A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Gyulai Ferenc: A növénytermesztés emléke a Fonyód-Bélatelep Árpád-kori településéről
tartó vita, a Balaton Árpád-kori vízállásának kérdése véglegesen eldőlt. Sokan BENDEFY László véleményét fogadták el. Ő Árpád-kori okleveleket elemezve arra a következtetésre jutott, hogy "'„biztosra vehető, hogy 1200 tájáig magassága nem haladta meg a 107,0-108,0 métert". 36 Szerinte ennek mesterséges oka volt. Véleménye alapján az egykoron a Balatonhoz tartozó Mosaburg-Zalavár építményeinek szintezése másként nem is magyarázható. 37 Kijelenti: ,,. . . mindazoknak, akik Mosaburgot erődítménynek használták, gondoskodni kellett arról, hogy 105,7-106,0 m A. f. vízszintet tarthassák. (Szerző megj.: mai közép-vízállás 104,5 m A. f.) Következésképpen nem kételkedem abban, hogy mind Pribina morvái, mind várbeli utódai egy ideig gondoskodtak a foki lefolyás tisztogatásáról. Ellenkező esetben ugyanis a tó vízszintje feltétlenül megemelkedett volna". 38 Itt jegyezzük meg, hogy BENDEFY László véleménye más téren sem igazolható. A Földrajzi Értesítőben 1970—71-ben élénk vita alakult ki BENDEFY László és SÁGI Károly között. Mi SÁGI Károly álláspontjával értünk egyet: „szerintem a Balaton vízállása 1863, az új Sió-csatorna megépítése előtt klímafüggvény csak." Régészeti mérésekre hivatkozva elutasítja BENDEFY László Zalavárral kapcsolatos megállapításait. 39 BENDEFY László a honfoglalás korában 108,0 m A. f. magasságúnak ítéli a Balaton szintjét. Az általa szerkesztett vízállástendencia-grafikon szerint 1000-ben 109,5 m A. f., a tihanyi alapítólevél idején (1055) pedig 106,7 m A. f. lett volna a Balaton vízszintje. 40 SÁGI Károly és FÜZES Miklós szerint „a palinológiai i. u. 1220-ig számol erősebb felmelegedéssel. A fonyód-bélatelepi IX-XIII. századi telep 1964ben feltárt részén 103,4 m A. f. szinten találtak települési rétegeket. Nagy mennyiségű gabonát tároltak ezen a szinten, tehát a talajszintnek teljesen száraznak kellett lennie! A lelőhely tőzeggel fedett szigeten létesült, tehát lényeges tőzegszint-süllyedéssel nem számolhatunk, a homok és tőzeg kapillaritását figyelembe véve a települési szintnél jóval alacsonyabb vízszintet kell feltételeznünk. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a fonyódi telep életében a Balaton vízállása nem haladta meg a 102,4 m A. f. értéket. Megjegyezzük azonban, hogy a jelzettnél inkább alacsonyabb lehetett . . . Mivel az Árpád-kor végétől emelkedő tendenciát mutat a Balaton vízállása, ... de a palinológia is változással számol 1220tól, a régészeti anyag alapján tág időhatárok közé sorolt telep életét a fenti megfontolások alapján aX. sz.-ra tesszük . . . A X. sz. jelzett, nagyon alacsony balatoni vízállását nem magyarázhatjuk mással, mint csapadékszegény, meleg klímával. A magyar honfoglalást előidéző politikai okok hátterében jogosan gyanítható a mondottak szerint klímaromlás is. Felmelegedő csapadékszegény időjárást értünk ez esetben romláson, ami keletebbre kellemetlenül hatott a legeltető állattenyésztésre és földművelésre egyaránt." 41 A középkori magas vízállást egyébként okleveles adatok alapján HORVÁTH József 42 a vörsi Máriaasszony sziget Árpád-kori templomrom hitelesítő feltárása nyomán FÜZES Miklós és HORVÁTH László 43 tagadja. A Balaton vízállásának kérdésével kapcsolatos vita SIMONYI Dezső cikkével kezdődött, melyben feltételezi, hogy a római uralom után „az új foglalók igazán nem törődtek a Balaton vizének emelkedésével és a siófoki zsilip karbantartásával, miáltal a víz mind nagyobb területeket öntött el. A Zala torkolatánál pedig lassanként megkezdődött a Kis-Balaton keletkezése. Az 5. század második felében indulhatott meg az alacsonyabban fekvő területek fokozatos elmocsarasodása (Nagyberek, tapolcai öböl)." 44 A természetes regresszióval ellentétes irányú elképzelést SÁGI Károly cáfolta meg. 45 Érveit mind a mai napig megdönteni nem lehet. Ugyanebben az évben jelent meg SÁGI Károlynak egy másik cikke, amelyben térképes adatok alapján bizonyította álláspontját. SIMONYI Dezső válaszára 47 SÁGI Károly ismét cáfolhatatlan bizonyítékokkal válaszolt. 48 SIMONYI Dezsővel részben hasonló elveket valló, de nagyjából azonos vízszintingadozásokat feltételező BENDEFY László 49 indított támadást SÁGI Károly ellen. SÁGI Károly válasza mellett 50 FÜZES Miklós és HORVÁTH László 51 cáfolta meg BENDEFY László és HORVÁTH József 52 teóriáját. BENDEFY László három cikkben is védi álláspontját. 5 3 . 5 4 . 5 5 Szubjektív írásaira, cserélt adataira épülő cikkére az érdekeltek nem is válaszoltak. LOTZ Gyula 56 BENDEFY László-V. NAGY Imre 57 elméletének többé-kevésbé helyt ad és még azt is feltételezi, hogy a fonyódi „turzásvonal gerincének eredeti magassága . . . magas vízállások alkamával túlcsordulva — minden bizonnyal sokat lepusztított", (p. 274). LIGETI László lényegét tekintve elfogadja BENDEFY László-V. NAGY Imre elvét, már csak azért is, hogy a siófoki „Galérius zsilipjének", a „Tihanyi-sziget" mondáit átmentse. 58 FÜZES Miklós szóbeli közlése alapján a IX-X. sz. fordulóján a Középső-Csernozjom területén húzódó ligetes-sztyepp area határa délebbre lehetett. Felhúzódását fairtással, felmelegedéssel magyarázza, III. AZ ANYAG KONZERVÁLÓDÁSA ÉS AZ ALKALMAZOTT GYŰJTŐMÓDSZEREK AZ 1964. ÉVI FELTÁRÁS SORÁN A Fonyód-Bélatele pen talált valós (direkt) növényleletek az első 1934. évi ásatásból nem maradtak fenn. Az 1964. évi ásatás során a növényi eredetű makro leletanyagot részben egyelő gyűjtésmóddal válogatták ki, részben a helyszínen kerültek kiiszapolásra. Ettől kezdve feldolgozásuk több úton történt, konzerválódásuktól és állaguktól függően. 139