A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész)

veznek. Ettől a birtoktól továbbra keletre újabb hétekényi (iugerum) birtoka van az apátságnak, melyet „Tóaljának" (thodalya") neveznek. Ez­után újabb hétekényi (iugerum) birtoka van az apátságnak, mely helyet ,,Mélytónak" (,,mieltu") neveznek, s amely a Henye felöl folyó patakig (Ágasberek patak ? Sz.) terjed. A patakon műkö­dik Köveskáli András fia Györgynek egy malma, illetve a patakon túl terül el a nevezett György negyveniugerumnyi erdeje, valamint négyiu­gerumnyi kaszálója, melyet ,,Csordáskútnak" (,,tsurdaskuta") neveznek. Az említett György erdejétől délre, az apátságnak további három­jugerumnyi birtoka terül el. Köveskáli András fia Györgynek van további két iugerum birtoka a Szent Vid egyháza közelében (talán a Szent­békkállától ÉK-re fekvő Szentvidkál templomáról van szó, Sz.), továbbá van még négyiugerumnyi szőleje a ,,Mezőmálnak" („mezewmal") nevezett helyen, s hat iugerum kaszálója a „Húzóhegy­nél" (,,huzevhyg."). Az említett György birtokai felett terülnek el a káli (,,de Kai") nemesek és nemtelenek marhalegelői, melyeket — mint az eddig is szokásban volt — a falu népe továbbra is szabadon használ. 41 (Egyes vélemények sze­rint Köveskáli András fia Györgytől származik a XVI. századtól először említett Györffy család, amely a Kál-völgy egyik — mai napig is — leg­elterjedtebb családja.) Meg kell jegyeznünk, hogy a Kál-völgy észak­nyugati peremterületén — az 1121-ben felszen­telt almádi Benedek-rendi monostor mellett — a XIII. század második felében, Henyétől északra (egy észak—déli irányú dombon), a Magyal­tetőnek nevezett magaslaton épült a Szent Margit tiszteletére szentelt pálos rendi kolostor is. Ala­pításának pontos ideje ismeretlen. Az épület ma­radványait a Dobogó-patak már elmosta, nap­jainkban már csak néhány alapfalmaradványa látszik. 42 (A kolostor első említése egyébként csak 1365-ből való.) A kusza birtokviszonyokat fokozta, hogy az eddig egységes veszprémi Szent Mihály egyháza a XIII. század végére kettévált a veszprémi püs­pökségre és a veszprémi káptalanra, melyek birtokaikat is igyekeztek elkülöníteni. Ennek első adata 1290. május 11-ről való. Ebben Erzsé­bet királyné — Benedek, veszprémi püspök külön kérésére — megerősítette Izabella király­né 1276. augusztus 3-án kelt adomány levelét (mivel az oklevél pecsétje időközben megsérült). A püspök arra kérte a királynét, hogy az újra íratott oklevélből hagyják ki az ,,ad usum tarnen capituli" szavakat, mely szerint az adomány ki­zárólag a veszprémi káptalan javára történt. A királyné kiadta a módosított oklevelet, melyet 1295-ben III. András király is megerősített. (Az újra írt oklevelet utólag még megerősítette I. Károly Róbert király is 1314. január 9-én, majd 1323. június 26-án kiadott oklevelében.) 4 ' A Kál-völgyben egyre nagyobb birtokokkal rendelkező veszprémi püspökség igyekezett bir­tokain olyan katonáskodó egyházi nemesi osz­tályt kialakítani, amely adott esetben az egyház és a birtokok katonai, fegyveres védelmét is el­látja. Ennek első ismert esete: 1291. október 18-án Benedek veszprémi püspök — a püspökség köveskáli birtokán (ez az első konkrét említése a püspökség köveskáli birtokainak!) — Miklós egyházi jobbágy fiait: Mártont, Illést és Márkot az egyházi harcoló nemes jobbágyok (,,in nume­rum nobilium iobagionum exercituantium") sorá­ba emelte, s megerősítette őket köveskáli telkük birtokában. (Az okiratot 1377. május 10-én László, veszprémi püspök a nevezett család kéré­sére — Lukács fiainak: Jánosnak és Andrásnak — új oklevélben átirattá.) 44 A következő évben — 1292-ben — a püspök további huszonegy job­bágyát emelte fel a hadakozó egyházi nemesek sorába. 45 Annak ellenére, hogy a Kál-völgyben egyre nagyobb birtokok kerültek a veszprémi püspök­ség és a káptalan tulajdonába, jelentős volt még a királyi és királynői birtokok, sőt a más nemzet­ségek birtokában levő földek száma. Az 1296. évben az Atyusz-nemzetség (melynek a közeli Hegyesd vára volt nemzetségi központjuk) több Kál-völgyi birtokát eladta. Az Atyusz-nemzetség­beli Csaba comes és fivére Bánd mester 1296-ban — a Sásdikál, Kerekikál és Tüttöskál között fek­vő — ötveniugerumnyi szentvidkáli ősi birtokuk­ból húsziugerumnyi földet és két szőlőt eladtak rokonuknak, Monoszlói Gergely mesternek. 46 Ebben az adásvételi szerződésben említették elő­ször Kerekikál falut, amely a Kereki-domb (rajta a Káli földvárral) északkeleti tövében feküdt. Ugyancsak elsőnek tettek név szerinti említést Tüttöskálról, amely Szentbenedekkáltól (ma Szentbékkálla) kelet—északkeletre, a mai Tüt­tösi-dűlőben feküdt. A falu középkori templomá­nak romjai ma is állnak (állítólag 1876-ban még miséztek a templomban) az öreg-hegy déli nyúl­ványán, a Töttösi- vagy Töltési-dűlőben. A rom körüli temető maradványai még napjainkban is észlelhetők. 47 A XIII— XIV. század fordulóján újra elszaba­dultak a feudális anarchia erői az országban és a Kál-völgyében is. A veszprémi püspök azzal vá­dolta be 1300-ban III. Endre királynál Jüle ispán fiát, Demeter mestert, hogy ő és fegyveresei pusztították el a püspökség birtokaihoz tartozó Kál falut (valamint Berend, Fájsz, Vámos és Deáki falukat). Demeter mester elismerte a vádat, egy kivétellel. Azt állította — és állítását Csaba, Csobánc várának várnagya (castellánusa) is iga­zolta —, hogy Kál falut Tihany várának várnagya: Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc dúlta fel fegyveres szolgáival. 48 A zavargások során számos püspöki alattvaló fordult szembe földesurával, a veszpré­mi püspökkel. Egy 1304. január 12-én lezajlott per szerint a Kaal-beli Gurke fiai Kálmán és Pé­ter fia István megjelentek — a veszprémi püspök és a káptalan képviselője — János mester előtt. Miután János mester tudtukra adta, hogy a veszprémi püspök megbocsátotta nekik az ellene tett sértéseiket és visszafogadta őket kegyeibe, a két vádlott eskü alatt kijelentette, hogy ha bár­melyikük is valaha szembeszegül újra a püspök­kel vagy annak megbízottjával, illetve, ha újra lázadást vagy zavart szít a püspök jobbágyai kö­zött, úgy minden újabb perbe hívás nélkül, min­den bírói eljárás mellőzésével vessze el vagyo­nát, amely szálljon a püspökre. 49 610

Next

/
Thumbnails
Contents