A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Sófalviné Tamás Márta: A konyhakerti növénytermesztés szokásai és hiedelmei a Káli-medencében

is elültette. Így kétszeresen is bebiztosította magát a jó termés felől. Ugyanis ez volt a 100. nap, és a vásárba menők hosszú sorával megegyezett a termés bősége is. Szent György-napkor is ültettek uborkát a déli órákban, és ekkor palántázták ki a paprikát és a paradicsomot is, mert akkor bő termés lett rajta. Ha Szent György napja vasárnapra esett, akkor előző nap az uborkaültetéshez mindent előkészítettek, mivel vasárnap nem dolgozott a gazdasszony. Ha a templomból hazament, gyorsan elültette az uborkamagot. Ha az uborkának hét levele lett, akkor kiherélték. Vagyis a közepét lecsípték, és ezt a keresztútra dobták, hogy az uborka bőtermő legyen és jól fusson el. A gazdasszony az uborka első termését — bármilyen kevés is volt az — zsákban húzta fel a kertből, hogy nagyon sok teremjen rajta. Közben azt mondogatta: „Annyi legyen hogy ne birgyam, Menyem lányom idehijjam!" Ha nem volt menye és lánya, akkor a következőt mondta: „Annyi legyen hogy ne birgyam, Szomszédasszont idehijjam!" Figyelemre méltó adat az is például, hogy az első gyümölccsel ellentétben, a veteményeskert terméseiből nem adtak senkinek, mert akkor elvitte a termést és nem lett több. Ha viszont a család fogyasztotta el, akkor bő termés ígérkezett. A gyümölcsfa első terméséből viszont akit csak tudtak, megkínáltak, mert akkor bőtermő lett a fa. A tök a burgonya ültetésekor került a földbe. Általában minden községben csütörtökön ültették, mert ennek a napnak a nevében benne van a tök, és így biztosan jó termő lett. Szentbékkállán a következőképpen ültették el a tököt. Mindig futva rakták, hogy jó futó legyen. Amikor kiértek a sorban, leültek, a fenekükre ütöttek, és azt mondták: „Ekkorára nyőjjetek!" Az egyik mindszentkálli adatközlő szerint a tök akkor lesz bőtermő, ha férfi rakja. Ezért náluk mindig az apja, később, mikor férjhez ment, a férje rakta. Természetesen ő is csütörtökön. A csizmája sarkával benyomta a földet, és abba rakta bele a magot, majd kis földet kotort rá a lábával, és újra rálépett. Közben ezt mondogatta: „Raklak tököm csütörtökön, Kejj ki tököm csütörtökön, Nyöjj meg tököm csütörtökön!" Minden mozzanatra jutott egy-egy verssor, és ezt minden bokornál elmondta. Ma már a férje nem él és férfi tagja nincs a családnak Mindszentkállán. így maga rakja el a tököt, de a verset ugyanúgy elmondja hozzá, mint valamikor édesapja és férje tette. Tököt kint a mezőn is ültettek és ültetnek ma is a krumpli közé. Amikor befejezik az ültetést, a gazda kiállt a föld szélére, széjjeltárta karjait és ezt mondta: ,,A tökömnek a szára Fusson szét a határba. Termése is jó sok legyen, Egy vékánál nagyobb legyen!" A babot a gyepű — a kertet körbekerítő tüskés ágak — mellé ültették, arra nyugodtan felfuthatott. Ezt szívesen beáztatták, hogy hamarabb kikeljen. Ha volt a kertben kukorica, akkor amellé is ültettek babot, nem kellett kikarózni, futhatott a kukoricára. Sok családnak a kertje igen kicsi volt, és ez nem volt elég arra, hogy a konyhára való egész évi alapanyagot megtermelje. Ilyenkor a mezőn is veteményeztek. A kertbe mindenből csak anynyit rakott a gazdasszony, hogy nyáron legyen honnan bevinni, ha gyorsan kell. A többit a mezőre. Ezeket is ugyanazon a napon, mint a bentlevőket. Aztán ahogy nőttek a növények, sorban mindent kapálni lehetett. Ha nem akarta, hogy a szomszédok kiszólják, akkor bizony többször is meg kellett kapálnia, hogy szép tiszta legyen a vetemény. Egyre szebb lett a kert, lassan beérett az első termés. Igazán szemet gyönyörködtető látvány, ahogy a növények katonás rendben állnak a kertben, és virágaik körül csak úgy zsonganak a méhek és a darazsak. Nem csoda, ha a gyermekjátékokba, mondókákba és népdalokba is belekerültek a veteményeskert növényei és. termései. Szívesen megénekli a nép, hiszen közvetlenül hozzákapcsolódik életükhöz, munkájukhoz. A gyermekeknek pedig mindig volt és van ma is egy kis sarok a kertben, ahol édesanyjuk, nagyanyjuk irányítása mellett ők is elültetik és gondozzák életük első növényeit, hogy majd mire felnőnek, észrevétlenül elsajátítsák a konyhakerti növények vetési idejét és a hozzá kapcsolódó szokásokat. A gyermekjátékok közül mindjárt a zöldágjárás kapcsolódik szorosan a tavaszi megújuláshoz. A Káli-medence szinte központja a zöldágjárásnak. Húsvéthétfőn délután játszották a lányok ezt a tavaszköszöntőt. Akkorra kinyílt a koronavirág. Ezt a hosszú szárú, több apró harangocskát himbáló növényt a lányok különböző színű szalagokkal díszítették fel. A játék a templom elől indult. A lányok itt kézfogással sort alkottak, miközben énekelték: Szállj e-lő zöld ág, zöld le-ve-lecs-ke, Jöjj el, jöjj el, bok-ros-tul, bok-ron ma-rad-jon! A koronavirágot az első két lány tartotta öszszefogott kezében. A sor sétálva haladt a falu vége felé, miközben a Bújj, bújj zöld ág című dalt énekelték, és játszottak. A játék akkor fejeződött be, amikor kiértek a falu végére. Itt aztán kezdődtek a játékok. Néhány játék a játszottak közül: Ba-bot fő-ztem, jól meg-sóz-tam, á-be-le, bá-be-le, bükk! Páros szökdelőjáték. A játszó pár tagjai egymás mellé állnak, előrenéznek mind a ketten. Jobb kéz jobbot, bal kéz balt fog, majd megindul a pár a dal ritmusára, szökdelve. A bükk szócskához érve, a játékosok ellenkező irányba fordulnak, de egymás kezét nem engedik el. így folytatják tovább a játékot. 683