A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

való feltöltését. A szultáni fősereggel szemben az örökös tartományok, Csehország és a nyugati, főleg birodalmi és itáliai segélyhadak vonultak fel.

160 A költséges zsoldosok nagyobb csoportjának alkalmazására azonban csak háború esetén kerülhetett sor. Ez azonban nem oldotta meg a határvidék állandó őrzésének kérdését. A török beütések, portyázások visszaverésénél és megbosszulásánál könnyű, gyorsan mozgó fegyvernemre volt szükség. Egy-egy vár hatósugarát az abban állandóan készenlétben álló könnyűlovasság szabta meg.

16 J „De ha nem több lenne csak egy 25 lovag és annyi gyalog benne (ti. a keszthelyi klastromerődben) — írja gersei Pethő János 1552-ben —, mégis megoltalmazhatnánk száguldótól az várig".

162 Bár a várvédő gyalogos katonaság nagyobb része külföldi zsoldos, de kialakult már a magyar gyalogság is.

163 A magyar gyalogság egyik eleme a darabont katonaság volt, mely korábban inkább városi zsoldban álló gyalogos katona volt. A gyalogos katonaság gyorsan szaporodó eleme a hajdúság lett. A háborús idők felduzzasztottak az ide-oda kóborló gyalogos katonaelemek, a szabad hajdúk létszámát. Sokan bekerültek közülük mint iratos vagy királyi hajdúk a várakba. Ezeket a zsoldos hajdúkat egy ideig megkülönböztették a régebbi magyar gyalogosoktól vagy darabontoktól. Később azonban a darabont név a városi gyalogságról átterjedt egyéb puskás gyalogságra, s így a két elnevezés egymásba olvadt.

16 Tartottak szabad hajdúkat magánszemélyek, nemes urak, sőt a végbeli kapitányok és hadnagyok is, akik osztoztak velük a zsákmányon. A Balaton környékén Thury György, Magyar Bálint és Gyulaffy László kapitányok egymásra hivatkoztak, s egymást vádolták a hajdúk tartásával, azok pusztításai miatt, pedig mindegyik tartott hajdúkat.

1 5 Magyar Bálint 1556-ban Takaró Mihály tihanyi kapitányra panaszkodott, akinek hajdúi a falvakat elpusztítják, a szegénységet úton útfélen sarcolják.

166 1557 júniusában viszont Takaró Mihály emelte fel szavát, hogy a „megháborodott" fonyódi Magyar Bálint kegyetlenül bánik a szegény jobbágyokkal.

16 7 Gyalogos katonák voltak a haramiák és martalócok is. Túlnyomó többségük otthonából elűzött szláv paraszt és pásztor, akik most a várvédelemben keresték meg kenyerüket. Ezek zsoldot nem kaptak, maguk tartották el magukat, a szegény jobbágyok nyakán élősködtek. „Most immáron Zalában is támadtak haramiák - írja Kerecsényi László szigeti kapitány Nádasdy Tamáshoz 1555-ben — kik csodálatos gonoszságokat cselekszenek".

168 A várak zsoldos seregét, ha a török hadjáratot indított, az úgynevezett megyei portális vagy telekkatonasággal erősítették meg. A vármegyék részéről kiállított portális katonaság megszervezésének két alapformájával találkozunk. A rendek egyrészt a jobbágytelkek után meghatározott számú katona felszerelését és eltartását vállalták vagy egy hadjárat idejére, vagy pedig a végvárakba állandó szolgálatra. 1543tól minden birtokosnak a jobbágytelkei arányában — minden száz jobbágy után három lovast és három gyalogost — kellett folyamatosan kiállítani, A másik forma az volt, hogy a rendek jobbágy porták szerint olyan pénzadót (dicát) vállaltak, amelyet elsősorban zsoldosok fogadására és eltartására kellett fordítani.

169 E katonaság (insurrectio portalis) tehát nagyrészt a jobbágyok sorai közül, de a földesúr költségén — birtokának, vagyonának arányában — kiállított sereg volt. A telekkatonaság legfeljebb hat hétig, néha csak egy hónapig szolgált, ezután — még nagy szükség esetén is - hazament. A „vármegye népe" igyekezett minél rövidebbre fogni a szolgálat idejét. A Balatonhoz közel eső Hegyesd visszafoglalása után, 1562. április 9-én azonnal „indulót veretett". Magyar Bálint szigligeti kapitány „szablyával és karddal is ellenszegült, hogy feltartóztassa a katonákat, de nem boldogult velük, csaknem megölték".

170 A gyalogosok közé számíthatók a naszádosok (vízi hajdúk). Naszádosokkal találkozunk a Balatonon is. Mikor a déli part török kézre került, az ellenség is megépítette hajóit. A (sió-) foki kikötőben közel ezer ember szállítására alkalmas hajóhaddal rendelkezett. Hajót építettek Tihanynál, de a nagyobb naszádhajót Bécs hajóparkjából kapták Győrön át.

171 Nemcsak a várvédő gyalogság, hanem a vártüzérség jelentősége is megnőtt. Ha a fegyvernemek összetételét vizsgáljuk, akkor az derül ki, hogy a katonaság szinte teljesen lovasokból és gyalogosokból áll, s csak elvétve akadnak — és ezek is a nagyobb várakban — tüzérek és puskaművesek. Ha ágyú kevés volt is végházainkban, „tüzes szerszám" annál több. Közönségesek voltak a tüzes lapdák, furkók, a tüzes botok, tüzes dárdák, láncfák, tüzes nyársat nstorosnyárs^V gyüjtópalackok, tüzes koszorúk, furkók, vassuiymoK, tüzes „kalácsok" és tüzes csuprok.

172 A végvári katonaság emberanyag-utánpótlását elsősorban a török hódoltság területéről, és a kettős adózás alá jutott peremvidékről kapta. Az egytelkes nemesek nagy számban hagyták üresen kúriáikat (propter me tum Thurcarum auffugerunt). s valamelyik főúr védelme alá húzódva, sokan közülük fegyvert ragadtak. Voltak a végvári katonák között birtokaikról elűzött közép- és kisnemesek. A „magyar Achilles"-ként emlegetett Gyulaffy László is — ősrégi főnemes (Rátót) nemzetség leszármazottja — csak azután vállalta fel a király szolgálatát, hogy a török elfoglalta birtokait, a megmaradt csobánci vár kőfalaiból pedig nem tudott megélni. Egymás után viselte a pápai, a tihanyi és a veszprémi kapitányságot.

1 73 Magyar Bálint, a XVI. század közepén a Balaton és környékének nagyhírű vitéze, a „Szalaságon" (Zala megye) birtokos; a török hódítás miatt elszegényedett nemes családból származott.

174 De a végváriak óriási többsége a jobbágyság soraiból került ki, akik egyrészt a török, másrészt az elviselhetetlenné vált feudális elnyomás elől menekültek el, és választották a végvári katona küzdelmes éle269