A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Németh József: Horváth Ádám, a szabadkőműves és politizáló költő

sósorban az, hogy a zalai jakobinusoknak főleg azért sikerült elkerülniük a megtorlást, mivel megsemmisítették a bizonyítékokat, eltüntették irataikat. Két évtizeddel később Horváth is utal Kazinczynak írt leveleiben az iratok megsemmisítésére, másutt arra, hogy titkosírást használt: ,,imitt, amott nyomozások lettek, mellyek miatt én figyelmetessé lettem levelezésemnek bátorsága végett rejtett írásról gondoskodni".

34 Hajnóczy egy levélrészletéből tudjuk, hogy ismerte Horváthot, sőt éppen ő adta át Hajnóczynak Spissich egy levelét a megyékhez küldött átiratok másolatával együtt, talán Széchenyi Ferenc cenki kastélyában. A Spissich elleni vizsgálat során is szóba került Horváth neve. Tuboly László egyik levelében szó volt Mlinarics Lajos és Horváth szabadkőműves vitájáról, s a vizsgálatot végzők egyéb gyanús utalásokat is találtak.

35 1795 májusában — Martinovicsék kivégzésének időpontjában — az őrségiek ügyét intézendő Pestre indul, de Baracskánál továbbmenni nem tartja célszerűnek: ,.Okaimat, mellyek miatt magam Pestre éppen ezen időben nem örömest mentem volna, a követeknek meg beszéllettem" — írja.

36 Tőle szokatlan, hogy ezekben a hónapokban szinte tüntető módon hivatkozik saját törvénytiszteletére, mintha csak a spiclik számára fogalmazna: ,,aki a törvény útján jár, szabadon és félelem nélkül jár, s nem félhet a botlástól". (A levél dátuma 1795. március 6.)

37 Hogy Horváth verseinek legalább egy része mögött milyen szándékok húzódnak meg, arra talán jó példa az ötödfélszáz énekek 32. darabjának kissé részletesebb vizsgálata. A SZENT EN Cl ÁZOTT VŐLEGÉNY Rab: Halni megyek! ah ne legyek áldozat, kemény egek! Mindenestül egy kegyestül elszakadni! rettegek! Fogj meg Angyal! és karoddal ah! ragadj el engemet, Adj reménylni, veled élni számkivettetésemet. Mátka: Drága lélek! érted élek; hát búcsúzol! Édesem! Vasba verve, szív keserve közt nyög, ah, szerelmesem! Félre láncok! a halálnak ez hatalma hogy lehet, Elgyűrűzött, öszvefűzött egy jegyest hogy elvehet? Rab: Lehetetlen! e kegyetlen áldozat kívántatott, A bíró-szó, mint utolsó végezet, kimondatott, Oh, te fényes ég! ki édes éltemet pihegteted, Véremet ne add cserére; szülj belőle életet. Mátka: Véredet? de hát magad te vér nekül hova leszel? Nem lehet! — nem! — ha jegyesem elvész, énvelem vesz el. Mérgesebbek a bús égnek ostori s tűz-árjai, Ha kettőnknek öszvezengnek egybeforrt panaszai. Rab: Csendesedj; ne háborogj, ne vonj fejedre is tüzet. Él Ferencem, én helyettem aki fog veled kezet, Majd, ha vérbe békeverve testemet, te sírverem, Rakva leszel új növéssel, ez mag új magot terem. Mátka: Menj tehát te! hív és nemes, de özvegyet hagyott jegyes! Mennybe lészen új s egésszen égi kincsed, ah kegyes! S bár, ha véredet kezére birta egy erős, tegye, Nincs hatalma, hogy jutalmadat kezedbül elvegye. Az ötödfélszáz énekek kritikai kiadásának jegyzete utal arra, hogy a verset Harsányi István Győri Mihálynak tulajdonította, ezzel szemben Horváth a magáénak jelölte, és 1814-ben megküldte Kazinczynak is. A szöveget — főleg ha a sugallt 1814-es keletkezésre gondolunk — nehezen tudjuk konkrét eseményhez kötni, noha az jóval többnek tűnik, mint puszta költői fikciónak. A Kazinczynak írt későbbi leveléből tudjuk: ,,ennek a mechanizmusa miatt is és más okbul is nehezebb értelműnek kellett lennie . . ."

38 A szerző megjegyzése itt már utal arra, hogy tudatosan tette nehezebb értelművé a verset. Közelebb visz a megfejtéshez Horváth kéziratos gyűjteménye, melyet a Csurgói Gimnázium könyvtára őriz. Ebben ott találjuk A Rab és a Mátkája címmel, az ötödfélszáz énekek-évei egyező szöveget. Évszám sem az elején, sem a végén nincs, de a környező versekből, az egész gyűjtemény logikájából joggal következtethetünk arra, hogy 1795—96-ban írhatta Horváth, így már némi joggal gondolhatjuk, hogy esetleg összefügg a Martinovics-mozgalommal, s a per egyik halálra ítélt áldozatára vonatkozhat. Tudomásunk szerint a kivégzettek közül Hajnóczy volt vőlegény. Első felesége után pár évvel — nem sokkal elfogatása előtt — eljegyezte a soproni Gittel Sárit. Fennmaradt Hajnóczy levele is, melyben azt írja menyasszonyának: nyújtsa kezét majd olyannak, aki meg tudja becsülni. Ügyvédje útján levelet próbált eljuttatni barátjának, Sebestyén Sámuelnek, hogy vegye feleségül Charlotte-ját.

39 Ez magyarázat lenne a vers második részére, főleg az utolsó előtti strófára. Igen, de ott arról van szó, hogy majd Ferenc fog vele kezet. Erre is megoldást találunk Kazinczy Fogságom naplójában. 1795. május 31-én az egyik katona elmondta neki, hogy ő Hajnóczynak kedves embere volt, s üzenetet hozott tőle: ,,No tehát csak annyit: az úr meg nem hal; kéri az urat, ha kiszabadul, menjen Sopronba és vegye el az ő mátkáját. Nyugodtan fogna menni hóhérkard alá, ha tudná, hogy az ő mátkáját az úr veszi el." Másnap Kazinczy még feljegyzi: ,,Felejthetetlen nap vala a tegnapi, mert hogy engem Hajnóczy óhaj ta mátkájának férjéül, annak becsét egész mértékben érzem . . .

4Ü Horváth verse később Kazinczyhoz is eljutott. Először az érsemlyéni pap olvasta fel neki, némileg érthetetlennek tartva a szöveget. ,, . . . én pedig, a ki akkor haliam elsőben, értettem, magyaráztam, s azt mondottam neki, hogy hiszen az én reám van írva. Egy Budai Scena van az énekben" — írta Horváthnak, aki következő levelében a hiteles szöveget is elküldte barátjának.

41 Mindebből nemcsak az egyértelmű, hogy Horváth verset írt Hajnóczy József emlékére, hanem az is, hogy hozzá a börtönből is eljutottak a hírek, tehát kapcsolata volt a jakobinusokkal. 467