A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Gergely Katalin: Köveskál község lakosságának házassági kapcsolatai 1742-től napjainkig

Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a párválasztásra legjellemzőbb szabályszerűségek, normák tendenciaszerűen érvényesülnek az adott társadalmon belül, s ez nem jelenti azt, hogy nincsen az elfogadott normák alól kivétel. Köveskál házassági kapcsolatai legintenzívebbek a Káli-medencében fekvő szomszédos községekkel, de aktív a házassági kapcsolat a messzebb fekvő, de Balaton-felvidéki falvakkal is. A házassági kapcsolatok gyakoriságát elsősorban a vallás és a társadalmi hovatartozás határozta meg. Azok a falvak, amelyekkel a köveskáliak intenzív házassági kapcsolatot tartottak fenn, hasonló társadalmi rétegzettségű és kultúrájú kisnemesi falvak. A köveskáli törzsökös református kisnemesség párválasztási szokásaiban, hagyományaiban, kultúrájában igyekezett megőrizni azt a tradicionális értékrendet, amely 150 év házasodási gyakorlatát nyomon követve jól megfigyelhető, és még napjaink párválasztási szokásában is érezteti hatását. Az eddigi száraz, történeti adatokat a hagyományos néprajzi gyűjtőmunka során nyert képpel szeretnénk kiegészíteni és teljesebbé tenni az eddigi ismereteket. A gyűjtőmunka során megismertük mindazokat az elveket, szokásokat, gondolkodásmódot, a közösség értékrendjét és elvárásait, amelyek a párválasztást befolyásolták és a házassági kapcsolatok alakulását meghatározták. A hagyományos néprajzi gyűjtés során két generáció házassági szokásait tudjuk nyomon követni, ami időben körülbelül visszanyúlik a múlt század utolsó évtizedéig, tehát folyamatosan kiegészíti időben is az anyakönyvek által kapott képet. Az adatközlők szerint a párválasztásnál a legfontosabb szempont a vallási hovatartozás volt. Különösen a református kisnemesek és leszármazottaik ragaszkodtak leányaik, fiaik párválasztásánál az egyazon vallásúhoz, még akkor is, ha a más vallású fél tanult vagy módos ember volt. A szomszédos községek véleménye szerint Köveskálón annyira kiélezett volt a vallási ellentét, hogy ,.amikor katolikus búcsú volt, a reformátusok trágyát hordtak az utcán". A vallási ellentét nemcsak a párválasztásra hatott döntően, hanem a falusi fiatalság művelődését és szórakozását is befolyásolta, így a fiatalok megismerkedési lehetőségeit is korlátozta. A református fiatalok kulturális életét a református népház irányította saját, zártkörű rendezvényeivel, műkedvelő színdarabok betanulásával, eljátszásával, elegáns bálok megrendezésével és aktív olvasókör működésével. A katolikus vallású fiatalokét a katolikus egylet irányította. A megtartott rendezvényekre, bálokra, ismerkedési alkalmakra inkább a környező és még a messzibb falvak egyazon vallású fiataljai jöttek el Köveskálra, mint a helybeli más vallásúak. A fiatalság aktív szellemi, társasági életet élt, ezáltal kitolódott a házasodási kor is: egy 26-27 éves leány sem számított még vénlánynak, nem volt divat a lányok korai férjhezmenetele, vagy hogy a legények fiatalon nősüljenek. Ezt az erős vallási elkülönülést csak tovább erősítette a rétegbeli differenciálódás, hiszen a református fiatalság zöme nemesi, kisnemesi, míg a katolikus fiatalok többsége nem nemesi származású volt; szolgálók, cselédek, egykori szőlőmunkások leszármazottai alkották ezt a réteget. Természetesen az egyes rétegeken belül is mindenki pontosan tudta, ki a valóban gazdag, jómódú, s ki az, akinek csak rangja van. Akinek örökölt vagyona mellé nem volt meg a gazdálkodáshoz, a munkákhoz való értése, tudása és készsége, hamarosan elszegényedett és eladósodott. Azok a rangos, jómódú nemesi családok, amelyikben rangon alulinak tartották a földdel, a gazdasággal, a szőlővel való foglalkozást, elszegényedtek, s nagyon szűkös anyagi körülmények között éltek, állandó adósságokkal küszködve. De még ebben az elszegényedett helyzetükben is büszkék voltak származásukra, rangjukra, s nem egy egykori nemes megkövetelte a falubeliektől, hogy „nemzetes asszony, ill. nemzetes úr"-nak szólítsák. Amelyik nemesi származású család munkával, gazdálkodással megtartotta nemcsak rangját, hanem gazdasági, anyagi jó helyzetét is, ott a fiataloknak is ki kellett venni a munkából a részüket. ,,Az én anyám nem tűrte, hogy azt nézzük, merre süt a nap, nekünk dolgozni kellett a hegyen a szőlőben, hiába volt napszámos és cseléd." Emlegetnek olyan elszegényedett nemesi családokat, ahol a leányoknak megfelelő ruhára és cipőre sem tellett, mégis rangjukon alulinak tartották, hogy dolgozzanak. Az így elszegényedett családok leányai gyakran férjhez mentek szegényebb sorsú, nem nemesi származású, katolikus legényhez is, a falu, a közösség lenézése dacára. A húszas, harmincas években többen lányok elszegődtek Pestre háztartási alkalmazottnak családokhoz, vagy kisebb éttermekbe szakácsnénak, s éveken át szolgáltak egy helyen. A jó munkahelyeket, munkavállalási lehetőségeket rokoni vagy baráti kapcsolatok útján szerezték, s adták tovább egymásnak. Az így elszegődött lányok bérükkel rendszeresen segítették családjukat s általában nagyon szolidan és idegenül éltek a fővárosban. Kevesen közülük végleg elkerültek így a faluból, a többségük viszont több évi elszegődés után hazatért és beilleszkedett a falu társadalmába. Nem volt olyan lány, aki ,,ölében hozta a bérét" — ezért éppúgy férjhez tudtak menni, mint az otthonmaradtak. A felekezeti hovatartozás és a társadalomban elfoglalt státus mellett a párválasztást befolyásoló tényezőként említik a származási helyet. Altalános nézet, hogy a faluban lakót előnyben részesítették a párválasztáskor, mindenki igyekezett a falun belül megfelelő párt találni magának, s csak amikor ez nem sikerült, próbálkoztak a szomszédos községekben. Ilyen esetekben nagy szerep jutott a rokonságnak, a szomszédoknak vagy a jó ismerősöknek, akik a párokat „összeszerezték". Különösen az idősebbek közt volt több olyan személy, aki mindig tudta, hol vannak fiatalok, mi a család elképzelése, és megpróbált közvetíteni. így kevés kivételtől eltekintve a fiatalok házasságkötés előtt alig találkoztak, alig ismerték egymást, s nemigen volt beleszólásuk párválasztásukba; elfogadták a szülők döntését. Az intenzív, tartalmas és hosszú leány- vagy legényéletet csak ritkán követte házasságkötés, s 638