A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Madar Ilona: Adatok a Kál-völgyi falvak vallási szokásainak és erkölcsének változásához

Ennél sokkal általánosabb vélekedés, hogy a „káromkodás", a ,,csúnya beszéd" vétek. A fiúknak nagyon tiltották, a lányoknál elő sem fordult. ,,A káromkodás csaknem mindig tehetetlenség miatt történik, részegségben kerül elő, egyéb erkölcstelenséggel együtt" (Balatonhenye). A köveskáli református egyházban 1766-ban káromkodásért büntetett a presbitérium: ,,Nagy György Ferenc a szőlőben sok kárt tett szél miatt káromkodott és békétlenkedett."

20 — Tehát nem mindenki. írta bibliájába fohász kíséretében a természeti csapást. — Ugyanakkor, ugyanott: „Szigeti János az őt káromkodásért megbüntető külső magisztrátus ellen nyakasán felelgetett." b) Részegség A Kál völgyében sok szőlő terem. Az embereknek gyakran van alkalmuk az ivásra, s a gyenge akaratúak közül jó néhányan „eliszákosodnak". A részeges ember „ellustul". A fériembernél azt tartják a legelítélendőbbnek, ha lusta, „tohonya", ez egyúttal erkölcstelen. A XVIII. században különösen büntetésre méltónak ítélték az első ünnepeken történő mulatozást: ,,Nemes Nagy István fiát, Nagy Pált, Gombos Bálint, Molnár József és Varga Imre takácslegényekkel együtt magunk elejibe hivatván, a szent innepeknek az éjjeli borozás, hegedűszó mellett való dorbézolás által való megrontásáért mind a négyet megintettük, megfeddettük, miután jóra ajánlották magukat, elbocsátottuk."

21 c) A részegeskedés következménye A jómódú nemesek között akadtak olyanok, akik elpazarolták apjuktól örökölt vagyonukat, hagyták elzülleni gazdaságukat. Azokat nem nézték semmire, ,,rongy embernek" tartották. „Jóllehet azt mondják, hogy ő még jobban haragudott a többire, mert nem kérdezték tőle soha semmit, s ha valamibe beleszólt, rá se figyeltek" (Köveskál). A zülött ember az utódaira kihatóan is elverte a család becsületét, nyugalmát. A gyerekeinek, különösen a fiainak, nagyon meg kellett állniok a helyüket, hogy ,,le ne írják őket a térképről" (Köveskál). 4. T szteletadás Az emberekről szóló első parancsolat tárgya a szülők iránti tisztelet, megbecsülés. Aki ezt nem teljesítette, az egész falu megvetését magára vonta, „rongy embernek tartották". A szülők tanácsait megfogadták, bíztak tapasztalat útján szerzett tudásukban. „Volt, aki úgy szerette a szüleit, hogy mielőtt meghalt, meghagyta, hogy oda temessék a szülei mellé" (Salföld). A szülők iránti tisztelet az idősebbekre is érvényes volt. Az öregembert apónak nevezte mindenki, az öregasszonyt anyónak. Aki nem segített, nem köszönt az öregeknek, arra is kimondták, hogy „rongy ember". a) A köszönés Az egymás megbecsülésének egyik fontos jele a köszönés, a jókívánás. Az utcán egész nap, a napszaknak megfelelően, a házbeliek reggel és este köszöntik egymást. Szembehaladva mindig a fiatalabb köszön, még ha az öregebb szegény is. Ha két csoport szembe megy, a kisebbik köszönti a nagyobb számút. Ha valaki állt a kapuban, az arra menő köszöntötte. A férfiak kezet fogtak, a nők csak bólintottak egymásnak. Akik haragban voltak, az utcán sem köszöntek. Előfordult, hogy valaki részegségében nem vette észre, hogy köszönt neki valaki, s emiatt lettek haragba. Ha birtok miatt volt a harag, halálesetkor sem békültek ki. b) Kínálás Nagy ünnepeken és új év kezdetekor boldog ünnepeket kívántak, csakúgy, mint családi események idején. Látogatáskor a konyhabeli, illetve a szobabeli leültetés „kijárt", mint a kínálás, a rokonsági foktól függően. Kenyérszegéskor a kenyér kínálása a jelenlevőknek az alkalom vonzata volt. A pincénél minden arra járót megkínáltak. ,,Az én apám kitöltötte a bort, felemelte a poharat, Dicsértessék az Úr Jézus neve! — mondta, mikor koccintottak." (Salföld) A kéregetőnek adni kellett. A katolikus községek sorkoszton látták el a község szegényeit, de a reformátusok is törődtek azzal, aki arra „vetemedett" — rászorult. (Az eddigi gyűjtések szerint református koldus nem volt a vidéken.) Kálvin szerint: „Aki ingyen alamizsnát oszt, kárhozatba taszít, . . . aki dologtalannak munkát ad, lelket ment."

22 5. Gyilkosság, öngyilkosság Ne ölj! — szól az ötödik parancsolat. A Kál völgyében az utóbbi három nemzedék alatt többszörösen vétettek e parancsolat ellen. Egy fiút az apja lőtt agyon, egy apát pedig a fia ütött agyon baltával (ugyanabban a faluban). Ezeket a súlyos tragédiákat magyarázni igyekeztek az emberek, s a magyarázat fényt vet az emberek gondolkodására. A faluközösség általános véleménye: „Isten keze nehezedett rájuk." A gyermekgyilkos apa esetében némelyek annak anyját tették felelőssé. A múlt század végén járvány pusztított a környéken, s az említett aszszony — ti. a gyilkos anyja — azt mondta: „A halál is onnan viszi a gyereket, ahol kevés van. Neki bezzeg öt van, abból nem tud vinni." A következő héten két gyermeket temetett el, s az arra következően hármat. Ezt követően szülte azt a fiát, aki gyermek- és ifjúkorában mindig fegyverkészítéssel foglalkozott: „Jó párat elvittek tőle a csendőrök is." Az a fiú, akit agyonlőtt az apja, a falubeliek szerint nagyon csendes, szorgalmas, jóravaló ember volt. ,,Ö fizetett mindenért" — vélekednek az előzőkben leírt elmélet szerint. 670