesebb, veszprémi helytörténeti szempontból — sajnálatosan — negatív részei a következők. 1879. október 29-én a városi közgyűlésen zajos vita volt: Véghelynek „a város által kiadni határozott műve felett". A cikkíró elszomorító jelenségnek mondja azt, „midőn a város atyái egyszer elhatároznak valamit, de utóbb ezen határozatnak következményeit viselni vonakodnak. Még szomorúbb az, midőn egy irodalmi termékről, mint amilyen Véghely Dezső műve, mely bármely nagy vagy fővárosnak is becsületére válnék; oly kicsinylőleg nyilatkoznak . . ." „A város atyái ott követték el a mulasztást - folytatódik az érdekes dokumentum —, midőn a kiadandó mű iránt nem szerezték meg a kellő tájékozottságot, annak tartalma és nyomtatási költsége iránt, hogy így ne jutottak volna azon zsákutcába, amelyben jelenleg vannak; mert nem lehet a közgyűlés határozata folytán megindult nyomtatást és annak költségeit meg nem történtekké határozni. Az ügynek némi lebonyolítása végett Perlaky József, Kopácsy Árpád, Halasy Vilmos, Dukovics Sámuel, Szilágyi Mihály és Benkő István urakból álló bizottság neveztetett ki. Őszintén óhajtjuk, hogy az eredmény megnyugtató legyen" — zárult a cikk. — De másképpen történt 1776-ban! Maga Véghely is nyilatkozott ezen, számára nagyon különösen végződött ügyről, 1886-ban megjelent „Emléklapok . . ." című könyve bevezetésében, az alábbi sorok szerint: „A rendezett-tanácsú várossá alakulás első éveinek: az 1875. évnek emlékére évi jelentést készítettem s azt a városi tanács részéről és ennek megbízásából a városi képviselőtestület elé terjesztettem. Az előterjesztés közben az egyik városi képviselő azt indítványozta, hogy miután ezen jelentés érdekesnek ígérkezik, és mert ennek ismerése köztekintetből is kívánatos: a jelentés nyomassék ki. Ezen indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta s a jelentést a város költségén kinyomatni rendelte." „Ezen határozat már kötelességemmé tette, hogy jelentésemet, mely nem sajtó alá volt rendezve, átdolgozzam és okmánytárral is kiegészítsem. így történt, hogy a jelentés nyomtatásához az 1876. év végén foghattam, és mert hivatalos teendőim is elfoglaltak, az átdolgozás és nyomtatás lassan haladt." „A városi képviselőtestület több tagja a nyomtatás közben és mert a mű terjedelmes voltáról értesült, a nyomtatási költségek ellen financziális szempontból kifogásokat tett. Eredménye az lett, hogy a nyomtatás fennakadt, sőt miután az 1878. év elején megyei főjegyzővé választattam, a jelentés további átdolgozását sem folytattam, nem folytathattam. A városi 539