A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Adatok Zala megye és a Káli-medence közbiztonságának történetéhez a XIX. század első felében

sági felemelése és erkölcsi-vallásos nevelése együttesen hozhatja meg a kívánt eredményt. A gazdasági előrehaladásnak meg kell teremteni a jogi előfeltételeit (pl. szabad birtokhasználat, törvény előtti egyenlőség, munkaalkalmak biztosítása) és ki kell építeni a bűnmegelőzés intézményes rendszerét (megyei karhatalom modernizálása, helyi polgárőrségek felállítása, mezei rendőrség létrehozása, mértékletességi társaságok alakítása). Korszerű büntető törvénykönyvet kell alkotni, egyszerűsíteni kell a büntetőeljárást, melynek nyilvánosnak kell lennie. Fogházreformterve szerint egészséges, magánrendszerre és munkára épülő fogházakat kell rendszeresíteni, melyekben a bűnösöket embernek tekintik, törődnek nevelésükkel, művelődésükkel (pl. szabadidejükben jó könyvek olvasására serkentik őket.). ZSOLDOS Ignác: Néhány szó a honi közbátorságról. Pest, 1838. 82—98. 23. Az első magyar polgári Btk. keletkezéstörténetét feldolgozta VARGA János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete. Zalai Gyűjtemény, 15. Zalaegerszeg, 1980. A reformkor legkorszerűbb büntetőjogtana SZOKOLAY István: Büntetőjogtan. Pest, 1848. Az 1848-as alkotmány büntetőjogi vonatkozásairól KOVÁCS Kálmán: A magyar büntetőjog és büntetőeljárási jog története 1848-tól 1944-ig. Bp., 1971. 7., CSIZMADIA Andor—KOVÁCS Kálmán—ASZTALOS László: Magyar állam- és jogtörténet. Bp., 1975. 352. 24. „Javító dologház" működik már 1834-ben Aradon, Nógrád és Tolna megyékben. Ft 1834. 3. sz. 23—24. Jankó János, Arad megye levéltárosa szerint az 1821ben felállított aradi intézetben a „szükséges büntetések mellett a vétkeseknek meg jobbítása s hasznos polgárrá tétele, a fenyítő intézet" legfőbb célja. A rabokat először kenderfonásra tanították meg, később azonban gyapjútisztításra és -fonásra is. Kezdetben önellátásra törekedtek, később azonban már piaci termelésre is berendezkedtek. Az 1830-as években Arad városát, a megyét és a szomszédos megyéket is ellátták jó minőségű és olcsó termékeikkel. A betanulási idő miatt csak a fél évnél hosszabb büntetésre ítélt rabokat foglalkoztatták a kisüzemben; a betanulási idő elteltével naponta 1 krajcár fizetést kaptak, amelyet szabadulásukig pénztárban őriztek, s csak büntetésük letelte után fizettek ki részükre, nehogy szabadulásuk után „nyomasztó szükségtől szorongattatva, újabb gonosztettek követésére kényszeríttessenek". JANKÓ János: Rabmunkáltató intézet Arad vármegyében. Ft 1834. 10. sz. 76—79. Pest szabad királyi város 1841-ben létesít hasonló intézetet. ///'. PALUGYAY Imre: Magyarország történeti, földrajzi s állami legújabb leírása. Pest, 1853. II. köt. 97—103. 25. D.: Visszatekintés ifj. Bezerédj István népesítést tárgyazó értekezésére a munkátlan szegényeket, koldusokat és csavargókat illetőleg. MG 1841. 88. sz. 1404— 1410., 89. sz. 1420—1424., 90. sz. 1433—1437. 26. TARCZY: i. m. 22. 27. PAULER Tivadar: Büntetőjogtan. Pest, 1872. 182., N. N.: Tömlöczök. Ft 1834. 44. sz. 347—349.; a német börtönviszonyokkal foglalkozik KOVÁCS: i. m. 205— 218., LUGOSSY József: Függelék a fogházjavítási tárgyhoz. Athenaeum, 1839. II. köt. 7. sz. 97—103. Lugossy József értekezésében az 1837-ben, Brémában alakult „rabóvó egyesületet" ismerteti, amely a szabadultak utógondozásával foglalkozik. 28. VeML XII. 2d. nr. 18. 29. Az eddigi levéltári kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a leghíresebb, legütőképesebb betyárbandák létszáma alacsony volt. Gönczi úgy találta, hogy a szervezett csoportok általában 4—5 főből álltak, jómagam arra a megállapításra jutottam, hogy 4—8 fő között mozgott az állandóan újjászerveződő csoportok létszáma. GÖNCZI: Somogyi betyárvilág, 145—146. HUDI József: Betyárvilág. Napló, 1981. II. 28. 7.; A Magyar Néprajz szerzői szerint a csoportok 2—3, gyakran 10—15, esetenként 50—60 főből álltak. BALASSA—ORTUTAY: i. m. 473. Az utolsó adatot erős túlzásnak kell tekintenünk. Megállapításainkat megerősíti a közállapotokat kitűnően ismerő Zsoldos Ignác, aki azt írja, hogy a Sobri-féle „latorbanda" „legfeljebb 8 személyekből állott." ZSOLDOS: i. m. 20. Nemzetközi párhuzamokat véve is megállapítható, hogy a magyarországi bünbandák közel sem voltak olyan nagy létszámúak, mint az amerikai, vagy dél-európai haramiabandák. Ezt már a kortársak is reálisan látták: „Találkoznak ugyan czimboraságok (Magyarországon) . . ., de egész csordák s családok soha sem társulnak össze, mint Olasz- vagy Spanyolországban, annyival kevésbé mint sok török és oláh tartományokban." N. N.: Haramiák. Ft 1834. 22. sz. 173. 30. BALOGH Jenő: A büntetendő cselekmények száma és fejlődése Magyarországon. Budapesti Szemle, 1911. 20—27. VAßGA; Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete, 5. 31. PAULER: i. m. 143—154., BALOGH: i. m. 20—27. Nyugat-Európában kezdtek el először foglalkozni a büntetőeljárás reformjával a XVIII. század utolsó harmadában. Blakstone tervei alapján 1779-ben született meg az első törvény Angliában javító fogház létrehozására, de a gyakorlati kivitelezésig még egy jó évtizedet kellett várni: az első liberális elvekre épülő javító fogházat 1791-ben nyitották meg Gloucesterben, 200 rab számára. Az intézetben nem alkalmaztak bilincset, eltörölték a polgárhoz méltatlan testi fenyítést és munkára szoktatták a rabokat. A következő évtizedekben a börtönviszonyok javítása, a büntetőeljárás modernizálása terén Svájc, Amerika és a német államok is felzárkóztak a fejlett Anglia mögött. 1820 után a Aör-rendszerű börtönök helyett legtöbb helyen a sugár elrendezésű javítóházakat kezdik építeni, a rabok gondozására ún. tömlöctársaságok alakulnak francia, orosz, német földön, s a törvényhozásban is egyre inkább a felvilágosodás és liberalizmus elvei érvényesülnek. Az elítéltek életkörülményei azonban még a legfejlettebb országokban is csak lassan javulnak. NagyBritanniában például 1826-ban 518 börtön van, ezeknek csak kis hányadában tudják megoldani az egyéni elkülönítést; Angliában, az ország legfejlettebb részén 1832-ben a börtönöknek alig több mint 20% ában tudják elkülöníteni a rabokat, a nagyobb intézeteknél egy-egy szobában 15-30 foglyot zsúfolnak össze. Franciaországban — bár a kormányzat milliókat áldoz a fogházak korszerűsítésére, ugyancsak sok az osztatlan, egészségtelen börtön, ám az életkörülmények még itt is sokkal jobbak, mint a középeurópai börtönökben. N. N.: Tömlöczök. Ft 1834. 44. sz. 347—349., 45. sz. 354—356. 32. ZML IV. la. 13/5. 1810. IV. 16. kisgy. 33. Uo. 15/1810. VIII. 21. közgy., MAGDA Pál: Magyar Országnak és a határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statisztikai és geographiai leírása. Pest, 1819. 297. 34. A vérhatalommal bíró uradalmak adatait is ide számítva, valamivel több lehet az elítéltek száma. 35. ZML IV. la. 2/1810. VI. 16. közgy. 36. Uo. 20/19. 1810. VIII. 21. közgy. 37. VeML IV. lb. 24/1814. II. 15. közgy. 38. ZML IV. lb. 52/3. 1814. I. 4. közgy. 39. Uo. 40. Uo. IV. la. 157/1815. II. 13. közgy., Uo. 163/1837. közgy. Somogy megye pandúrjainak száma 1814-ben 80, később 120 fő. GÖNCZI: Somogyi betyárvilág, 120. Veszprém megye katonaságának létszáma az 1810-es években 50, az 1840-es években 90 fő körül mozog. VeML IV. lb. 94/1848. sz. 41. VeML IV. la. 36/1815. III. 3. közgy. 767