A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Gepida fejedelmi sír Tiszaszőlősőn? A mojgrádi kincs harmis népvándorláskori aranyairól

érvelő nagynevű professzorok és szakértők között. A vitának 1941. július 23-án nem kisebb hatalom, mint a Nemzetiszocialista Párt pártkancelláriája vetett véget, — elvégre egy kiemelkedő politikai jelentőségű germán ékszerről volt szó. Nagyhírű szakértőket hívtak meg (és rendeltek oda) a sasfibula megvizsgálására és nyilatkozattételre. A továbbra sem csillapodó vitát Fettich Nándor minden részletre kiterjedő technikai elemzése (Fettich szétszedte a fibulát) döntötte el.

51 A tökéletes korabeli technikára és saját nagy gyakorlatára hivatkozva kinyilvánította, hogy a sasfibula „minden kétségen kívül eredeti".

52 A jegyzőkönyv kivonat szerint Fettich vizsgálatai valóban minden részletre kiterjedtek, a kopásra, szennyeződésre, patinára, a kövekre, a technikai megoldás fogásaira. Mindezek alapján kategorikusan kizárta még a gondolatát is, hogy hamisító művéről lenne szó. Véleményét 4 régészprofesszor egészítette ki saját technikai és stíluskritikai adalékaival, közöttük olyan, aki Fettichre hivatkozva sürgősen visszavonta korábbi ,,téves" nézetét. Ez a bécsi Eduard Beninger volt, aki 1938 elején még hamisítványnak tartotta a fibulát egy nagyon fontos észrevétel alapján, a fibula kapcsolószerkezete ugyanis teljesen elhibázottra sikerült, egyetlen más sasfibulán sem fordult elő hasonló. Beninger akkor megjegyezte, hogy a fibula alkotója a rokon példányoknak csak az előlapját láthatta, a kiállított tárgyaknak valóban nem látható a hátlapja. Most nem beszélt erről. A nácik fő régésze az erdélyi szász Hans Reinerth diadallal jelentette be az egyik legszebb és legértékesebb 5. századi keleti-germán munka" eredetiségét, — a kételkedő Zeiss és Stokar profeszszorokat nyugdíjazták. Az ügynek immáron csak egy szépséghibája van. 1949-ben a rendőrség rábukkant a müncheni Luitpold Pirzl műhelyére. Pirzlről kiderült, hogy az 1938ban vád alá helyezett müncheni régiségkereskedőnek dolgozott, anélkül, hogy tudta volna milyen célból készülnek az ötvösművek, egyszerűen teljesítette a rendeléseket. Legalábbis ezzel védekezett. Pirzlnél előkerültek a „königsbergi" sasfibula 1937-ben készült műhelyfelvételei, köztük olyanok, amelyek a fibulát még kövek nélkül ábrázolják. Megtalálták egy csomó más „népvándorlás kori" hamisítvány tervrajzát is.

5 3 Amikor G. Lili végre igazságot szolgáltatott az időközben elhunyt Hans Zeiss professzornak, nem hallgathatta el, hogy a hamisítvány eredetisége mellett Fettich érvelt a legerősebben.

5 4 Lili leleplezése csak 1952-ben látott napvilágot s 1953-ban vált ismertté Magyarországon. Fettich 1951-ben lezárt és 1953-ban megjelentetett Mojgrádpublikációja idején még nem tudhatott róla. Mással ugyanis aligha magyarázható, hosszas dicsekedése arról, hogy „Mauthner hamisítványai behálózták egész Európa múzeumait. E hamisítványokat nagy múzeumok is megvásárolták", kivéve a Magyar Nemzeti Múzeumot, ahol Mauthner neki „egyetlen hamisítványt sem tudott eladni" mivel „senki annyi hamisítványát nem leplezte le - itthon és külföldön - mint én."

5 5 Bölcsebb lett volna hallgatni. A fentiek után nem hiszem, hogy Fettich Mojgrád-publikációját természettudományos igazságként kellene kezelni. Nem szentségtörés, hanem sürgős feladat a mojgrádi „népvándorláskori aranyak" vizsgálata. Sajnálhatjuk, hogy e feladatot előbb ismerték fel Mainzban, mint Budapesten vagy Bukarestben. Makkay János „Mojgrád = Tiszaszőlős" elméletét a nyugati szakvilág fontos központjában a mainzi Römisch-Germanisches Zentralmuseumban a Magyar Nemzeti Múzeum régésze Kiss Attila kísérelte meg elfogadtatni, - mindenesetre előbb (1982), mielőtt maga az elmélet megalkotója kirukkolt volna vele.

56 Kiss a kétely halvány árnyéka nélkül, teljes mértékben elfogadja, hogy a mojgrádi népvándorláskori aranyak a tiszaszőlősi „arany mellvértes lovassírból" (Reitergrab mit Goldharnisch) származnak, s ezzel eredetiségük, hitelességük problémáját megoldottnak tekinti. Ugyanakkor a maga részéről is hozzátesz a hitelesség „bizonyítékaihoz" egy megfigyelést, amelylyel — akarva-akaratlan - újabb adalékkal szolgál ahhoz a megállapításhoz, hogy a mojgrádi népvándorláskori leletek bpmisítványok. Megfigyeléséhez jó fénykép (2. ábra) segítségével jutott, amelyen olyan részletek is kivehetők, amelyek Fettich publikációjában nem láthatók, - amint azt maga Fettich is elpanaszolta. 2. ábra. Ugyanaz a jobb felvételen. Archívfotó Abb. 2. Dieselbe auf einer besseren Aufnahme. Archivfoto 100