A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Madar Ilona: Adatok a Kál-völgyi falvak vallási szokásainak és erkölcsének változásához

Az apagyilkos fiút az anyja biztatta fel. ,,Rendetlen életű", ,,Pokolról gyütt", tanyáról beköltözött család volt. A fiút a törvény tizenöt évre ítélte. Mire hazakerült, elmebeteg lett. Egyedül tengette életét. A falubeliek részint megvetették, de szánakoztak is rajta nyomorúságáért. A felbiztató anyát ,,Isten keze sújtotta", tizenöt évig nyomta az ágyat, ,,alig nyitottak rá ajtót, csupa seb volt." ,,A házat is eladták a feje felöl, mielőtt meghalt." Alig várták már, hogy meghaljon, így a közösség tudatában a bűn indoklása és büntetése a helyére került. Az öngyilkosság egyik-másik községünkben különösen gyakori. Oka lehet az alkoholfogyasztás, a társadalmi-gazdasági változások megrázkódtatásai, az utánzás és még sokféle kiderítetlen dolog. Köztudott a magyarság öngyilkosságarányának magas száma. Általános vélekedés, hogy „Aki egyszer megkísérli az öngyilkosságot, azzal az ördög addig incselkedik, míg meg nem cselekszi." 6. Rágalmazás, átok a) Rágalmazás A rágalmazás, a mások szidása közel áll a gyilkossághoz. ,,Szájjal öl", aki másnak a jó hírét bemocskolja. Noha a rokonok nem híresztelték kifelé, annál inkább ,,ették", s ez minden csoportra vonatkozott. A 18. század végén a presbitérium a veszekedésben is ítéletet hozott „Pál Mihályné Györffi Ferencnével és Szigeti Jánossal, kik edgymást motskolták, összebékéltettek és magok egymást kézbeadással ajánlották."

23 b) Átok ,,Az átok, ha indokolt, rászáll az átkozottra, ha nem, visszaszáll az átkozóra." Van, aki a harmadik nemzetséget is beleveszi rossz kívánságaiba. ,,Itt betelt, mert volt egy asszony, akitől az urát elvette a másik és az úgy átkozta meg, hogy az ivedékait is. Hát az asszonynak nem lett semmi baja, de a fiai mind részeges asszonyokat vettek el." Az anyai áldást hasznosnak tartják, de ,,az apai átok még annál is többet ront, az nem száll a sírba" (Balatonhenye). 7. Lopás ,,Ne lopj!" — szól a tulaj dontiszteletre serkentő parancsolat. Térségünkben ritkán vétettek ellene, s ennek oka abban is keresendő, h°gy gyümölcsöt, szőlőt mindig adtak egymásnak. Ha valaki ráéhezett a szomszédjáéra, megkóstolhatta, nem tartották lopásnak. ,,A szegénysorsú asszonyok szalmalopása az uradalom kazlából még akkor sem volt szégyen, ha csendőr kísérte őket" (Mindszentkálla). Ő. Paráznaság A hatodik parancsolat a szabálytalan nemi élettől óv, a kilencedik külön tiltja a más feleségének elcsábítását. Úgy látszik, hogy abban a korban a férfit nagyobb felelősség terhelte ebben a vonatkozásban, mint a nőt. A 18. századi feljegyzések szerint mind a két félnek felelnie kellett az eklézsia presbitériuma előtt: ,,Monoszlói Bognár Péter legénye Csekő Mihály külső fórumon paraznaságért megbüntetődvén ezt előttünk is megvallotta, de mivel az eklézsia fenyítésre nézve makacskodott . . . megtérésének semmi jelét nem adta, . . . 1776 január 13-én közülünk őtet ki is tiltottuk . . . február 7-én magába térvén az eklézsiai fenyítéknek magát ajánlja és itt nálunk kanonika abszolváltatott."

24 ,,Ebben az évben (1776-ban) június 14-én Alsó Györfi János és özvegy Nagy Gergelyné dolga folyt előttünk. Az asszony mondja, hogy Györfi János kézbeadással kötelezte magát arra, hogy őtet elveszi feleségül. Ama pedig tagadta . . . Mi a dolgot, amint lehetett, megvizsgáltuk. Végére nem mehettünk, hozzátettük, hogy gyanús társaságok lehettek edgyütt. őket megfeddtük és intettük a jóra . . . augusztus 2-án az Isten csodálatosan világra hozta a fentiek paráznaságukat, fél-félheti templomba való penitenciális feljárás után kanonika abszolváltattak vasárnap reggel."

25 Erre a századra már jól kialakult kettős norma szerint ítélték meg a nemi kihágásokat. Ennek szellemében sokkal jobban vigyázták a lányokat, mint a fiúkat. Egészen természetesnek tartották, hogy amikor egy legény egy leányt „besározott", „bepiszkolt", nem vette el feleségül. ,,Ha a legény leejti a kalapját a sárba, megtörli, visszateszi, és újra legény. Ha a leány leejti koszorúját, nem leány tovább." (Nagyon sok az ilyen és ehhez hasonló szólás még ma is az egész térségben.) Napnyugtára minden lánynak haza kellett érnie a táncból is, és a munkából is. A falvak melletti káposztáskertben csak a „roszszak" maradhattak alkonyat után. Némelyek szerint azért hívtak annyi keresztanyát, mert mindegyik szemmel tartotta keresztlányát, s ha észrevett vagy hallott valamit, azonnal szólt az anyjának: ,,Te, a leányod hol, merre jár? Vigyázz rá!" (Balatonhenye, Köveskál). ,,Ha egy katolikus lányról kitudódott, hogy van valakije, hogy öszszeadta magát valakivel, nem lehetett többé Mária-leány. Nem is mehetett volna oda, és szégyellte is volna magát" (Szentbékkálla). Aki „hallgatott a legényre", „rossz viselkedésűnek", rossz személynek mondták. Ez legtöbbször együtt járt a részegséggel is" (Balatonhenye). Az urát megcsaló asszonyt nagyon elítélték. ,,Még ott is nehéz, ahol a kakas szór, hát még ahol a tyúk is kifelé kapar!" (Balatonhenye, Monoszló). Keresztanyának sohasem hívták az ilyen asszonyt, legfeljebb beíratták a nevét az urára való tekintettel, de keresztvízre nem tarthatott gyermeket. A legerkölcstelenebbnek azt az asszonyt tartották, aki elvette a más férjét. Ezt a nők és férfiak egyöntetűen vallják ma is mindenütt. A jelen században a férfiak nemi szabadságát 671