A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Adatok Zala megye és a Káli-medence közbiztonságának történetéhez a XIX. század első felében

meg a cifraszűrök és széles karimájú kalapok használatát, mert úgy tapasztalja, hogy az ,.efféléknek csavargók által való viselete betyárkodásra céloznak". Uo. Currenskönyv 1800—1812. 1807. február 13. 15. ifj. PALUGYAY Imre: Megye-alkotmány. Pest, 1844. 167—175., uö.: Megye-hivatalok. Pest, 1844. 155—158., 202—205., BÓNIS György—

DEGRÉ Alajos—VARGA Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Levéltári szakmai továbbképzés 13. Bp., 1961. 122—132. 16. A hagyományos néprajzi megközelítésre jellemző példa SZŰCS Sándor: Pusztai szabadok. Bp., 1957., romantikus beállítottságra-szemléletre vall Darnay írása is, mely népköltészeti hagyományainkra támaszkodik: DARNAY Kálmán: Dunántúli betyártörténetek. Dunántúli Szemle, VII. (1940) 440—443. A történetiség követelményeinek alapjában véve megfelel Szenti Tibor említett tanulmánya. A reális történeti kép kialakításáért sokat tettek az utóbbi két évtizedben a megyei levéltárak is. Történelmi olvasókönyveikben, forráskiadványaikban sok olyan forrást közzétettek, amelyek a betyárélet valóságos mozzanataival ismertetik meg az olvasót. A közbiztonság és igazságszolgáltatás XVIII—

XIX. századi helyzetéről a leggazdagabb anyagot a Békés megyei olvasókönyvben találjuk. Fontos forrásokat olvashatunk a Fejér, Somogy, Szolnok és Tolna megyei olvasókönyvekben is. Sajnálhatjuk, hogy a helytörténeti forráskiadványok kis példányszáma miatt a közzétett és értékelt források a közvéleményben élő romantikus múltszemléletet lényegesen nem módosíthatták. IPLOM József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez, II, 1694—1848. Békéscsaba, 1971. 286—322., Fejér megye múltja írott emlékekben (összeáll.: Farkas Gábor és K. Móra Magda). Székesfehérvár, 1962. 63—71., KANYAR József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Történelmi olvasókönyv. Kaposvár, 1967. 160—161., ANTAL Árpád: Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez. Szolnok, 1969. 84. A kiadott megyei szabályrendeletek (statútumok) is számos hasznos adattal gazdagítják ismereteinket. KOLOZSVÁRI Sándor—ÓVÁRI Kelemen: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye, I—

VIII. Bp., 1885— 1897. Az alapvetés forrásainak körét több- megyei kiadvány is bővíti, így: ,, . . . úgy határozta a tekintetes vármegye . . ." Nógrád megyei statútumok a XVII—

XIX. századból (összeáll.: Nékám Edit és Schneider Miklós). Salgótarján, 1981. 17. GÖNCZI Ferenc: Somogyi betyárvílág. Kaposvár, 1944. 24., 148., 453., BALASSA—ORTUTAY: i. m. 473., RÁTH-VÉGH István: Betyárvilág Magyarországon. In: Hatalom és pénz. Bp., 1977. 466—515. 18. A somogyi „insurgens lázadásról" KANYAR: i. m. 154—155.; nem érdektelen talán megjegyezni, hogy a közbiztonság-történeti szakaszolás jóformán megegyezik a magyarországi parasztmozgalmak fő fejezeteivel. A két, egymással szorosan összefüggő történelmi—társadalmi jelenséget lényegében ugyanazon törvényszerűségek szabják meg. Magyarország története, 1790—1848. Bp., 1980. 523—524. 19. FOLOP: i. m. 15—24.; Páli Józsefről VeML IV. lb. 39/1817. II. 10 közgy. A napóleoni háborúk idején, de később is, a katonákat, ha kisebb bűncselekményt vagy akárcsak kihágást követtek el, szigorúan megfenyítették. 1809-ben a gyalogosezredeknél 10, a lovasezredeknél 12 évre terjed az első szegődség ideje. A katonaállítás elől megszökő legényeket 6 évi továbbszolgálattal büntetik. Ha valaki a másodszori szegődés után hagyja ott alakulatát, örökös szolgálattal fenyítik. VeML V. 204. Kurrensgyűjtemény, ,,Tudosittás", sz. n. A katonai büntetőbíráskodás rendkívül szigorúan jár el a bűncselekményt elkövető katonákkal szemben: a rablással csupán fenyegető közkatonákat, altiszteket súlyos testi fenyítéssel büntetik. A gyalogos katonának 300, a lovasnak 15 társa sorfala között kell 6-10-szer elhaladnia a megvesszözés végrehajtásakor. A tiszteket hasonló esetben 5—10 évi kényszermunkára küldik, s rangjukat is elvesztik. Súlyosabb bűncselekmény elkövetésekor, ha azzal a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztették, a bűnöst — a helytartótanács rendelete értelmében — felakasztották. VeML IV. la. 3/1803. II. 3. közgy. 20. A Sobri és társai elfogatására kiadott körözőlevélből tudjuk, hogy a bandatagok többsége Vas, Zala, Veszprém, Győr megyék szülötte, a legalsó sorból való, s pályáját kanászként juhászként, juhászbojtárként kezdte, s az első elkövetett bűncselekmény után már elkötelezte magát a törvénytelen élettel. VeML XV. 2d. nr. 18. Gönczi szerint a betyárrá levest elősegítette az újoncozás rendszere, a szabadabb életet jelentő pusztai és erdei élet, a személyes szabadságvágy, az egyszer már a bűn útjára tévedtek félelme az igazságszolgáltatástól. GÖNCZI: Somogyi betyárvilág, 14—34. Az osztrák birodalmi állandó hadsereg felállítása (1715) után a hadkiegészítésnek egy új formáját, a katonaállítást vezették be. A Magyarországra eső újonclétszám kivetéséről az országgyűlés döntött. A XVIII. században — verbunk vagy katonafogdosás útján — általában a 16—40 éves korosztályokat sorozták, 1807-től — legalábbis elvileg — csak a 24 éven aluliakat szabadott katonának állítani sorsolással, ún. sorsvonással. A katonaállítást azonban továbbra is legtöbbször erőszakkal végzik: kiváló alkalom minden újoncozás arra, hogy a politikai életet irányító megyei nemesség megszabaduljon a falurosszaitól, az elégedetlen szolgalegényektől, napszámosoktól, a parasztmozgalmak hangadóitól. VARGA János: Katonaélet és hadkiegészítés 1711 — 1867 között. In: SZŰCS Sándor: Szól a duda, verbuválnak. Bp., 1962. 15—23. A kortársi közvélemény is világosan látta, hogy a társadalom perifériáján élő pásztorok mellett a katonaszökevények jelentik az állandó veszélyt a közbiztonságra nézve: ,,nálunk többnyire a pásztorok, kik távol a társaságtól, örökké pusztán s erdőkben nevelkednek és élnek, szökevények s más fényetek alá vétetett vétkesek, kik a törvény elől futnak, lesznek, fájdalom, haramiákká . . ." Ft 1834. 22. sz. 173. 21. Magyarország története 1790—1848. Bp., 1980. 1. köt. 529—531. 22. Tarczy Lajos érzékletes leírása szerint az elfogott bűnözővel szemben tanúsított embertelen bánásmód igen gyakori: ,, . . . kikeresett szidalmak, sárral kővel hajigálás ütlegek serege, még pedig legközelebb a büntető igazság zsoldosaitól, a hajdúktól úgy, hogy az elfogottak órán száján agyán folyjon vére, még ez mind kevés ahhoz képest, a mi gyakran történik". TARCZY Lajos: Elmélkedés a polgári büntetésről. Tt 1837. I. köt. 218. A visszaélésekre mindenkor lehetőséged ad, hogy nincs egységes büntetőrendszerünk: „Büntörvény köre igen kiterjedett benne az egyenetlenségek, homályok, tévedésre csábító hamis nyomok számtalanok ..." HAVAS József: Gondolatok a Büntörvény okféjéről (princípiumáról), és annak gyakorlási hasznáról. TGY 1831. 2. köt. 6. Tudományos közvéleményünk előtt ismeretes, hogy börtöneink állapota még az alapvető higiéniai követelményeknek sem felel meg: a cellák „dögletes légű sötét lyukak, inkább holtak, mint élők tanyájául alkalmasak". KOVÁCS László: A müncheni fenyítő dologház. Tt 1839. 208—209. Zsoldos Ignác — az ismert közigazgatási szakember — részletesen kifejtett nézetei szerint a bűntetőreformnak a hazai valóságos helyzet ismeretéből kell kiindulnia. A bűnözés elleni hathatós küzdelemnek társadalmi feltételei vannak: a nép gazda766