A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész)

Szentbenedekkál (ma Szentbékkálla): papja János, aki 1333-ban 50 kisdénárt, majd 40 széles és 5 kisdénárt, s végül 60 széles dénárt fizetett be pápai tizedbe; Mindszentkál: papja János nevű, aki 1333-ban 20 széles dénárt, majd 42 kis- és 10 széles dénárt fizetett; Kerekikál: papja Balázs nevű, aki minden esetben 30—30 széles dénárt fizetett; Szentvidkál: papja Benedek nevű, aki minden esetben 51 széles és 54 kisdénárt fizetett.

60 Monoszló: papja Miklós nevezetű, s minden esetben 30—30 kisdénárt fizetett. Nem szerepel a tizedlajstromban Sóstókál (Sásdikál, Alsóukkál, Jukkái), melyet az elvándorolt köveskáli nemesek csak 1340 körül építettek fel templommal együtt. A templom romjai Köveskáltól délre, a mai Sóstó-pusztán még ma is láthatóak. A templom körül temető volt. A falu nyomai ma is jól láthatók (különösen egy kőből épült udvarház romjai a templomtól délre), egy — a volt falun átvezető É—D-i irányú — úttal együtt. Nem szerepel a tizedlajstromban Töttöskál, — feltehetően ma is látható templomával együtt — csak később épült fel. Végül nem szerepel Köveskál sem, amelynek plébániája a fehérvári káptalanhoz tartozott. (Papját is csak 1426-ban, templomát pedig 1495-ben említették először.) 1341 áprilisában a Kál-völgy még királyi kézen levő birtokai is a veszprémi egyházra szálltak; kivéve az igazolt nemesek birtokait. Ugyanis I. Károly Róbert király, hogy megszerezze a veszprémi püspökségtől Tátika várát, hajlandó volt Köveskál, Szentbenedekkál és Mindszentkál falukban (,,villa Kueskaal, Kaal Sancti Benedicti, Kaal Omnium Sanctorum") és a körülöttük levő falvacskákban (,,in villulis") élő királyi és királynéi népeket (boradó szolgálónépeket és udvarnokokat: „conditionarios vinidatores ac uduarnicos") földestől és birtokostól átadni a veszprémi püspökségnek és káptalannak. Az 1341. április 15-i tárgyaláson megállapodtak abban, hogy Meskó veszprémi püspök — káptalanjának hozzájárulásával — készségesen engedelmeskedik a királyi kívánságnak. Viszont a király is kijelentette, hogy mivel Veszprém királynéi koronázóhely, csak egyenértékű és méltányos cserét óhajt. Az előkészületekre a király megbízottja, Péter fia Tamás mester liptói ispán és csókakői várnagy, valamint a fehérvári káptalan kapott utasítást. Feladatuk volt, hogy sorra járva az elcserélendő birtokokat, a szomszéd és határos földesurak segítségével állapítsák meg a birtokok régi határait, becsüljék fel a birtokok értékét, s írják öszsze az adományozásból kimaradó valódi nemeseket. A nemességet bemondásra ne fogadják el. Akik esetleg azt mondják, hogy okleveleik bizonysága szerint szabadok vagy felszabadítottak vagy nemesek, azoknak hagyják meg, hogy okleveleikkel jelenkezzenek a királyi udvarnál.

61 1341. április 22-én a bizottság — Péter fia Tamás mester királyi biztos, Péter mester éneklőkanonok a fehérvári káptalan részéről, valamint a veszprémi Meskó püspök és számos veszprémi kanonok — megjelent a Kál-völgyében. Miközben körüljárták az elcserélendő birtokokat, néhány mindszentkáli embert leszámítva — akik nem tagadták, hogy királyi jobbágyok (,,quise iobagiones regales fore non denegassent") — a többiek: a Kaal-völgyi népek — a köveskáliak, a szentbenedekkáliak, a mindszentkáliak és a kerekikáliak — általában nemeseknek vallották magukat (,,se generaliter nobiles esse affirmassent"). A bizottság meghallgatta őket, majd április 24-én Tátika várába mentek, hogy megtekintsék a várat — annak alsó és felső erődítményeit —, s körülhatárolják a vár birtokait. Távozásukkor meghagyták, hogy mire visszatérnek, a magukat nemeseknek vallók szerezzék be azt igazoló okmányaikat. A bizottság 1341. április 28-án tért vissza Kál-völgyébe, ahol megkezdték a nemesek igazoltatását. A vizsgálat az alábbi eredményekkel járt: Kaal faluban: két ősi nemes lakott négy telekkel (,,primitus predecessoribus . . . nobiles veros"). Köveskálon (,,Kueskal"): tizenhárom nemes lakott nyolc curiában (udvarházban), akikről kiderült, hogy valamennyien a néhai Tamás esztergomi érsek rokonai, s ezért meghagyták őket szabadságukban és birtokukon (,,in nobilitatis libertate reliquissent"). Ugyanitt Köveskálon még hatan azt állították, hogy oklevéllel nemesítettek (,,se instrumentaliter nobilitatos"), hárman pedig, hogy saját szerzett földjük van („quasdam terre particulas comparatas se habere"). Szentbenedekkálon: huszonhármán vallották magukat királyi birtokon élő királyi jobbágyoknak („iobagiones regales et in terris regalibus commorantes"), és tizenketten oklevéllel nemesítettnek. Mindszentkálon: huszonegyen vallották magukat kiráyi birtokon élő királyi jobbágynak, és hárman oklevéllel nemesítettnek. Kerekikálon (,,Kereky-Kaal"): — amelyet falucskának (,,villula") mond az összeírás — tizenöten vallották magukat királyi birtokon élő királyi jobbágynak. Töttöskál (,,in villula Tuteuskaal"): kilencen vallották magukat királyi birtokon élő királyi jobbágynak. Kővágóörsön (,,Wrs"): (amely ugyanazon völgyben fekszik) tizenkilencen vallották magukat valódi nemes várjobbágyoknak (,,veros nobiles castrenses iobagiones"), öten nevezték magukat udvarnoknak (,,quinque homines uduarni

cales"), akik közül ketten azt állították, hogy oklevéllel nemesítettek. Jukkaal: tizenhárom család — a közelmúltban települtek ide Köveskálból és építettek maguknak templomot —, s valamennyien ősi nemeseknem tartják magukat (,,se veros nobiles ab eorum predecessoribus fore et fuisse nommassent"). A bizottság a Szentbenedekkálon, Mindszentkálon, Kerekikálon és Töttöskálon élő (összesen 68 család) volt királyi földön élő királyi jobbágy — a továbbiakban a veszprémi püspökség és káptalan jobbágyai — élére Péter fia Tamás királyi biztos és Meskó veszprémi püspök György kanonokot és Csépi Miklóst (Péter fia Tamás mester familiárisát) tették meg elöljáróknak. A magukat nemeseknek vallók arra kaptak parancsot, hogy ezt igazoló okleveleikkel június 3-ra jelentkezzenek a király előtt. Ugyancsak 612