A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Gepida fejedelmi sír Tiszaszőlősőn? A mojgrádi kincs harmis népvándorláskori aranyairól

hogy „a kincs eredetiségében is kételkedő szakemberek saját maguk soha nem vizsgálták meg eredetiben a darabokat",

40 hiszen Makkay Jánosnak bárkinél jobban tudnia kell, hogy mit követel. Ha majd neki sikerül „eredetiben megvizsgálni" a mojgrádi rézkori aranyakat, akkor állhat elő hasonló kívánalommal a népvándorláskoriakat illetően ... Egyébként alább látjuk majd (sajnos, csak egy rövid jegyzőkönyvi kivonat nyomán), hogy amit a mainzi szakemberek észrevételeztek, az lényegében „ül". Mielőtt rátérnék a mainzi szakemberek vizsgálataira s a magam részletes kiegészítő megjegyzéseire, már csak egy valami van hátra. Meg kell vizsgálnunk annak a kutatónak az érveit, aki eredetiben és részletesen tanulmányozta az összes mojgrádi aranyat s aki a „népvándorláskori" darabokat feltétlenül hitelesnek tartotta. A személyiség roppant súlyos, Fettich Nándort a 30-as évek közepétől Európa, ha úgy tetszik a világ legjelentősebb népvándorlás kor szakértőjének tartották - s jó ideig, joggal. 1923 és 1946 között ő kezelte kontinensünk talán legnagyobb, de mindenesetre legsokoldalúbb népvándorláskori gyűjteményét, anyagismerete előtt mindenki meghajolt. Kérdés azonban, hogy nagy súlyú véleménye mindenkor megalapozott volt-e, s ha netán sikeres, okvetlenül megbízható-e? Ma már világosan látjuk, hogy Fettich Nándornak, mint minden nagy kutatónak „korszakai" voltak. A mojgrádi lelettel akkor szembesült, amikor a csúcson már régen túljutott, amikor elméleti megfontolások vagy éppen a rosszul ideologizált gyakorlat elindította azon az úton, amely végül is régészeti leletek elhibázott interpretációján és keltezésén át vad feltevésekbe való hitbe hajszolta. Kronológiai érzékének különös fellazulása ,,A népi és kulturális kontinuitás a Kárpát-medencében" címen megjelentetett kiadványban érzékelhető először pregnánsan, - éppen a mojgrádi leletek kapcsán. A mojgrádi „leletegyüttest" Fettich a 4. században „megújuló" dák fémművesség alkotásaként interpretálta.

4 * Ősi elemek és előképek késői „felújítása" — szerinte — a rézkori nagy aranylemez csüngő, a bronzkorig visszanyúló elemeket továbbörökítő ,,dák művészet" alkotásainak véli a rézkori madár illetve rája-alakú lemezékszereket is, vagyis ma már abszolút hitelesnek számító rézkori aranyékszereket jó 3000 évvel későbbi munkákként tárgyalt.

42 Két évvel később a minden ízében jellegzetesen 5. századi gyulavári germán lemezfibulákat, ezüstcsatot vezeti le „egy helyben élő, állandó őslakosság" szellemi kincseiből, miközben ugyanott azt a meglepő nézetét fejti ki, hogy a honfoglaló magyar művészet viszont az „V. századi nyugati gót művészeti kultúrában"

43 gyökerezik. Mindezek azonban legfeljebb csodabogarak, különös elméletek voltak. A kutatást megzavaró komoly veszedelmet jelentett viszont a „késői hun" fémművesség ,,történetéről" megjelentetett vaskos opusa. Ebben technikai ismérvek (pl. az ékszerek fehér vagy barnás paszta és ragasztó kitöltése) és fogások (granulák, poncok) már elsődlegesek a leletek kronológiai sőt etnikus értelmezésében, ötvösfogások révén kapcsolja egybe az 5. századi bakodpusztai, a 7. századi zalesjei és a 10/11. századi darufalvi leletet, az utóbbit a Martinovka-kultúrába tartozó 6. századi hun fejedelemnői temetkezésnek deklarálva.

44 A Hampeltől helyesen a 10/11. századra keltezett

45 darufalvi kincs 11. századi keltezését hiába próbálta Török Gyula (hiteles 11. századi halimbai sírlelet segítségével!) megvédeni,

46 a tekintélyelv erősebbnek bizonyult: a darufalvi kincs több, mint egy évtizeden át „késői hun sírleletként" tündökölt a szakirodalomban,

47 technikai vizsgálatára

48 is ebben a minőségben került sor. Végül szinte ágyúval kellett lőni verébre s a darufalvi kincs valamennyi darabját részletesen újra feldolgozni ahhoz, hogy az 1907. évi eredeti keltezés helyessége visszaálljon. E munka során teljes komolysággal kellett tárgyalni, hogy all. századi darufalvi nyakperec nem a 4. századi szilágysomlyói eskügyűrű „késői hun" másolata.

49 Az elmondottak technikai és elméleti alapokon megrendült kronológiai érzékről tanúskodnak, ami azonban mégsem azonos a hamisítványok és eredeti leletek összetévesztésével. Márpedig a hamisítványok leleplezését segítő érzékére és tudására Fettich különösen büszke volt, mint alább majd ő maga mondja el. A 20-as, 30-as években valóban remekelt a hamisítványok leleplezésében, a 40-es évek elején azonban, úgy látszik nemcsak kronológiai érzéke mondta fel a szolgálatot. Sajátos, de hamisítványok leleplezésére az a régész a legkevésbé alkalmas, aki maga is művész, esetünkben ötvös. Márpedig Fettich kiváló ötvös volt, a 40es évektől pedig jobban izgatta az ötvösség, mint a régészet.

50 Az ötvös a készüléstechnikát vizsgálja, vagyis egy másik ötvös kezemunkáját, fogásait, szerszámnyomait. S ha az a másik ötvös — tegyük fel: egy ügyes hamisító — elég képzett és furfangos, akkor kész a baj: a jó technikai és egyéb fogások elhomályosítják az összbenyomást, az ötvös-régész tehát mindenki másnál nagyobbat tévedhet. Erre, az európai hírre vagy hírhedtségre jutott példát éppen Fettich Nándor szolgáltatta. 1937-ben a morvaországi Kralová-ról (németül „Königsberg") származónak mondott sas alakú rekeszdíszes fibulát vásárolt a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum. A „közvetítő" egy müncheni régiségkereskedő volt. A mesteri rekeszművel és pompás ékkövekkel borított fibula eredetiségét Hans Zeiss müncheni professzor kitűnő régészeti érvekkel megtámadta, többek között azzal érvelt, hogy ilyen fibula nem kerülhetett elő Morvaországból. Zeiss érvei nyomán a régiségkereskedő ellen bírósági eljárás indult, amelynek során heves vita tört ki a fibula eredeti vagy hamis volta mellett 99