A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szij Béla: Jókai Mór képzőművészeti érdeklődése

egy olyan oktatási rendszert, „vezérfonalat", amelyet kezdő művészek számára követendőnek ajánlott. Jókai, aki fiatalkorában maga is kereste a művészi felkészülés, a művészi önképzés módjait, érdeklődéssel és megértéssel fogadta e fejtegetéseket, és szívesen adott helyet számukra. Másik tanulmányában: Levelek a művészetről,

12 Orlai a művészet társadalmitudat-formáló szerepét és a nemzeti művészet megteremtésének lehetőségeit vizsgálta. Ebben inkább gyakorlati jellegű kérdésekkel találkozunk. Mondanivalóját Bécs képtárainak az ismertetésével kezdte. Megemlékezett a Belvedere, a Lichtenstein-сшпок, majd az Eszterházy Képtár gyűjteményéről. Ez utóbbival kapcsolatosan leírta, hogy „oly művekkel bir, mellyek a két elsőben fel nem találhatók, sőt a világ első csarnokaiban is legbecsesebb ritkaságoknak tartatnak". Nem állítunk valótlant, ha e sorokban a mai Szépművészeti Múzeum egyik alapjának, egyik fő forrásának, az Eszterházy Képtárnak korai magyar nyelvű méltatását ismerjük fel. A képtárak bemutatása után arról írt, hogy a közönség körében e képtárak iránt még sincsen igazi érdeklődés.,,Holtan hevernek a műhalmazok a lakosságra nézve . . . És ha e nép részvétlenségének . . . okát keressük, okvetlenül arra kell jönnünk, hogy az magokban a képcsarnokokban van". Azok ugyanis a már rég letűnt koroknak és idegen mestereknek a műveit mutatják, amelyekben „a nép nem találja fel . . . sem saját életét, sem nemzeti emlékeit, sem régi hőseit", s ezért nem érez irántuk ragaszkodást. „Hogy a művészetben teljes gyönyörét találhassa a nép, megkívánja, hogy vagy saját jellemét lássa abban visszatükrözve, vagy olyan emlékei legyenek benne fölelevenítve, mellyek a szivében részvétre találnak, s általában közelebbről érdeklik. Míg tehát a művészet a nép ismerete s életétől messze álló tárgyakkal tömött régi képcsarnokban létezik csak, ne keressünk az iránt részvétet a népnél. . . Azért, ha a művészet felvirágozását óhajtjuk" — folytatta érvelését Orlai — „két czélt tartsunk szemünk előtt: Válasszanak a művészek a népet közelebbről érdeklő tárgyakat és nyújtassék alkalom e müvek látásához juthatni. Mind a kettőnek leghathatósabb eszköze az állandó műkiállítás.". Végül így összegezte mondanivalóját: „Hordozzák hát szíveiken e hazának lelkes fiai a művészet felvirágoztatását, mellynek nagyobb szolgálatot alig tehetnek, mintha a bécsihez hasonló Pesten és Aradon alakult állandó kiállításokat ápolják . . . És nem soká kell várakoznunk, hogy e nemzetnek... önálló hazai művészete lesz". Ha visszagondolunk a Jókai által közölt első képzőművészeti tárgyú értekezésre, melyet Pap Gábor írt az Életképek számára 1848-ban, akkor azt látjuk, hogy abban a szerző még keserűen állapította meg: a magyarnak önálló művészete soha sem volt. Kereste, sürgette nemzeti festészetünk megteremtésének a feltételeit. A forradalmi időszak kívánta éles hangú állásfoglalásban fejtette ki nézeteit. Fel akarta szabadítani a hazai képzőművészetet az osztrák művészet, illetőleg a bécsi műkereskedelem befolyása alól. A szabadságharc elbukása megakadályozta elgondolásai valóraváltását. Jókai pár esztendővel később 1853-ban, a Bachkorszak gyász- és gondterhes állapotai között ismét lehetőséget teremtett arra, hogy a hazai képzőművészet előbbrejutásán fáradozó művészek nyilvánosság előtt fejthessék ki gondolataikat. Az általa szerkesztett Délibáb című lapban — Páp Gábor barátja és eszmei fegyvertársa — Orlai Petrich Soma írt a művészet elvi és gyakorlati kérdéseiről, ő is - amiként Pap Gábor és Jókai Mór — a nemzeti szellemű művészet megteremtése mellett szállt síkra. Ő nem használhatott olyan éles hangot, mint Pap Gábor, mégis úgy tetszik, hogy Orlai mérsékeltebb hangvételű mondanivalóiban is benne voltak, tovább éltek azok az eszmék, amelyeket Pap Gábor fejtett ki a valóságos forradalom idején 1848-ban. És Orlai már belátható időn belül megvalósíthatónak látta a nagy célt : „nem soká kell várnunk, hogy e nemzetnek. . . önálló hazai művészete lesz". Annak okát, hogy ez megtörténhetett, vagyis hogy átmentődtek a forradalmi eszmék, Jókainak a képzőművészet (a rajzolás és a festés) iránti készségében és széleskörű érdeklődésében kereshetjük. És amíg ezt kerestük — egyebek mellett — láttuk azt is, hogy a három egykori pápai diák Jókai Mór, Orlai Petrich Soma és Pap Gábor miként szolgálták a hazai képzőművészet ügyét a szabadságharc alatt és az elnyomatás legsúlyosabb éveiben. JEGYZETEK 1. Tóth Károly osztályvezető, Mátyus Ferenc művelődési felügyelő. 2. Gulyás Ferenc a Hazafias Népfront titkára, OTP. igazgató. 3. Orlaitól - Nagy Lászlóig képzőművészeti kiállítás a Pápai Kollégium 450 éves jubileumára. Helytörténeti Múzeum Pápa. Rendezte és a katalógus szövegét írta Szíj Béla. 4. Szabó László osztályvezető. 5. A rendezés munkálatait e sorok írója és Heitler László festőművész, rajztanár végezték. 6. Tóth Ferenc arcképe (1839-1840) ht. p. 23. 8x16 cm, j. j. 1.: rajzolta Jókay Móricz. P. I. M. tul. Ltsz.: 511/1985 7. Tóth Ferenc (1768 Vörösberény - 1844 Pápa). Hittudor, ref. lelkész s dunántúli superintendens. írod: LISZKAY József: Nagy papok életrajza. Budapest 1877. 513