A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Gepida fejedelmi sír Tiszaszőlősőn? A mojgrádi kincs harmis népvándorláskori aranyairól

karika (legyen az valóban karika vagy akár négyszögletes alakú) terjes felületét rekeszek borítják.

84 A technikai részleteknél sokkal feltűnőbb az aránytévesztés. Nem ismerünk olyan övcsatot, kivált szögletes szorítólemezzel, amelyen a csatkarika nagyobb lenne, mint a felerősítő lemez. A csattestnél nagyobb csatkarika a hunkori kard- és csizmaszíj csatokon általános, csakhogy az utóbbi rendeltetésű - az imént tárgyalt - mojgrádi csaton ez nincs így, éppenséggel szokatlanul picinyre sikerült a csatkarikája. Ami onnan hiányzik, azt a ,,művész" az övcsaton vélte pótolhatónak s ezzel máris leleplezte önmagát. Csatunk középső nyolcágú csillagdíszítése nonsens ebben a korban,

85 a többi rekesz és a kompozíció lehetetlen voltát pedig már a német kutatók hangsúlyozták. Annyit mégis érdemes megjegyezni, hogy a rekeszek a szüágysomlyói II. kincs korongfibulájának felső lemezén, a hög-i kardgombon, esetleg a Childerich-kard tokszáján előforduló különféle minták sajátos összeszerkesztései.

8 6 Nagyméretű, szögletes szorítólemezes övcsatból 1912. előtt kevés volt publikálva, kivált rekeszdíszesből. Mára egyedül Itáliából és a hozzá kapcsolódó dunai területekről 46 négyzetes testű övcsatot közöltek, számuk azonban még ennél is nagyobb. A „mojgrádi" csatnak még távoli rokona sincs köztük,

87 ezért ügyetlen hamisítványnál nem tekinthető egyébnek. A POLIÉDER FOGLALA TOS DÍSZGOMB Előképeinek száma már a század elején szinte végtelen volt, a poliéder gombok vagy gömbök fülbevaló díszként vagy tófejként általánosan elterjedtek az 5-6. században. Példányunkkal kapcsolatban a feltűnő jelenségek: 1. alkotója túlméretezte (ezt is!), ilyen nagyméretű fülbevaló gombok még a 6. századi előkelők viseletében sincsenek, 2. túlságosan legömbölyítette, vagyis éppen a lényeget — a poliéder formát — szorította háttérbe, 3. a német kutatók jól megfigyelték a technikai balfogást, a rekeszeket a mester együtt préselte a foglalattal. Az utóbbira — aligha véletlenül — az elöljáróban már tárgyalt Pirzlféle hamisítványok közt van „párhuzam".

88 Magát a díszítményt könnyű volt utánozni, a szöglyukat keretező ferde vonalakból képzett préselt rpzetta dísz azonban felettébb idegen a korszakban, hasonló díszítményen nem találtam párját. A MARKOLATGOMB GYŰRŰDÍSZE Fettich gondos leírása és a különböző hátoldali felvételek segítségével lehet vizsgálni. Mindenekelőtt: „Mojgrád" vagy „Tiszaszőlős" lelőhelye még az esetben is kizárható lenne, ha a darab netán valódi lenne. Gyűrűs markolatgombos kard (Ringknaufschwert) ugyanis nemhogy a Kárpát-medencében, de távolabbi körzetében sem fordul elő, ami fontos figyelmeztetés, hogy hamisítója nem az egykori K. und K. monarchiában tevékenykedett. Olyan kardok, amelyeken markolatgombot díszítő gyűrű ékítmények vannak Közép-Itáliában (másféle gyűrűk!), a Duna forrásvidékén, a Rajna mindkét partján egészen a Szajnáig, Délkelet-Angliában és Skandináviában ismertek. Koruk a 6—7. század, zömmel 600 körül.

8 9 A fent vázolt elterjedést zavaró kivétel eddig nincs. Ami a Kárpát-medence közel két évszázados régészeti múltjának ismeretében, eleve elgondolkoztató kell, hogy legyen. Meglepetések azonban érhetik a kutatást. Ezúttal mégsem kell meglepetéstől tartani. Nem vitás, hogy hamisítványról van szó, mégcsak nem is ügyes hamisítványról. Leleplezése azonban csak az 1912. óta előkerült, gondosan publikált több tucatnyi valódi Ringknauf ismeretében vált lehetővé, háromnegyed évszázaddal ezelőtt, kellő összehasonlító anyag híján, még aligha lehetett volna vállalkozni rá. Ma már megállapítható, hogy a hamisító ezúttal is vitrinüvegen keresztül vagy fénykép nyomán dolgozott, s azt is tudni lehet, mit próbált lemásolni. A 6—7. századi kettős lemezzel összekombinált sajátos markolatgombok felső lemezének egyik végét díszítő, egymásba fonott álkarikákból álló igazi kardgyűrűk kétfélék: vagy a belül üres alsó karika is kerekded, tehát igazi karika, s így támaszkodik az alatta lévő lapra (Nocera Umbra,

90 Krefeld-Gellep

9 * stb.), vagy az alsó karika már eleve „álkarika", alul nyitott, félbevágott, hogy még jobban simuljon az alátéthez. Az utóbbiak feltűnően ritkák (1912-ben még egy sem volt ismert!); közös jellemzőjük, hogy belül üreges öntvények, tehát csak peremük támaszkodik az alátét lemezhez (Valsgärde 7,

92 Niederstotzingen 9,

93 Sutton Hoo, pajzsdísz

94

). Nyilvánvaló, hogy a hamisító csak kardra szerelt gyűrűt láthatott, tehát a technikai részletekkel nem volt tisztában. Emiatt — na meg azért, hogy az arany jp súlyos legyen — az egész díszítményt egybeöntötte, az öntéskor az alsó gyűrű alját zárt, lapos fenekűnek alakította ki, — ehhez még hasonló megoldás sincs. Mivel a gyűrűdísz belsejét nem ismerhette, a valódi gyűrűkbe mindenkor utólag beforrasztott vagy becsapolt rögzítő szögecset is egybeöntötte a karikadísszel. A szögecs és a karika találkozásánál nyelvalakú öntési mélyedés maradt. Ennek sem logikája, sem szerepe, sem párja nincs (4. ábra). Nagyon tévedett a hamisító, amikor a díszgyűrűt ép, különálló darabként bocsátotta áruba, nyilván úgy vélte hogy ezek könnyedén levehetők vagy éppen letörnek. Valójában a gyűrűk, hacsak nem mállékony bronz vagy ezüstlemezre voltak erősítve s maguk is nem bronzból vagy ezüstből készültek, nem képesek épségben elválni a markolatgombtól. Az arany díszgyűrű ugyan lefeszíthető, de akkor az alsó nitfej okvetlenül letörik avagy a díszgyűrű belsejéből kiválik a szög, tehát az egész szög kitörik. A szög a nitfejjel együtt bajosan törhet le, mivel a nit105