A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész)

A zavargásokat maga a királyi hatalom is igyekezett kihasználni, s 1320 körül I. Károly Róbert király megkísérelte, hogy a sok esetben jogtalanul lefoglalt, vagy a tékozló királyi kegy által elherdált királyi és királynői birtokokat visszavegye. Többek között a király visszafoglalta a veszprémi káptalantól Szentvidkál falut és birtokot. Egyidejűleg a Kál-völgy királyi és királynői udvarnokait és szabad várjobbágyait a Fejér megyei Csókakő várának várnagyára, Péter fia Tamás mesterre bízta. A királyi politikát kihasználva, tizenkét mindszentkáli lakos is megtagadta, hogy ők a veszprémi káptalan hűbéresei. Ismeretlen okok miatt a királyi hatalom hátrált meg, s 1323-ban a király visszaadta Szentvidkált a káptalannak, s parancsot adott, hogy újra iktassák a veszprémi püspökség és káptalan birtokába Mindszentkál falut, mert azt ,,a közeli zavaros időkben idegenek attól erőszakkal elfoglalták". 1324. május 8-án Lampert mester országbíró és csanádi ispán bírói széke elé idézte a zendülő mindszentkáliakat (de villa Omnium Sanctorum Kaal) és káliakat. Ezek voltak: Bud fia Onthus, Luchasius fia Miklós, Adorján fia József, Lőrinc fia Miklós, Tamás fia Pál, Mauritius fia Mihály, Bertalan fia Márton, Bálint fia András, Pál fia Mihály, Roma fia Márkus, Mykola fia Márton és Mátyás fia János. A veszprémi káptalan nevében István banyai plébános és veszprémi kanonok képviselte a vádat. Kijelentette a bírói szék előtt, hogy a megjelentek valamennyien a veszprémi egyháztól függő személyek (,,ipsos conditionarios . . . ecclesie Wespremiensis indicasset"). A per végén Bud fia Onthus és Pál fia Miklós — a maguk és társaik nevében — elismerték, hogy valóban a veszprémi egyháztól függő személyek (,,se esse conditionarios.. ecclesie Wespremiensis et eomodo ad ipsam ecclesiam pertinere confessi sunt"). A pert 1324. szeptember 15-én a király zárta le azzal, hogy — János mester veszprémi prépost és királynéi alkancellár kérésére —, hogy utasította a fehérvári káptalant, hogy küldjön ki elfogulatlan biztosokat, akik Myske ispán vagy Örsi Mátyás fia Mihály kíséretében újra a veszprémi káptalan birtokába iktatják be Mindszentkál falut.

50 Az újra beiktatás 1324. október 23-án Lőrinc mester kanonoknak és kíséretének, valamint a szomszédos és határos birtokosoknak jelenlétében — és Myske ispán vezetése alatt — végbement.

51 A pert követően újra a veszprémi káptalan tartotta szilárdan birtokában a következő Kál-völgyi falukat és birtokokat: Kiskál (Gyulakeszi közelében), Mindszentkál, Szentvidkál.

52 A veszprémi káptalan és püspökség győzelmét követően I. Károly Róbert király csak annyit tehetett, hogy a még kétségtelenül szabad várjobbágycsaládokat szabadságukban megerősíti, illetve az országos nemesek közé soroltatja. Ennek érdekében 1332-ben utasította a tihanyi és zalai konventeket, hogy vizsgálják meg az alábbi köveskáli nemesek (,,nobilium de Kueskal") igazát, s azt erősítsék meg oklevélben. A vizsgálat az alábbi köveskáli nemesek jogait erősítette meg: Gergely fiai Pál és István, valamint alábbi rokonaik: György fiai: Pál és István, Moysa fia József; Wasard fia János, Péter fiai Miklós és János, András fia Domonkos, István fiai Fábián és Budur, valamint István testvére Pető (Pethew), Jóba fiai Balázs és István, Jakab fia Péter, Balázs (Balasey) fiai János és Pete, Wosor fia Benedek, Tódor fiai János, Mihály és Péter, Pál fiai Miklós és Domonkos, Tamás fia László és Márkus fia Budow (összesen 39 személy).

53 Feltehetően ekkor történt, hogy a köveskáli nemesek egy része — tizenhárom család —, akik ősi nemeseknek tartották magukat (,,se veros nobiles ab eorum predecessoribus fore et fuisse nommassent"), s miután — feltehetően a püspökség ezt nem ismerte el — elvonultak a faluból. Külön helyen telepedtek le, templomot építettek és falujukat Jukkáinak nevezték el.

54 A falu a hajdani Sásdi nevű — a XIII. század második felében még lakatlan királyi udvarnokföld volt. A település Köveskáltól délnyugatra épült fel, a mai Sásdi-rét északi szélén. A királyi hatalom igyekezett a szabad várjobbágyság (most már nemesség) birtokait pontosan körülhatárolni és megvédeni az egyre mohóbb egyházi nagybirtokok — a veszprémi püspökség és káptalan — ellen. Ezért 1338-ban I. Károly Róbert király utasította Bedé királyi apródot, hogy pontosan határolja el a szentbenedekkáli nemeseknek — Gerolth fiainak Fintának, Miklósnak , Jánosnak; János fiának Tamásnak, valamint Chuda fiainak Henchnek és Jánosnak — birtokrészeit, s azokat birtokaikba iktassa be. (A beiktatóokmányt Pál országbíró 1346. március 17-én felújította és újra átíratta.)

55 A következő — 1339. — esztendőben I. Károly Róbert király oklevéllel igazolta, hogy az alább felsorolt szentbenedekkáliak „emberemlékezetet meghaladó idők óta nemesek, s az említett birtokon levő birtokrészeiket a valódi nemesek jogán birtokolják": Sebestyén fia Miklós, Simon fia Péter, Sandur fia Salamon, Tama fia Mátyás és Domokos fia Miklós, továbbá a Kerekikál faluba való Tamás, Benedek fia Csépán, Jakab fia Miklós, Péter fia Lőrinc, Árpa fia Mátyás, Bench fia Mikola, s a felsoroltaknak valamennyi szentbenedekkáli, kerekikáli és töttöskáli rokonai. (Ezt az okmányt is átirattá 1346. március 17-én Pál országbíró.)

56 A veszprémi püspökség és káptalan egyre erőszakosabb birtokszerző politikája miatt igyekezett megválni Kál-völgyi birtokaitól. A XIV. század középső évtizedeiben — pontos időpont ismeretlen — Rátóti János sásdikáli birtokát — egy malommal az Egregy vizén és egy köveskáli jobbágytelkével együtt — elcserélte az almádi apátsággal egy Keszi faluban levő birtokáért.

57 Ehhez hasonlóan — 1338-ban — a bakonybéli benedekrendi apátság is henyei birtokrészét évi négy márka bérért átadta Miskei Kontra Antalnak.

58 A Kál-völgyi falvak egyházi vonatkozásban a veszprémi püspökség zalai főesperességének voltak alárendelve. A főesperességek alárendeltségében voltak az alesperességek: Kált két alkalommal említették, mint alesperességet: 1335-ben Benedek, 1357-ben Balázs volt a káli alesperes.

59 A Káli-völgyi falvak egyházi viszonyaira — és ezen belül gazdasági helyzetükre — értékes adatokat tartalmaznak az 1333—1335. évi pápai tizedlajstromok: 611