A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Gelencsér József: Az öröklési szokások változása a Káli-medencében

nyílvonásról beszéltek.

4 A barkóknál a végleges elosztás szintén sorshúzás (nyílhúzás) útján történt.

41 A Káli-medencében ,,sorsolással is osztottak egymás közt, mert pénzt el lehet igazságosan osztani de a földet nem. Gyufát húztak, papirost tettek kalapba, a legidősebb húzott először."

42 „Egyenlő osztozásnál cédulát húztak. Megszámozták a cédulát, mellik melliket húzta. Kalapból, utána nem lehetett szemrehányás. Ha nem tetszett, akkor összecserélték, akár ráfizetéssel is."

43 Az általános érvényű balatonhenyei és köveskáli indoklás után néhány egyedi eset: ,,A vagyont érték szerint szokták megosztani. Pontosan nem tudták ugyan kiosztani, egy jobb birtokhó vágtak egy rosszabbat. Mikor fölértékőték, cédulát húztak. A cédulára számot írtak, megvót melyik mit jelent, asztán összekeverték, mint a bálbo. Mikor az én uram édesapja meghalt 1912-ben, az uram három éves vót, asztán neki jutott a legjobb cédula. Az én édesanyámék nyócan vótak testvérek, ott a legidősebb húzhatott először, mer az rendezkedett mindent. Az uraméknál meg a legkisebb húzhatott." (Köveskál.)

44 „Édesapám 1940-ben halt meg, két gyerek maradt utána. 1941 tavaszán osztály volt. Fölbecsülték az örökséget. Elosztották, hogy minden csoportba több félét igyekeztek bevenni. Cédulákra számot írtak, összegyűrték, kalapba tették, megrázták. A kalapot fölemelték, úgy húzhatott mindenki." (Monoszló.)*'

5 ,, 1947-ben öregapám után sorsot vetettek. Fölírták egy papírra az a, b, с betűt, mindegyik egy részt jelölt. A három testvér körben ült, középen öreganyám, aki föntartotta magának a házat meg a pincés szőlőt. A többiek egy kalapból húztak. Egyikük kisgyereke vitte körbe." (Kővágóörs.)

46 Az idézett esetek alapján látható, századunkban uralkodó eljárás a cédulahúzással történő elosztás, melynek megvannak a hagyományos mozzanatai, sőt a legutóbbi kővágóörsi esetnél érezhető az ünnepi, szertartásos jelleg is. A mezőgazdaság szocializálását követően a földterületek termelőszövetkezeti közös használatba vagy állami tulajdonba kerülésével az ilyenfajta eljárás szükségtelenné vált. A jogszokáshoz való ragaszkodást azonban bizonyítja, hogy még 1962-ből is találtunk adatot gyakorlására. Kővágóörsön öt testvér osztozott meg egy zártkerti szőlő használatán kalapból történő húzással. (Az ingatlannyilvántartásban osztatlan közös tulajdonban maradt a földterület.)

47 Az örökség természetbeni elosztása tehát lehetőség szerint olyan módon történt, hogy egy-egy birtoktest ne aprózódjon tovább, minden örökös különálló ingatlant kapjon. Amennyiben az örökhagyó kevésbé volt módos, kisszámú ingatlant örökített, bizonyos előnyökkel rendelkező ingatlanból csak egyet hagyott maga után, ugyanakkor a vagyonon több örökös osztozott, sor került az egyes birtoktestek feldarabolására is. Általában azonban a hagyatéki vagyon megosztásánál együttesen érvényesült ez a kétféle módszer, melyhez gyakran még értékkülönbözet megfizetése társult. Az ingatlanok természetbeni felosztása, feldarabolása különösen a házhelyeknél, a házüléseknél volt gyakori, melynek nyomát a települések szerkezete ma is magán viseli. A felosztásra kerülő területet lánccal mérték ki, a feldarabolás utáni új határokat megyekövekkel jelölték. 1783ban Kővágóörsön az ,,atyai házhelyet" Sári Mihály és felesége leszármazói ilyen módon osztották nyolc részre. A terület fele a rajta levő épületekkel három fiútestvéré lett; a másik fele öt részre oszlott: az épületektől a ,,szürüskertig" a két lányé, a szürüskert a három fiúé lett.

48 1826ban Köveskálon N. Györffy Katalin leszármazói a ,,Ház Hely"-et hat részre osztották.

49 A felépítmények megosztására is vannak adatok. Ismeretes a barkók köréből az apai ház gerendaközönkénti megoszlása a fiúk között.^ Belsö-Somogyban a 19. század második felében az osztozkodók nemegyszer kettévágták az épületet, és az elejét elvitték. Más esetekben felesben, harmadában használták a lakó- és gazdasági épületeket. Közös konyhahasználatnál szigorúan csak a rájuk eső részt és a kemencét vették igénybe, vagy fallal kettéosztották a helyiséget.''

1 Kővágóörsön a Dombai családnál 1779-ben a ,,régi Házhely . . . megyekövekkel el különböztetett" oly módon, hogy ,,az Atyai házbul a szoba egésszen, a Konyha pedig a rajta levő ablakig Vasi Évának ... a Konyhának végi pedig félszerrel együtt Vasi Pálnak jussán esett".

02 A megosztás példái a későbbi évtizedekből is folytathatók. A megosztás révén alakult ki több közös udvar is. Hasonló módon osztoztak a szántókon, szőlőkön, réteken, kerteken. Az ingóságok felosztásánál gyakori volt, hogy a szülői háznál maradtak, a bent maradó testvér szerezte meg tulajdonukat. Ugyancsak általános volt, hogy a gazdasági felszerelés, értve alatta a szőlőművelés, borfeldolgozás eszközeit is, a fiúgyereké lett. A lány tulajdonába inkább bútorok, ládabeli, ágybéli, szekrényben holmik, ruhák, konyhafelszerelési tárgyak kerültek. Az egymásnak engedni nem akaró örökösök azonban még az ingóságok körében is ragaszkodtak az egyenlő részhez. így kerülhetett sor arra, hogy az egyik gazdaember leszármazói a szekér tartozékát, a hosszi láncot is kettévágták, így az eredeti funkciója betöltésére alkalmatlanná vált. IV. AZ OKIRATOK ŐRZÉSE, ÖRÖKLÉSE Az egykor nemesi jogállású népesség okiratainak őrzése, öröklése külön figyelmet érdemel. Jóllehet az okiratok öröklése az ingók öröklésének kérdéskörébe tartozik, bizonyító erejük, tartalmuk jelentősége miatt különös elbírálásban részesültek, a többi ingósághoz képest nagyobb gondot fordítottak rájuk. Ennek köszönhető, hogy a családi levéltárakban, levelesládákban a 17. század végétől kezdődően nagy mennyiségű fontos vagy általuk annak ítélt iratanyagot megőriztek. Az iratok zömét adásvételi szerződések teszik ki, de megtalálhatók a móringlevelek, végrendeletek, osztályos egyezségek, peres iratok, bírósági ítéletek, záloglevelek, nyugták, váltók, árverési hirdetmények stb-. is. 1848 előtti jogunk értelmében a nemzetség le646