A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Madar Ilona: Adatok a Kál-völgyi falvak vallási szokásainak és erkölcsének változásához

„Ott, hol elvetett marokkal, Ott most kiterjedt karokkal hordja, kéri sorát" ,,A búzának azért is van olyan nagy tisztelettye, mert a búzaszemen Jézus ábrázattya van" — vélekednek Mindszentkállán.

17 b) Vasárnap A vasárnap ünnep volt. Azon a napon nem dolgoztak. Az állatokat sem fogták be, legfeljebb esős időben hazaszállítottak egy-egy kocsi takarmányt, de ha mód volt rá, azt is elkerülték. Volt olyan hiedelem, amely szerint a vasárnap dolgozó ember beteg lesz. ,,Egyszer öregapám szénát hozott haza vasárnap reggel, de olyan beteg lett, hogy elhatározta, soha többet nem tesz ilyet, még ha egészen tönkre is megy a szénája" (Köveskál). Legtöbben még a takarmányt is bekészítették az istállóba az előtte való szombati napon. Némelyek úgy is nevezték a szombatot, hogy ,,kisvasárnap". Feltakarították az udvart és az utcát. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek, készültek az ünnepként számon tartott pihenőnapra. A mosakodást is elvégezték, a gyermekeket is megfürösztötték szombaton, a hajukat is megmosták. Vasárnap mindenki azon fáradozott, hogy idejében elérjen a templomba, mert ez régente kötelező volt. Napjainkban mindenki ritkábban megy templomba. ,,Ha egy hetet kihagyok, a másik már könnyebben elmarad. A harmadik vasárnap már a harangszót sem hallom" — mondják az elfoglalt Kál-völgyiek. A katolikusoknál reggel kismise volt, délelőtt nagymise. A reformátusoknál délelőtt volt az istentisztelet. A templomot egyformán tisztelték, akármelyik egyházé volt. A templomba csoportosan mentek, néhol családonként, másutt a fiatalok gyülekeztek az utcákon — tekintet nélkül vallásukra, és csak a templom előtt váltak szét. A fiatalok mindig legszebb ruhájukban mentek, az új ruhát, cipőt nem is lehetett máshova felvenni. Az emberek mindig külön oszlopokban ültek nemenként. A gazdagabb, rangosabb családok tagjai elöl ültek, hátrább a szegényebbek. A katolikus templomokban éppúgy. Az ötgyertyás ember is a jómódúak közül való volt. A protestáns templomokban még kihangsúlyozottabb volt a rangsor. A balatonhenyei református templomban a megesett lányok és az elvált asszonyok is külön padban ültek. A jelen század első felében a templomba menetel sokak szemében inkább társadalmi megmozdulás volt, ahol mindenki rangjához méltóan öltözött és viselte magát az elődeiről ráörökítödött helyén. A vallásos élményre vágyó igény kevesekben volt meg, s ez a protestánsokra sokkal inkább érvényes. A misén az együtténeklést és imát, az istentiszteleten az éneklést szerették a legjobban. Lehet, hogy ez sokak számára meglepő, de a gyújtott anyag alapján kijelenthető, feltételezhető, hogy az aktív részvétel nyújt nagyobb élményt. ,,Volt úgy, hogy elvettük a kántortól az éneklést és úgy fúttuk" — emlékeznek vissza a balatonhenyei és köveskáli reformátusok. A protestáns fiataloknak jól meg kellett figyelniük a textust és a prédikációt, mert otthon számot kellett adniok róla. Aki elaludt a templomban, arra azt mondták, hogy körülvették az ördögök (Balatonhenye, Monoszló, Mindszentkálla). Istentisztelet, illetve mise végén mindig adakoztak. Sajátságos dolog, hogy akik már régen nem járnak a templomba, azok is összegyűjtik a vasárnaponként odaadandó perselypénzt, és egyszerre odaadják adományként. A katolikusok egyházi tanácsukat és a protestánsok presbiteri gyűlésüket vasárnaponként tartották a szertartás után. A katolikusok miséről hazaérve úgy köszöntötték a házbelieket: ,,Részesüljenek a szent mise áldásában!" Templom után az asszonyok siettek haza, hogy befejezzék az ebédet. A férfiak még együtt maradtak egy ideig, hogy „megfirtassák" — megvitassák — a prédikáción, illetve a misén hallottakat, hogy mit, hogyan lehet és kell értelmezni. Vasárnap délutánonként a fiatalok sétáltak, alkalomadtán este táncoltak. Az idősebbek meglátogatták rokonaikat, barátaikat, amikor ,, . . . a kínálás olyan kötelező volt, mint az utcán a köszönés, a férfinemzetnek az ital, a női nemzetnek az étel" (Köveskál, Szentbékkálla). 3. Karácsonyi ünnepkör a) Advent A keresztény ünnepek között a katolikusoknak és az evangélikusoknak a karácsony, a reformátusoknak a nagypéntek (ez még szóba kerül). A reformátusoknak a karácsony a legörömteljesebb ünnep. Karácsony előtt négy héttel kezdődik az adventi időszak, a katolikusok „kisböjtnek" is nevezik, ők a zsíros eledelektől és a vigalmaktól való megtartóztatással is készültek a nagy ünnepre. A katolikus községekben általános szokás volt a ,,Szentcsalád járás", a közös imádkozás, de nem a családban, hanem a családon kívül. Jobbára nők voltak az imakör tagjai, amelynek keretében kötött szöveg szerint tartották ájtatosságukat. Ezenkívül egyházi eredetű dramatikus játékok játszásával járták a falvakat. Ilyen volt a betlehemesés az Ádám—Éva-játék. Ezeknek a célja a gyermekek esetében jobbára a pénzszerzés volt. A felnőttek által előadott játékok kegyességi élményt akartak nyújtani. Az adományt — amit kaptak — templomi eszközök vásárlására, javítására fordították. Kékkúton a tanító házában megsütött ostyát három fiúgyermek hordta szét a faluban, a Háromkirályok betlehemi látogatására emlékeztetve. ,,A három királyok Ázsiából jöttek, született Jézusnak ajándékot vittek. Mink is ezért jöttünk, ajándékot hoztunk" — szólt a beköszöntő.

18 A betlehemest járó fiúgyermekek más helységekbe is eljártak, valamint a hegybeli lakott pincékbe. A protestáns házaknál is szívesen látták őket, különösen ahol gyermek volt. 666