A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

tét.

175 Társadalmi szempontból ezeket deklasszálódásuk közös ténye, létfenntartásuk labilis, vegetatív jellege formálta össze sajátos arculatú, különálló közösséggé. Mindennapos életükben az önfeláldozó hazaszeretet, és a hivatásos katonaság zsoldos szelleme kapcsolódott egymáshoz. Egyfelől oltalmazta a környék lakosságát az idegen hódítók ellen, másfelől — az önfenntartás kényszeréből — önmaga sanyargatta a dolgozó népet.

176 A végvárak hadi népének létszámát igen nehéz pontosan megállapítani; a kimutatásokkal ugyanis a valóság sohasem egyezett. Kétségtelen, hogy a végvári katonaság száma különösen az 1540-es évektől erősen megnőtt. Voltak nagy várak, főerősségek, és fallal körülvett városok, melyekben több száz német lovas, landsknecht és tüzérség mellett könnyű magyar lovasok és hajdúk százai állomásoztak, a szabad hajdúkról és a haramiákról nem is szólva. A kicsi várakban mindössze csak 10-20 huszár tanyázott azzal a feladattal, hogy ne engedjék az ellenséget a végvárvonal mögé belopózni. Míg Veszprém védelmére 1550-ben 150 lovast és gyalogost tartottak szükségesnek, addig Sümegre 50 lovast és 16 gyalogost, Tihanyban 24 lovast és 10 gyalogost, Vázsonyban 6 lovast és 10 gyalogost, Leveldre 25 lovast, és Debrentére 5 lovast irányoztak elő.

177 A király hadereje 1554/55-ben Győrött 500 lovas, 300 gyalogos, 100 naszádos és 13 tüzér; Pápán 200 lovas, 200 gyalogos, Vázsonyban 40 lovas és 50 gyalogos, Tihanyban 40 lovas és 50 gyalogos.

17 8 Az 1577. évi jegyzék szerint a Duna és a Balaton közötti, és a Balatontól Dráváig terjedő védelmi szakaszon a kisebb várakban jóformán kizárólag magyar huszárokat és darabontokat találunk.

179 A végvári harcok mindkét fél által előszeretettel alkalmazott harceljárása volt a lesvetés.

180 A Balaton-vidék vitézei az 1550-es években főleg a konstantinápolyi hadiút mellett Eszék és Buda között szoktak lest vetni a fel és alá járó törököknek.

18 x A keszthelyi klastromerőd őrsége is sok kárt okozott a töröknek. A Balaton jegén átkelt, és Kemenesalja vidékét fenyegető, zsákmánnyal és foglyokkal viszszatérő törököket 1582-ben Majtényi László pápai és Pethő Kristóf keszthelyi kapitány vitézei tönkreverték.

182 Ámbár Rudolf császár a békét a törökkel 1583 elején újabb nyolc évre meghosszabbította, a rablóhadjáratok tovább folytak. 1587 február közepén Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitány vezetése alatt Győrben jelentős magyar haderő egyesült azzal a céllal, hogy megtorló hadjáratot indítsanak a Balaton melléki rác rablóbandák ellen. A felvonuló sereghez csatlakoztak a veszprémiek és a tihanyiak is Pisky István parancsnoksága alatt. Az összesen 1700 főnyi sereg azonban nem a rácok, hanem a koppányi török vár ellen fordult.

183 A sikeres koppányi támadás felbátorította a végvárak katonáit. 1587-ben a keszthelyi őrség sikeresen verte vissza AU koppányi bég támadását.

184 Az 1588—1589. években a török sajkások a Balaton déli partjáról egyre sűrűbben keltek át a tavon, s pusztították a Balaton nyugati partvidékét. Ali koppányi bég 1589-ben Hidvégnél átkelt hadaival a Balatonon, s Zalavár és Szent-Györgyvár között elhaladva Sümeg felé vette útját. Majd váratlan rajtaütéssel kifosztotta és felgyújtotta a Pethő család fészkét, Tátikát, és rácsapott a keszthelyi vásárra. A várat nem tudta bevenni, de a várost feldúlta, és a vásárt kirabolta, néhány pápai kereskedőt elfogott.

185 Huszár Péter írja 1589 március elején. „Tátika várát kifosztották a törökök. Ugyanők meglepték a keszthelyi vásárt, s a többi közt nyolc pápai kereskedőt is elvittek."

186 Mindkét fél — magyar és török — nagy gondot fordított a felderítésre. A törökök jó vigyázására vet fényt Búza Benedek vázsonyi kapitány jelentése 1562-ben Török Ferenc főkapitánynak: „Azt is írhatom, hogy a törökök az Balatont igen állják, hon tiz lóval, hon tizenkét lóval szerte szerént, holott pedig hússzal is, miért csak nyelvet kaphatnának." 7 A törökök szinte állandóan nyugtalanították a Balaton-vidék végvárainak őrségét. Gondoskodni kellett tehát az ellenség részéről várható meglepetések elhárításáról. Ezt pedig a kémszolgálat, a hírmondó polgárok mellett a hírlövés intézményének bevezetésével próbálták elérni. Valamely vár őrségét úgy hívták fegyverbe, vagy a vár vidékének népét úgy figyelmeztették, hogy az ellenség közeledtére a „hírlövő", hírmondó" mozsárral „lármát lövettek", vagyis vészlövéseket adtak, amit a többi vár is átvett.

188 Ugyanerre a célra használták a tűzjelzést is, éjjel magas lánggal égő máglyát raktak, nappal pedig nedves rőzse magasra szálló füstje adta meg a jelt.

189 A várvonal fenntartásában elsősorban a vártartományok jövedelmei jöttek számba.

190 A várkapitányok éberen figyelték, nincs-e a környéken olyan birtok, mely a Magyar Kamarára szállt vissza, hogy a várhoz csatolják. Martonfalvay Imre deák írja: „Miért hogy Szegligethöz igen kevés jószág vala, nem volt az nagy puszta várat honnét épitenöm, az én uram (Török Bálintné) akaratjából az Kaal völgyet, az német völgyet és az Dergicséket Szegligethöz foglalám szolgálatra, az Tomay Ferenc rész jószágát azonképen, melyet Ferdinánd ő felsége per defectum seminis (magvaszakadás folytán) az én uramnak condált (ajándékozott) volt, ezökből és az vár tartományából, Somogyvárból is (kit én birtam) kezdem Szegligetet építenem és mindenféle éléssel meg takarnom."

191 A végvidéken - az 1540-1550-es években - a régi vártartományok valóságos újrafelosztása ment végbe. A királyi végvárak sora jelentősen szaporodott az egyházi birtokok lefoglalása, kisajátítása, vagy szerződéses átvétele útján. A tihanyi apátság 1539-ben került világi kezekbe, s jövedelmeit hadi célokra fordították. Choron András zalai főispán tartott Tihanyban katonaságot Ferdinánd pártján az apátság jövedelmeiből, azután pedig királyi várkapitányok (Horváth Márk, Takaró Mihály, Gyulaffy László) parancsoltak a bencés szerzetesek egykori monostorában és birtoka270