A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Tóth Vilmos: Az igazságszolgáltatás szerveinek működése, változása és fejlődése Veszprém megyében 1871-től 1982-ig

kenysége felett egyébként a 8/1958. (IX. 13.) I. M. sz. rendelet értelmében az igazságügyminiszter gyakorol felügyeletet. Az 1966. évi 42. tvr. némi módosítást írt elő, de az alapelveken nem változtatott. Ugyanez történt az 1976: 26. tvr.-ben is. A közeljövőben várható a negyedik szabályozás, feltehetően nagy változásokat ez sem hoz. A dualista, a Horthy-korszakbeli, az 1958. évi szocialista és a most készülő jogszabályokból csak az az alapvető, az ügyvédi munkát meghatározó elv vonható le, hogy az ügyvédség nem állami tisztségviselőként védi az arra rászoruló állampolgárokat különböző hatóságok előtt, de a maximális eredményt kívánja elérni és a jogi tanácsadás szélesebb méreteket öltött. X. A RENDŐRI (SZABÁLYSÉRTÉSI) BÍRÁSKODÁS Rendőri bíráskodás fogalma alatt tág értelemben a közigazgatási hatáskörbe utalt kihágási ügyek elbírálását értették évtizedeken keresztül, mert ha az első büntető perrendtartás 85. §-a nem is nevezte rendőri hatóságnak az eljáró szerveket (például a városi tanácsot), a közfelfogás mégis rendőri (esetleg rendészeti) bíráskodásnak tartotta azt az eljárást, mely kisebb, a közigazgatási jogszabályokban rendezett jog megsértői ellen folyt. Érdemleges megfigyelés, hogy e jogszabályok anyagi tartalma 100 év alatt alig változott, magában az eljárásban sem történt sok változás, inkább az eljáró szervek változásai szembetünőek. Az eltelt idő alatt nagyon sok kihágási, szabálysértési tényállás keletkezett és szűnt is meg a fejlődésnek megfelelően. A rendőri bíráskodás alapja az 1879: XL. te, a kihágási kódex (Kbtk). Az eljárás majdnem azonos volt évtizedeken át a büntetőeljárással, néhány eltéréssel. Kihágásra elzárás vagy büntetés volt kiszabható. Az elzárás legrövidebb tartama 3 óra, a leghosszabb: 2 hónap. A büntetést először külön közigazgatási, később a bírósági fogházban hajtották végre. A behajtatlan pénzbüntetést elzárásra kellett átváltoztatni. Jelentősebb kihágások voltak: az állam, a közbiztonság, a közrend, közszemérem, a tulajdon elleni kihágások stb. A kihágásokat vagy az illetékes járásbíróság, vagy a közigazgatási hatóság bírálta el a megjelenő jogszabályok rendelkezései szerint. De a szabályrendeletben lerögzített kihágást mindig az illetékes közigazgatási hatóság intézte. A Kbtk. rendelkezései időt állóak voltak, s ha más jogszabályi alakban is, később is érvényesültek. Az 1880: XXII. te. 4. §.-a kimondta, hogy egyes ügyek kizárólagosan a közigazgatási hatóság alá tartoztak. (Például hivatalnok elleni cselekmény, vadászati szabálytalanságok, miniszteri rendeletekkel, törvényhatósági és városi szabályrendeletekkel megállapított kihágások stb.) A 38.547/1880. B.M. sz. rendelet alapján közigazgatási vonalon megyénkben a szolgabírók, városokban pedig a kapitány járt el. Ez az eljárás vagy hivatalból, vagy feljelentésre indult, ezekről kimutatást kellett készíteni és a másodfokú közigazgatási hatóságnak havonta be kellett mutatni. A sértett fél képviseltethette magát, az elkövető azonban nem. Letartóztatásnak csak ritkán volt helye. (Szökési kísérlet, rendes lakóhely hiánya stb.) A tárgyalás szóbeli és nyilvános volt, de lehetőleg egy tárgyaláson be kellett az ügyet fejezni. A bizonyítás alapján az ítélet (e véghatározat is rendes bírósági elnevezés volt), felmentő vagy büntető lehetett. Fellebbezésnek természetesen volt helye. A túlméretezett szabályozással a kihágási eljárásnak — függetlenül a büntetéstől — jelentős súlyt kívántak adni. Az 1901: XX. te. egyszerűsítette a közigazgatást, de a rendőrbíráskodással még mindig terjedelmesen foglalkoztak (a II—

III. fejezetben). Az eljáró hatóságokat ekként szabályozták: — Első fokon: kis- és nagyközségekben a főszolgabíró vagy szolgabíró; rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal felruházott városokban a rendőrkapitány vagy megbízott tanácsi tisztségviselő. — Másodfokon: kis- és nagyközségekben és rendezett tanácsú városokban az alispán; törvényhatósági joggal felruházott városokban a tanács rendelkezett hatáskörrel. — Harmadfokon pedig az illetékes miniszter. Egyes, egész jelentéktelen kihágás esetén (erdei lopás, cselédügy) a községi bírónál is lehetett feljelentést tenni. Mód volt már kihágási vonalon is büntetőparancs kibocsátására (kisebb ügyekben, a hatóságot és az elkövetőt kímélve), a büntetéspénzek felett pedig felerészben a község, felerészben a pénzügyminiszter rendelkezett. Mindezekből kitűnően a kihágások súlya már ezen időkben csökkent. Az 1908: XXXVI. te. 33. §.-a fiatalkorúak kihágásaira vonatkozott. Eszerint, ha szabadságvesztés-büntetés kiszabása lenne indokolt, a fiatalkorúra legfeljebb 2 hónapig tartó elzárást kellett kimondani. E te. 17. §.-a lehetővé tett dorgálást, próbára bocsátást és javító-nevelést is. A büntetés kiszabásánál figyelembe kellett venni a fiatalkorú személyiségét és körülményeit is. A 65.000/1909. közös B.M. és LM. rendelet nagyon részletesen szabályozta (286. §.-ban) a rendőrbíráskodást. Üj momentumok: a hivatalból üldözendő kihágások elbírálásánál részt vesz a tiszti ügyész, különleges eljárási joggal felruházva. Bevonhatók különböző szaktestületek a helyes döntés érdekében. A sértett magánjogi igényeit érvényesíthette már itt, ha nem vezetett az ügy elhúzódására. Bűncselekmény alapos gyanúja esetén az ügyet az ügyészhez kellett áttenni. Büntetőparancs kibocsátásánál határt húztak, akkor lehetett ezzel élni, ha a pénzbüntetés előreláthatólag a 30 koronát nem haladta meg. Ha a pénzbüntetést nem fizették ki, tárgyalás tartására került sor. A tárgyalásokat úgynevezett előzetes eljárás előzte meg. Ez állt a terhelt előállításából, esetleges előzetes letartóztatásból, lefoglalásból, házkutatásból, szemléből, előzetes tanúkihallgatásból. Az érdemleges tárgyalás jóformán azonos volt a bírósági büntetőeljárással. A büntetés végrehajtását egy évre fel is lehetett függeszteni. Fellebbezésnek nyilvánvalóan most is helye volt. Mód volt újrafelvételre és a jogerős határozatot a tiszti ügyész már ez időben is törvényességi 809