A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Gyulai Ferenc: A növénytermesztés emléke a Fonyód-Bélatelep Árpád-kori településéről

szürke iszapréteg húzódott végig, melyet a helybeli tőzegkitermelő munkások „válófenék"-nek neveztek. Ez a szürke márgás iszapréteg a település körzetében a felszíntől 1 m-re, egyéb részeken pedig 1,8-1,9 m mélyen volt. Ezen iszapréteg alatt pedig valószínűleg több méter vastag sötétszürke agyagréteg (valójában: pannon márga) húzódott meg. Ezt a megfigyelést a későbbi 1964., 1981. évi ásatások is megerősítették. Az ásatás során négy, fából készült épület maradványát tárták fel. Az előkerült maradványok alapján az épületek egymáshoz közel feküdtek, négyzetes alaprajzúak és rendre 5—7; 4,5—6; 7,5—8; 4,5—5 m

2 kicsinyek voltak. Az épületek talpgerendái és a tőzeg közé rőzseréteget fektettek. Ezáltal az épületeket bizonyos fokig a nedvességtől elszigetelték, s nem utolsósorban biztonságosabbá tették az épületek közötti közlekedést is. Itt kell megemlíteni, hogy az ,A" és „B" jelű épületek között 10 m-es szakaszon ledeszkázott út nyomaira bukkantak. A már említett négyszögletes alaprajzot általában a tőzegre fektetett talpgerendákkal alakították ki. A ,,C" épület jó állapotban megmaradt talpgerendáinál meg lehetett figyelni a végeken lévő csapolással történő illesztés nyomait. A ,,D" épület padozatát két gömbfa tartotta, s mivel illesztés nyomait nem találták, feltehetőleg az épület súlya tartotta őket össze, írta HORVÁTH Béla.

7 Ezt azonban a magunk részéről nehezen tudjuk elképzelni. Az épületek padozatát deszkából és hasított gömbfából készítették. A leírás szerint a „D" épület kivételével a deszkákat a talpgerendákra helyezték, ahol is a gömbfákra kerültek a padlódeszkák. Ez megint csak nehezen érthető: t. i. ha a talpgerenda kör keresztmetszetű, akkor nincs elég támasza a deszkának. A talpgerendák egyébként 2,20—3,00 m hosszúak és 1420 cm szélesek voltak. A ,,B" jelű épület egyik négyszögletes keresztmetszetű 2,5-2,8 m hosszú talpgerendájában az ásatok két kerek fúrt lyukat találtak. Ezek feltehetőleg az oldalfalat tartó cölöpök illesztési helyei voltak. A gömb fák 15-25 cm átmérőjűek és 2,10—2,25 m hosszúak voltak. Az „A" és „B" épületek padlózata javarészben megsemmisült. A ,,B" épületnél a padlódeszkák elmozdulása azonos a Fonyód-Bélatelep-i öböl ÉK irányú hullámverésével; feltehetőleg az épület padlózatát a Balaton vízszintemelkedése tette tönkre.

8 A ,,C" és „D" jelű építmények padozata azonban megmaradt. Nehezen érthető ez, hiszen e padozatokat is meg kellett emelnie a felmagasodó víznek. A cölöpépítmények oldalfala vesszőfonásból készült. Ennek nyomát találták meg a ,,D" épületnél 2,20 m hosszúságban és 1,20-1,80 m szélességben.

9 BACSÁK György szerint a vesszőfal fűzfavesszőből készült és fonása megegyezik a Balaton menti nádkerítés készítésével: ,,vízszintes léchez a sűrűn egymás mellé tett vesszőt odakötözték, vagy két vízszintes gömbölyű léc közé szorították, s aztán besározták a szél ellen". Néprajzi adatok szerint a nád- vagy sövényfalat kétféle módon készítették, az egyik változat szerint a szorosan egymás mellé kötözött nádat vagy fűzfaveszszőket egyik végükkel földbe ásták. Ilyen módon inkább ideiglenes állatszállásokat készítettek. A másik változat szerint a talpgerendák négy sarkába ágasfa került, majd erre a talpgerendákkal párhuzamosan négy koszorúfa. Ebbe arasznyi távolságra lyukakat fúrtak, melyekbe karókat dugtak, amit vesszővel, vagy hasított ágakkal, esetleg náddal befontak. Néprajzi adatok alapján a múlt század végén a Kecskemét melletti pásztorok a cserények falait javarészben fűzfavesszőből fonták.

1 ° A sövény falat kívülről, néha belülről is sárral, agyaggal letapasztották. így az állandó jellegű szállásokat építették meg. A vízjárta helyeken szívesen építkeztek fgy. Többszöri tapasztassál az épület a 100, 120 évet is megérhette.

11 Fonyód-Bélatelepen az A, B, C, jelű építményeknél a második módon leírtak szerint, míg a „D" épületnél az első szerint készítették a sövény falat. A faházak teteje BACSÁK György szerint nagy valószínűséggel nád lehetett, de ezt a szél, vagy a víz széthordhatta, mert nem bukkantak nyomára. Véleménye szerint a cölöpöket az egykori építők ingatással dugták a talajba, mert sulykolásra utaló nyom nem maradt fenn. A cölöpök egyébként vízszintesen feküdtek a tőzegrétegben. Valószínűleg szélvihar döntötte ki őket.

12 Megállapítását nem tudjuk elfogadni, mert a cölöpök nem is voltak teljes hosszúságúak, így a „sulykolás" nyomait nem is lehetett megfigyelni. A telep kiterjedését 1934 november 19-24 között fúrási próbákkal igyekeztek meghatározni.

13 Eszerint az ásatással feltárt terület mintegy 100 m

2

, a cölöpépítményes zátony 600 m

2 lehetett. Az ásatok szerint az egykori telepesek azért választották ezt a víz színe alatti dombot, mert itt könnyebb lehetett a cölöpöket leverni, s aztán erre rőzserétegből szigetet emeltek.

14 Kalandos elképzelés, hogy a kor embere „víz színe alatti dombot" szemelt volna ki háza építésére. Ésszerűtlen dolog lenne ott, még mocsaras kiemelkedésen is rőzseszigetet emelni, s arra építkezni. Hiszen az első szél feldöntené a labilis és könnyű épületet! A leletek a sás, nád, káka alkotta tőzegbe voltak beágyazva. E növényeknek nyomait FÜZES Miklós is megtalálta a feltárás során sárga nőszirom, vízitök és fehér tündérrózsa stb. magjainak és egyéb szervtöredékeinek társaságában.

15 Csak a két malomkő származott a világosszürke iszapból, ahová súlyuknál fogva süllyedtek le.

16 (ltsz.: 59.257.13). A telep házai azonban annak idején minden valószínűség szerint nem vízben, hanem ingovánnyal, nádassal körülvett magaslaton állhattak.

1 7 Megítélésünk szerint GALLUS Sándornak van igaza, a telepet a mainál alacsonyabb vízállás mellett lakták - használták. Az 1934. évi ásatás leletanyagainak nagy.része a II. világháború alatt megsemmisült. A leletanyagra 136