A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Molnár Ágnes: A községek közötti kapcsolatok és ezek változásai a Káli-medencében

MOLNÁR AGNES A KÖZSÉGEK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK ÉS EZEK VÁLTOZÁSAI A KÁLI-MEDENCÉBEN A Káli-medence szántóföldi termelését az önellátásra való berendezkedés jellemezte. A paraszti gazdaságok az állattartásból és a szőlőművelésből jutottak többletjövedelemhez.

1 Említésre méltó a gyümölcsértékesítés is. A kenyérgabonából az önellátás csak a viszonylagosan jobb termésadottságú Szentbékkálla, Mindszentkálla, Monoszló és Balatonhenye községek középbirtokos és ennél módosabb parasztságára volt jellemző. A gyengébb adottságú Köveskál, Kövágóörs gabonája kevesebb volt, mint a fenti községeké. Nagyobb számban Szentbékkállán, Mindszentkállán és Kékkúton élt olyan napszámos- és cselédnépesség, akik bérmunkájukért kaptak gabonát, amelyet a Kálimedence községeiben és kisebb arányban Somogy és Fejér megyékben vállaltak. A kerti vetemények közül kizárólag káposztából termeltek nagyobb eladható mennyiséget.

2 Ennek értékesítése is csak a Káli-medencén vagy csak igen szűk körzeten belül folyt. A szőlőn kívül a gyümölcsféléknek kedvezett még a Káli-medence napsütéses fekvése. A századforduló előtt, mikor még sem a tapolcai polgárság, sem a balatoni üdülők nem igényelték a gyümölcsöt, előfordult, hogy Pápára vitték értékesíteni, de legtöbbször pálinkának főzték ki vagy feletették az állatokkal. A balatoni üdülőforgalom az 1920-30-as években lendült fel. így találtak jó piacot a monoszlói és a henyei asszonyok a gyümölcsnek, zöldségnek. Akaiiba, Szepezdre, Zánkára vagy Kővágóörs, Révfülöp és Tapolca piacára vitték. Devecserből, Mencshelyről, Kapolcsról pedig eljöttek a Kálvölgyi falvakba az asszonyok, megvettek egyegy fát, maguk leszedték és elvitték a termést. Előfordult, hogy a tyúkászok, meszesek és más vándorkereskedők is vittek egy-egy kocsinyi gyümölcsöt, miután árujuk elfogyott. Árujukat is cserélték gyümölcsért. A Káli-medence állattartása kiemelkedő volt. Az állatok közül a szarvasmarhákból tartottak legtöbbet, de ebből jelentős volt az értékesítés is. Hízó marhát főleg Monoszló, Szentbékkálla és Balatonhenye községekben tartottak. Dorog, Apáti, Füred, Sáska, Kerta községekből jöttek előbb felhajtó cenzárok

3 házalni, majd a kupecok az állatokat felvásárolni. Ez az értékesítési mód kevésbé volt kedvelt, inkább a környék vásárain adták el az állatokat. A sáskaiak és kertaiak felüdítették, feljavították a marhaállományt és külföldön értékesítették őket.

4 Az első világháború után a monoszlaiak az aszály utáni takarmányhiány miatt Seregélyesen (Fejér m.) teleltették állataikat, ahol az ottaniak hasznukért tartották őket.

5 Előfordult, hogy Balatonhenyén is teleltettek. Jelentős volt az állati haszonvételekből származó jövedelem is a Káli-medence paraszti gazdaságaiban. Szervezett tejbegyűjtés már az 1930-as évektől volt, csaknem mindegyik községben. A begyűjtött tejet legtöbbször Tapolcán dolgozták fel. Mindszentkállán fölözőállomás működött. Ahogy a gyümölcsértékesítésnél láttuk a fentiekben, a tejhasznot és a tojást szintén a századforduló után kezdték nagyobb arányban szállítani a Balaton partjára. Nyáron, mikor cezon volt, főleg Tapolcára és Révfülöpre jártak, mert a nyarallak jól megfizették őket, ősztől Kővágóörsre, mivel itt alakult ki olyan polgári jellegű fogyasztóréteg, akik vásárlóik voltak. Mindszentkálla és Balatonhenye mellett a szentbékkálliakra mondták, hogy sokat koíálkodtak. A fentiekben röviden ismertetett gazdálkodási rend általában családi munkaszervezeten belül folyt. Mindszentkállán kb. 10, Szentbékkállán 8, Balatonhenyén néhány föld nélküli család élt, de mindegyik Kál-völgyi faluban akadt bőségesen napszámos. Ezeket <i nagygazdacsaládok és a környék uradalmai, a puszták, szőlők bérlői alkalmazták. Szentbékkállán és Mindszentkállán olyan bőségben volt napszámos, hogy a környék falvaiba is eljártak, míg a többi faluban csak a helyi gazdáknál dolgoztak, idegenbe nem mentek. Ezek a falvak a Monostorapátiból, Henyéből, Kapolcsról, Díszeiből, Dörögről, Salföldről jött napszámosoknak is tudtak munkát adni. Köveskálra Sümegről, Csabrendekről, Istvániból, Lesencefaluból jöttek hetenként. Elsősorban szőlőmunkára, de aratásra is szegődtek. A vincellérek a belső vidékről, Tapolcán belülről jöttek. Ott szőlő nem volt, nyáron eljártak a Káli-medencébe, télen pedig erdőmunkával foglalkoztak. A monostorapátiak, kapolcsiak is azért jártak, mert ott nem volt munka, nem volt szőlő.

6 A napszámosokon kívül szakmányosok is voltak, akik pl. 50 1 borért és 5 q búzáért munkáltak meg a 20-as években 3 hold szőlőt. A vincellérek rakománíöldet

7 kaptak és állatot tarthattak munkájukért. Elsősorban a püspöki és egyházi birtokok, de a Szűcs, Lampert, Rononfeld (Káptalantóti), a Szlovák (Diszel) nevű bérlők által kezelt birtokok adtak munkát a vállalkozóknak. A 30-as években Balatonfüred, Paloznak, Szepezd, Csopak 675