A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Tóth Vilmos: Az igazságszolgáltatás szerveinek működése, változása és fejlődése Veszprém megyében 1871-től 1982-ig

okiratok és értékpapírok semmissé nyilvánítása, a .hagyatéki eljárás, bírói végrehajtás elrendelése. A közjegyzői feladatkör tehát alapvetően nem változott meg. Nagyon lényeges, hogy a közjegyző köteles volt vizsgálat tárgyává tenni, hogy a tőle kért eljárás nem ütközik-e jogszabályba, nem jár-e az államrend, a népgazdaság vagy a dolgozók sérelmével. Ilyen ügyekben az eljárást köteles volt megtagadni, s e negáció ellen panasznak volt helye az illetékes járásbíróság elnökéhez. E tények is mutatják, hogy a közjegyzők és a járásbíróság munkája ez időtől fogva erősen öszszefonódott. A hagyatéki és ezt követően az örökösödési eljárás érdemel a feladatok köréből kiemelést. A hagyaték leltározását az illetékes tanács végrehajtó bizottsága végezte. A leltár a közjegyzőhöz került, aki a hagyatéki eljárást lefolytatta. A hagyaték átadásáról a közjegyző végzéssel határozott. A 46/1953. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 4. §.-a a hagyatéki vagyon leltározását is kivette az államigazgatás hatásköréből, s azzal az illetékes közjegyzőt bízta meg. Az 1954: II. tv. 62—64. §.-ai rendelkezett a közjegyzőkről. Eszerint a járásbíróságok mellett a hagyatéki és az eljárásjogi szabályok által hatáskörükbe utalt egyéb, peren kívüli eljárások intézése, valamint végrendeletek, más okiratok és tanúsítványok készítése, névaláírások és másolatok hitelesítése céljából közjegyzők működnek. Mindez a szokásos közjegyzői feladatok rövid törvénybe iktatása. De az már új momentum volt, hogy a közjegyző peren kívüli ügyben hozott határozata a bírósági határozatokkal egyenlő hatályú lett, és a közjegyző által készített okirat alapján végrehajtásnak is lehetett helye. A 46/1954. (VIII. 1.) M. T. sz. rendelet 9. §.-a részben ismételte az ugyanilyen számú, 1953ban kiadott kormányrendeletet, hogy a hagyatékot, az illetékes közjegyző leltározta, de azzal a kiegészítéssel, mely szerint az igazságügy-miniszter állapítja meg, milyen esetben lehet a leltározást a helyszínre való kiszállás nélkül lefolytatni. Az 1955: 21. tvr. 1. §.-a szerint végrehajtható az az okirat is, melyet a közjegyző végrehajtási záradékkal látott el. Ezt részletezi az 54/1955. (VIII. 7.) M. T. sz. rendelet 2—6. §.-a. A hagyaték leltározásánál újabb fordulat következett be az 1958: 5. sz. tvr. 20. §.-ával, mely kimondta, hogy a belföldi hagyatékot városokban a tanács-vb igazgatási osztálya, községekben vagy a tanács-vb titkára, illetőleg a vb által megbízott személy leltározta, ezzel a tanácsi szerveket pontosabb, alaposabb munkára késztette, a közjegyzőnek nem kellett hiánypótlást kérnie, ezzel az örökösödési eljárás (mely a feleknek és az államnak sem közömbös) gyorsabbá válhatott. A 6/1958. VII. 4.) LM. sz. rendelet II. fejezete a közjegyző előtti eljárást szabályozta a hagyatéki eljárásban. Az 1959: IV. tv. 19. §. (13.) bekezdése szerint a bírósági vagy közjegyzői határozattal elbírált jognyilatkozat érvényességéhez — a cselekvőképességet tekintve — a gyámhatóság jóváhagyása nem szükséges. Ugyanezen törvény 625. §. kimondja, hogy közvégrendeletet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni. A 651. §. (2.) bekezdése szerint a közjegyzőnél letett magánvégrendelet hatályt vesztette, ha azt a végrendelkező visszavette, kivéve, ha a letett irat az írásbeli magánvégrendelet kellékeinek egyébként is megfelelt. A 681. §. alapján pedig az örökös kérhette, hogy a közjegyző hívja fel a hagyatéki hitelezőket követeléseik bejelentésére. Végül az 1972: IV. tv. összefoglalta a bírósági munkát, törvényerőre emelte, s természetesen ez történt a kozjegyzoseggel is. A 38. §. pontosítva ekként adta meg a közjegyző feladatát: közjegyzői hatáskörbe került a hagyatéki és a külön jogszabályban ide utalt egyéb nem peres eljárások intézése, közokiratok készítése, névaláírások és másolatok hitelesítése, okiratok és értéktárgyak megőrzése. A közjegyzők a járásbíróságoknál működtek. Fenntartja a törvény azt a korábbi bevált rendelkezést, mely szerint a közjegyző és a bíróság határozata egyenlő hatályú, és a közjegyzői okirat alapján végrehajtásnak van helye. A közjegyzőket az igazságügy-miniszter nevezi ki, mégpedig olyan személyeket, akik a bíróvá választás előfeltételeinek megfelelnek. Működésüket a járásbíróság elnöke ellenőrzi. Ilyen utat tett meg a közjegyzői szervezet a magánvállalkozástól a bírói szervezetekbe való teljes beépülésig. Jelenleg Veszprémben 2, a többi járásbíróság mellett pedig 1 — 1 közjegyző fejti ki tevékenységét. VIL A TELEKKÖNYVI ELJÁRÁS A telekkönyvi eljárásról az 1868: LIV. te. 19. §.-a annyit mondott ki, hogy azon ügyek ellátása és kezelése, melyek az akkor fennálló telekkönyvi rendszabályok szerint intézendők el, a telekkönyvi hatóság jogköréhez tartozik ezentúl. A telekkönyvi hatóság külön szakosztályát képezte azon birtokhatóságnak, melynél a telekkönyvek vezetésére sor kerül. Ebből kiindulva: a telekkönyvi hatóság teendői a törvényszék hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. Az igazságügy-miniszter azonban felhatalmazást kapott arra, hogy a törvényszéki székhelytől messzebb eső vagy nagyobb ügyforgalommal tevékenykedő járásbíróságokat is telekkönyvi hatósági joggal ruházhassa fel, és ott a járásbíró két aljárásbíróval lássál el az ügyeket. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett, osztrák mintára épült, s 1870-ben már Erdélyre is kiterjesztett, a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. így alakult ki a telekkönyv, és volt először nyilvánvalóan tőkés—feudális nyilvántartás, amely az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.), — melyek közhitellel rendelkeztek — tárháza lett, és ez mindjobban bővült. Jelentősége abban állt, hogy a polgári tulajdonjogot megszilárdította és a hiteljogi biztonságot megteremtette. Az 1871: XXXI. te. alapján még csak a veszprémi és pápai törvényszéknél volt telekkönyvi hivatal. Később az igazságügy-miniszter 1600/ 1872. (I. 24.) sz. rendeletével az akkor még nem a 804