A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Sófalviné Tamás Márta: A konyhakerti növénytermesztés szokásai és hiedelmei a Káli-medencében

egymástól ültetni a kétfajta tököt, mert ha közel volt, könnyen elfajult. A kertbe krumplit csak annyit raktak, hogy nyáron legyen a főzéshez, ha már elfogyott a ré­gi. A többit ki, a mezőre rakták. Hóolvadás után, ha a föld már jól kiszáradt, lehetett kezdeni a veteményezést. Vöröshagyma, fokhagyma — őszi és tavaszi is volt — petrezse­lyem, sárgarépa, cukorborsó, bab . . . stb. A krumplit általában áprilisban Gyula heté­ben rakták. Ha végeztek a rakásával — ami ka­pával történt, vagyis a férfiak készítették a lyu­kakat, a nők pedig beletették a burgonyát csírá­val felfelé és rákotorták a földet, egy kicsit meg­taposva —, a gyerekek meghemperegtek a föld szélén, hogy jó termés legyen. A holdnak nagy szerepe volt az ületetések ide­jének kiválasztásában. Mindig figyeltek arra, hogy ujján ne kerüljön a földbe semmi, mert ak­kor a féreg elrágta. Egyébként ezt az állattartás­nál is betartották. Újholdkor soha nem ültettek meg baromfit, de ilyenkor új munkába sem kezd­tek bele. Március, április és május hónapokban a Rák és Skorpió jegyében nem ültettek, mert ak­kor elrágta valami a kibújt növény gyökerét. Ugyanezekben a hónapokban Iker és Bika jegyé­ben ültettek, mivel ilyenkor szép nagyok és egészségesek lettek. A Vízöntő jegyében már megoszlottak a tapasztalatok. Szentbékkállán nem ültettek, mert azt tartották, hogy ilyenkor megjön a nagy eső, és a földben levő mag elrot­had. Kékkúton viszont elültették a magokat, mert az esős időben könnyen kicsíráztak, és hamarabb előbújtak a földből. Mérleg jegyében is szeret­tek ültetni, mert szépek és súlyosak lettek a nö­vények. Hétfőn, kedden szerettek ültetni, mert akkor bőven volt ideje a növénynek a kikelésre. Fekete héten — húsvét előtt három héttel — nem ültet­tek, mert akkor vagy ki sem kelt, vagy ha ki is kelt, elpusztította valami. A legjobb volt nagy­héten ültetni, mert ilyenkor nagy termés lett. Az 1927-es naptár szerint a sárgarépát a kö­vetkező napon ültették. Március végén volt jó ül­tetni, mert így hamar lett sárgarépa. így a követ­kező nap felelt meg: 1927-ben március utolsó he­te fekete hét volt, tehát akkor nem lehetett. Így ebben az évben a sárgarépa ültetésének egyedül március 21-e felelt meg. Ez a Mérleg jegye volt. A kártevők ellen nem nagyon tudtak védekez­ni. Ha elpusztult a növény és még lehetett, ül­tettek helyette másikat. Később, amikor már tud­tak venni növényvédő szereket, akkor természe­tesen azzal próbáltak védekezni. Van azonban még ma is olyan asszony, aki nem szívesen használ vegyszert, inkább kézzel leszedi a burgonyabogarat a növényről és összetapossa. Ha kell, akár naponta kijár és összegyűjti ezeket, de nem szereti, ha a burgonyán érezni lehet a vegyszer ízét. Arra nagyon odafigyelt a veteményező asz­szony, hogy a növények ne kerüljenek ugyan­arra a helyre a következő évben. Minden nö­vénynek más a gyökere, ezért a talaj más-más rétegéből szívja a táplálékot. Ezért állandóan vál­togatták az egyes növényeket. Az egész tavaszi munka megkezdése előtt el­mentek a templomba és imádkoztak a jó ter­mésért a katolikusoknál. Ugyanitt, ha nehezen jött meg az eső tavasszal, szintén imádkoztak. A pap is imádkozott a mise után a katoliku­soknál. Monoszlón a tavaszi munkák megkezdése előtt, mielőtt a mezőre mentek volna az emberek, be­mentek a templomba a reggeli könyörgésre. Itt reformátusok éltek. A kapákat és a kaszákat a templom oldalához állították. Ebben a református községben és a többiben is, nemcsak a katoliku­soknál, a veteményezés után esőért és jó ter­mésért könyörögtek. Ha szárazság volt, újra imádkoztak. Tehát a tavaszi munkát sem a katolikusok, sem a reformátusok nem kezdték meg anélkül, hogy ne imádkoztak volna. Minden munkát, így az ül­tetést is az ,,Uram Jézus segíts meg!" fohásszal kezdtek. Az aprómagvakat — petrezselyem, sárgaré­pa — mindig hétfőn egy és hét óra között vetet­ték, mert akkor egy gyökere lett, és az szép hosz­szú, egészséges volt. A káposztapalántát akkor ültették szét, ha már jó erősek voltak a palánták. Ehhez külön szer­tartás fűződött. Káposztapalánta minden háznál nagyon sok volt. Nemcsak a kertekbe ültettek, hanem a káposztáskertekbe is. Majdnem minden családnak volt a falu végén egy kis földdarabja, ahová régebben csak káposztát ültettek. Innen az elnevezés: kábosztáskert. Ma már egyre keve­sebben művelik meg ezt a területet és nem ká­posztát ültetnek bele, hanem burgonyát, uborkát, paprikát. A káposztaültetéskor, amikor már minden pa­lántát ledugtak — volt, aki ültetőfát használt, volt, aki a mutató- és középső ujjával csinált lyukat a palántának —, a legnagyobb fenekű asszony kiment a káposztasor végére és meg­tottyóta magát; vagyis a fenekét ütögetve le­guggolt, miközben ezt mondta: „Ekkorára nyőj­jetek!" Volt, aki a következő verset mondta, miköz­ben megtottyóta magát: ,,Se ne ájjatok, se ne üj jetek, hanem ekkorára nyőjjetek!" Az uborka ültetésének módja szinte falvanként változik. Kékkúton mindig május 5. és 10. — 100. nap — között ültették és ültetik ma is az uborka­magot. Szentbékkállán az uborka végéhez — még ma is — paradicsompalántákat ültetnek, mert akkor nem lesz keserű az uborka. Pénteken nem ültettek uborkát, mert akkor keserű lett. Ezt is ugyanebben a faluban. A péntek nem hoz szeren­csét semmiféle munkában. Tehát, ha tehették, akkor kerülték a pénteki új munkakezdést is. Szintén szentbékkálliak szerint a déli harangszó­kor kell ültetni, mert akkor bőtermő lesz. Akad, aki a 100. napra — május 10. — esküszik ugyan­ebben a faluban, mert akkor százat hoz egyszer­re. Sőt, van, aki hétfőn napíőkötte előtt ülteti, és így nem lesz keserű. Balatonhenyén egy adatközlő, Mátyás Károly­né május 10-én, a kapolcsi vásár napján ültette el mindig az uborkát, mert akkor bőtermő lett. Mindegy volt, ha esett, ha fújt, az uborkát akkor 682

Next

/
Thumbnails
Contents