A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Uzsoki András: Kenesei Péter tihanyi kapitány címeres ezüstkelyhe

között több későgótikus kehelynek a füredihez hasonló nodusza van. Kohlhaussen közöl egy XV. század elején készült kelyhet, amely a nürnbergi Heiligkreuzból származik, s jelenleg Grossgründlachban magántulajdonban van. Ennek az aranyozott ezüst kehelynek a nodusza nagyon hasonló a füredihez. Egy másik, aranyozott ezüstkehely a grossgründlachi templomban található, 1480 táján készült Nürnbergben, noduszának küllővégződésein gótikus minuszkulával írt ,jhesus" olvasható.

108 Hasonló nodusza van a Nürnberg melletti Ottensoos evangélikus egyházközség tulajdonában lévő aranyozott ezüst kehelynek, amely felirata szerint 1515-ben készült; küllővégződésein minuszkulás betűkkel írt „ihesus" olvasható.

109 A három kehelynek a nodusza teljesen hasonló a füredi kehelyéhez, felületüket 6-6 domborított levéldísz díszíti és küllőik négyzetalakú végződése is hasonló. Fentebb már megállapítottuk, hogy a kehelytalp és a nodusz technikailag megegyezik, a fenti párhuzamok pedig azt is igazolják, hogy ez a megegyezés korban is megfelel, tehát a kehelynek ez a két fő alkotórésze átalakítás nélkül megőrizte eredeti, későgótikus alakját. A KEHELY REKONSTRUKCIÓJÁRÓL ÉS EREDETI RENDELTETÉSÉRŐL A kehely leírásánál és elemzésénél már megtárgyaltuk, hogy a kehelyből a külső kuppapohár eredeti, de csonka, mert száj pereménél 2—3 cm-t az egyik átalakításnál levágtak belőle, és Г622-ben a dedikációs szöveg és a címervésés miatt eltávolították róla a kuppakosarat. Eredeti még a küllős nodusz és a kehelytalp, utóbbinak azonban felső részéből — egyik javítás alkalmával levágtak kb. 2 cm-t, s valószínűleg ugyanekkor távolították el íves talpszegélyét, mely feltehetően legalább egy centiméter magas lehetett. Minden egyéb kehelyrész későbbi átalakítás során készült, tehát a szárgyűrűk, a gytírűtag és a kuppabélés, továbbá a kuppa alatti lemez. A kehely jelenlegi formájában nyomott, alacsony, nem egyezik meg a gótikus kelyhek szép arányaival. A hiányzó részek kiegészítését figyelembe véve elkészítettük a nagyon mértéktartó rekonstrukciós rajzot, mely már arányaiban megegyezik a XV—XVI. századi kelyhekkel. A rekonstruált mérethez már arányos a kehelytalp aránylag nagy átmérője, és az egyébként hatalmas nodusz, továbbá a nagy űrtartalmú kuppapohár. Véleményünk szerint a kehely eredeti magassága kb. 26 cm lehetett (19. ábra). Ilyen nagyméretű kehely viszont feltűnően kiemelkedik a gótikus misézőkelyhek sorából; e nem mindennapi, nem átlagos misézőkehelyről kell megállapítanunk pontosabb funkcióját, mert ilyen nagyméretűt általában nem használtak. Az egyházi év évezredes, kötött rendjében a virágvasárnap (Dominica Palmarum) és húsvétvasárnap (Dominica Resurrectionis) közötti nagyhét vagy szenthét (Hebdomada maior) a legtöbb liturgikus cselekményt tartalmazza. Nagycsütörtök (Feria quinta in Coena Domini), melyet a német nyelvterületen Gründonnerstag-nak, zöldcsütörtöknek neveznek, ősi liturgikus szokásokat őrzött meg. Az V. században Galliában ezt a napot a szent kehely születésnapjának (natalicia calicis) nevezték, amely azt jelenti, hogy az egyház ezen a napon ünnepli az újszövetségi pászkaünnep kezdetét, az utolsó vacsora napját, ősi liturgiái hagyomány alapján ezen a napon abban a templomban tartózkodtak a klerikusok, amelyikhez illetékességből tartoztak. Nagycsütörtökön régebben sok templomban három mise volt, és az eukharisztia szerzéséről, alapításáról a 3. misén emlékeztek meg és ez össze van kötve a közös áldozással (kommunio). Lényegében ekkor ünnepelték az eukharisztikus áldozatot olyan módon, ahogyan az ősegyház ünnepelte az első időszakban: Jézus ünnepelte először így apostolai között.

110 Feltételezhető, hogy e fontos ünnepen a miséhez és a klérus tagjainak az áldoztatásához nagyméretű kelyhet használhattak. Talán ilyen kehelynek vélhetjük a füredi kelyhet, amelyre méreteinél, díszes kivitelénél fogva rendkívül alkalmas lehetett. A kehely fontos szerepére utalhat nagycsütörtöknek már említett galliai elnevezése is. Fennáll még más lehetőség is: a kehely cibórium volt, a konszekrált ostyák szent edénye. — 1622 óta azonban úrvacsorakehely lett a funkciója. *** Az eddig elmondottakból viszont az következik, hogy a kehely eredetileg jelentős templomban (püspöki, apátsági, kolostori stb.) töltötte be szakrális funckióját. Ennek helyhez kötése reménytelen és megoldhatatlan vállalkozás lenne, és ez nem is feladatunk. De nem érdektelen azzal foglalkoznunk, hogy Kenései Péter, az adományozó református kapitány hogyan és hol juthatott hozzá? A XVII. század első harmadában Dunántúlt két hadjárat is jelentősen érintette, 1605-ben Bocskai, 1619-1620-ban pedig Bethlen hadai szállják meg részben. Mind ezek, mind a törökökkel való érintkezések, hadi kótyavetyék, sarcolások bő alkalmat teremtettek egy ilyen kehely megszerzésére. A hadi eseményekből következtetve, talán a Bethlen-féle dunántúli hadjáratra gondolhatunk, amikor Kenései a pápai várőrség hadnagya, vajdája volt. Valószínűleg ebben az időben szerezhette meg a kelyhet, amelyet aztán tihanyi kapitánnyá történt kinevezése után, 1622-ben a füredi református egyházközségnek, annak templomának adományozott. A kor szokásának megfelelően vésette rá az adományozás tényét és címerét a kuppapohárra. 390