A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mithay Sándor: Adatok a pápai uradalom és kastély történetéhez (1738–1756)

„vakmerőek" az ácsok és a kőművesek. Pozsonyban sem fizetnek 9 garasnál többet. Ebben az ügyben a vármegye orvoslását kell Bittónak kérni (152.). Ki kell emelni azt az érdekességet is, hogy a mesterek a céhhez mennek védelemért és ettől a földesúrnak is, úgy látszik, tartania kell. De az ügy kimenetele felől nincs tudomásunk. Az eddigiekből az látszik, hogy nem pápai kőművesek dolgoztak a váron. 1745-ben egy tatai kőművessel is tárgyalt és az foglalót is kapott (161.). 1746. évből azt írta: „Akarom, hogy a kömivesek már földsz-. . . horisontáig feljöttek" (136.). Sajnos nem tudni, hogy milyen újabb építkezésről volt szó. A másik fontos mesterség a kőfaragóké. Erről elég bőven értesítenek a levelek. A gróf megtudta, hogy „az Uj keő bányában mindenféle alkalmatos kövek találtatnak, igen akarom, hanem mivel a keőfaragó addig nem dolgozhatik, méglen a föld fölül el nem hordatta tik és az fák le nem vágattak" azért tisztítsák le a földet és akkor „az keő faragó, pedig azt a három ablakot csak abbul a köbül csinállya meg". A mérnök jelentette, hogy a kőben bojt sujtás alakú lyukak vannak, és arra kéri Bittót, hogy vizsgálja meg ezeket: természetesek-e vagy emberi kéztől származnak (21.). A három ablaktok bizonyára a 2. sz. levél felsorolásának egyik tétele. Néhány hónappal később újra sürgette ezt a dolgot és a takarodás után meg kell ott kezdeni a munkát (22. 23.). Egy év múlva, 1741-ben megemlítette, hogy „Berkallyai kü Bannyábul való kü ugy latom hogy io, azért ha onnéd telikaz a kü a mely Szükséges, inkáb onnéd köl hozatni hogy Sem kilsö Országbul" (35.). Az első levelek kifejezései talán a Bakonyszücs határában lévő Márvány-völgyre ül. kőanyagára utalnak, de a Berkaljai dűlőnév egyelőre ismeretlen. Az egyik Esterházy birtokkönyvnek a bakonyszücsi határrajzán a falutól É-ra és ÉNy-ra van egy-egy Berek nevű dűlő 1735-ben. Az ún. szűcsi kőről emlékezik meg Dornyay és Gerő is

11

, majd Kőfalvi

12

. A fent említett négy levél valószínűen egy bizonyos, általunk már meg nem határozható kőbányára vonatkozik. A kőfaragó munkákat és a mestereket külön csoportosítottuk, mert nem tudjuk, hogy melyik városbeli kőfaragó mit végzett a várnál. Esterházy figyelmeztette Bittót, hogy a kőfaragó és a pallér a tervrajzokhoz tartsák magukat (4.). 1740 márc. 8án már a lépcsők köveinek szállításáról gondoskodott. (8.). Két év múlva már a felső ablakok köveit és azok gondos helyre rakását sürgette (50.). Másik érdekes probléma az, amikor a gróf Teplicből azt írta, „Hogy az ott való köbül egy ollyan Táblakö (:a minémőt Tatában 55: pénzért csinálnak:) három forintokba fogna felkészülni, az semmi módon nem lehet: hanem a kőfaragó nyilván csak azért él ezen praetextussal, hogy vagy kedve, vagy tudománya nintsen annak csinálásához: már a kettő közzül akár mellyik fogyatkozás légyen, csak ott kell szerezni azon Táblaköveket, a hol jutalmassabban kaphatni (103.). Majd három év eltelte után a folyosóra való kövek messziről való szállításán sopánkodott, de még így is szükségesnek tartotta azokat (104.). Újabb feladat is akadt 1743 ápr. elején: ,Az Pádimentum Márvány-kőnek nem kell simán, hanem csak gorombán pallérozottnak lenni: mert így igen sima és sikos volna, ugy hogy nem is lehetne rajta járni. Pádimentumnak-való Kelhámar Követ ideföl ugyan kaphatni, de alá-vitelével együtt többen fognakerülni, mintha Tatáról vitetnék az elkészített Márvány-kő. Azon légyen Kglmed mindazonáltal, hogy a Tatai kő-faragótul mégis valamennyire jutalmassabban nyerhhe meg a Páfimentum-Köveket, mint sem az nékem küldött Specificatioban vagyon projectálva, megmondván vagyis Levél-által értésére adván néki, hogy ha olsóban nem engedi, tehát ezen köveket (: mellyéket itten már készenis kaphatni:) innét Győrig vizén fogjuk-alávitetni,- azért utolsó szóval mondja meg az csinált pádimentom kőnek leg-alsó árrát". Költségvetést is kért, hogy hány lapra lesz szüksége (61.). Előbb említett hónap végén már részletes utasításokkal látta el a prefektust, hogy miképpen alkudjék meg a tatai kőfaragóval. így egy tábla 34 krajcárba kerülne (62.). 10 nap múlva újra sürgette az alku kivitelét (63.). Jún. 10-én azt írta, hogy „Akarom, hogy a Tatai Kő-faragóval az Contarctus meglőtt" (64.). Több mint félévre rá a gróf úgy határozott, hogy a tatai kőfaragóval csináltatja meg ,,az Asztalokat és Kéményeket" és ezekhez el is küldi az ,Abriszeket", hogy azokat Tatára vigye valaki megbízható ember, Majd az átvétel írásbeli bizonyítását hozza vissza (111.). Ez tehát pontos és biztos megrendelés volt. Itt ismét bizonyítva látjuk, hogy a mesteremberek legnagyobb része nem pápai lakos. Bécsből ez év nov. 24-én közölte Bittóval, hogy a kőfaragónak (bizonyára Tatára) a jövő tavaszi dátum betartásáról és ha nem tudná elvállalni ilyen módon, akkor „azonnal adná tudtomra: mert idevaló Márványkő faragók találkoznak a kik ezen munkát jelentett időre bizonyosan elkészitenék (116.). Tehát bécsi mesterrel dolgoztatna, mert ezt a munkát biztosan tavasszal akarta megcsináltatni. Ujabb fejlemény 1746. jún. 23-án kelt levele szerint, amennyiben utasította a prefektust, hogy „Az oda való kőfaragót, ha meg fog érkezni, csak pirongassa meg Kgd ravaszságáért, hogy meg nem gondollya azt, hogy én adok életet néki: különben talán élete táplálására való munkát sem kaphatott volna másutt; azt is jelentheti Kglmed néki, hogy az onnan föllyül hozott Tábla kövek már itt készen vannak: ezért ha azon az áron, mint az Tatai és Cseszneki kőfaragoktul annak előtte vettük, nem akarja készíteni, ezeket fogom levitetni: mivelhogy eleintenis oda destináltam" (129.). Egy hónap múlva azt írta Bittónak, hogy „Tatai kőfaragó özvegyének* minémü Praetensioja légyen, ide rekesztve küldött 403