A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szij Béla: Jókai Mór képzőművészeti érdeklődése

közlend a testvér haza regényes és emlékezetdús tájairól.''

64 A leveleket Jókai Mór aláírással Sajóhoz címezve küldte el. Az utazás és a levelek azért fontosak, mert útja során szerzőnk az írásos följegyzései mellé rajzokat (vázlatokat) is készített, s leveleiben a rajzok keletkezésének körülményeiről, valamint a képzőművészettel, a régészettel és az építőművészettel kapcsolatos élményeiről is beszámolt. Utjának főbb állomásai - Nagyvárad és Kolozsvár után — Benczencz, Kelementelke és Homoródalmás voltak. Benczencz községből küldött levelében minket is érdeklő részleteket írt meg: „Thorda épületei alatt . . . minden pinceásás alkalmával régi emlékek jőnek napvilágra. Legközelebb a polgármester kertjébeni ásatáskor gyönyörű Bachus főket, női szobortöredékeket és kisded oszlopdarabokat a legtisztább carniolból fedezett fel. A Bachus-fők egyike fehér márvány, a másik alabástrom. A művészi kidolgozás remek vésőre mutat. Mindkettő egészen ép, még a főt átszorító szőlőfonadék levelei sincsenek megsértve. Bár ne hányódnának el, mint annyi nagybecsű műemléke Erdélynek . . ,"

65 Tor da után Enyed felé indult. A várost megtekintve nagyon szomorú emlékeket jegyzett föl, a település legnagyobb része ugyanis elpusztult (porig égett) a szabadságharc alatt. Majd Gyulafehérvárra érkezett. ,JDéltájon meglátogatók a várat, melynek díszes portáléja VI. Károly király alatt épült, a második bástyába egy művészi faragványú szobortöredék van befalazva".

66 Megnézte és följegyezte a gyulafehérvári templom szobrászati emlékeit: fr

A padlatba fejedelmek és püspökök síremlékei vannak lerakva".

61 Név szerint felsorolta azokat a személyeket, akiknek a^ számára a becses plasztikai alkotások készültek. Utjának következő állomása Marosvásárhely volt. ,/1 szakadó zápor meggátolt a város megtekintésében, csupán a várat és a benne lévő nagy ref. templomot rajzolhattam le számodra"

68 - írta levelében. Az utazás során készített — főképp tájképi és városképi részleteket ábrázoló — rajzaiból semmit sem közöltek a Délibábban. Azok fametszetes reprodukciói csak 1854-ben jelentek meg Kubinyi Ferencnek és Vahot Imrének a Magyar- és Erdélyország képekben című kiadvány II. és III. kötetében.

69 A motívumok mellett olvasható ismertető szöveget részben Jókai útileveleiből, részben Kőváry Lászlónak Szilágyi Sándornak és más erdélyi íróknak tájés helységleírásaiból vették. A rajzok (illetőleg a reprodukciók) ismertetésére most nem térünk ki, de a későbbiek folyamán majd azokat is szemügyre vesszük. * A Délibáb című lapban, amelyben Jókai útilevelei megjelentek, olyan képzőművészeti tárgyú írásokkal is találkozunk, amelyek a művészettörténeti kutatómunka szempontjából ma is fontosak, és segítenek jobban megismerni múlt századbéli festészetünk kialakulásának részleteit. Szinte bizonyos, hogy ezen írások megjelenése Jókainak köszönhető! Mint láttuk, Jókai a Délibáb „szerkesztői munkatársa" volt, a felelős szerkesztő pedig gróf Festetics Leó, a Nemzeti Színház igazgatója

70

. A lap arculatát azonban Jókai esztétikai ízlése és irodalmi elvei határozták meg. Elsősorban az új szépirodalmi műveket és a hazai színjátszás eseményeit tárgyaló írásai kaptak benne helyet. Jókai megtalálta a módját annak, hogy időnként a képzőművészet kérdéseit vizsgáló szerzők is szóhoz jussanak benne. Különösen kedves számunkra, hogy éppen az egyik pápai iskolatársának és jóbarátjának, Orlai Petrich Somának a tollából származnak a most felidézendő írásművek. Az egyik írás 1853 szeptemberében jelent meg, a X. szám vezércikkeként, Eszmék a művészet körül címmel.

71 Ebben a művészet, pontosabban a festészet elvi, eszmei feladatait és a természetnek meg a művészetnek a viszonyát s végül a művészi oktatás (kiképzés) útjait-módjait vizsgálta. Részben saját gyakorlati tapasztalatai, részben „gondolkodó jelesebb művészek"-nek vele közölt nézetei alapján fejtette ki mondanivalóit. Tulajdonképpen a szépség eszméjét akarta meghatározni. „A természet fenséges templomában sok buzgó van, ki annak szépségeit bámulja, de valamennyi között a művész, és talán éppen a festőművész az, ki a szépségeket legjobban érzi" — írta tanulmánya bevezetőjében. Majd azt fejtegette, hogy a természet szépségének hatását ugyan minden művész érzékeli, de az utak, „mellyek ezen szépség felfogásához vezetnek, az egyéniségekhez képest nagyon különbözők, s nem egyszer a legszenvedélyesebb gyűlölet és becsmérlés okai ezen pálya emberei között". — Hol van tehát az igazság? A feleletet keresve így nyilatkozott: ,A szépség eszméjét csak egyénileg határozhatja meg a legképzettebb ízlés is, s számtalan alak lehet, melly által az még tökéletesebben is kifejezhető, ha ezt megtagadnók a művészettől, határt szabnánk teremtő erejének, s . . . megszűnnék a művészet létezni. Mint a szépről, úgy az igazságról vagy hűségrőli fogalom is egyéni felfogások alá van vetve." Maradék nélkül egyetérthetünk e megállapításokkal, mint ahogyan a művészet és a természet viszonyáról formált nézeteivel is egyetértünk: „Véleményem szerint a művész annyiban lehet hű a természethez s csak annyiban uralkodhatik felette, mennyiből annak általános, összes jellemét iparkodik visszaadni, ha a természet részletes igazságába akar hatni, belevész annak gazdagságába s elfogja miatta téveszteni a főczélt, azon hatást, mellyet az egésznek a néző lelkére kell tennie". — E sorokban a realizmus nézőpontjainak megfelelő álláspontot ismerhetünk föl! Majd így folytatta gondolatmenetét. „A természet ezen általános szempontbóli tekintése is egyéni. így tehát mivel a természet felfogása s előadása mindig a tehetség sajátosságától függ, nem állhat az oktatás másból, mint általános jó irányú elvekből". Az eddig előadottakon kívül írt a művészi felkészülésről, a stúdiumok szerepéről, s közben felvázolt 512