A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

V. Fodor Zsuzsa: Zirc iparosai a 18. század végi és a 19. század eleji iratokban

1780. december 9-én kelt levelében egy évben három alkalommal: Fülöp apostol napján (május 1-én), Anna-napkor (július 26-án) és Szent Mihály napján (szeptember 29-én) vásár tartását engedélyezte Zircnek, amelyet „mezőváros" megjelöléssel illetett, ezúttal elsőként.

17 Minden bizonnyal a jó értékesítési lehetőségek adtak ösztönzést az újabb vásár napok kéréséhez, amelyek megtartását I. Ferenc király az 1793. április 11-én kelt levelében engedélyezett.

18 Az okirat alapján még két országos vásár tartására nyílt lehetőség: a Szent József- (március 19) és a Borbála-napi (december 4) vásárokéra. Mindez nemcsak élénk kézművesipart, de jótékony hatást is feltételez a mezőváros fejlődésére. AZ IPART ŰZÖK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA Amennyiben egy település iparosainak számát megközelítő pontossággal kívánjuk meghatározni, úgy nem maradhatunk kizárólag a céhes adatoknál, hiszen tudjuk, hogy Zircen is több volt a ténylegesen ipart űzők száma, mint amennyiről az eddigiekben szóltunk. Mivel nemcsak a céhes, de az egyéb típusú forrásaink is hiányosak és heterogének, ezért az ipart űzők számának alakulásáról csak a különböző helyekről származó adatok összehasonlításával próbálhatunk meg képet adni, kénytelenül kihagyva az egészen pontos létszámismertetést. Ehhez a módszerhez köt az a tény is, hogy a korabeli kimutatások az iparűzéssel kapcsolatos fogalmi meghatározások tekintetében gyakran pontatlanok és eltérőek. Első lehetőségként a 18. század végi céhes iratokból nyert adatainkat az állami összeírások nagyobb kategóriáinak megfelelő részeivel áll módunkban összevetni. Veszprém megye helységei közül 128 került úrbérrendezésre az 1768—1773 közötti években. Az ekkor készült úrbéri összeírás Zircen az öszszes úrbéres számát 102-ben állapítja meg.

19 Ebből 33 fő telkes jobbágy, 47 hazátlan zsellér és 22 házas zsellér. A későbbi időből származó contractuális összeírások alapján — amelyek a legtöbb házas és hazátlan zsellérnél valamilyen iparűzést is feltüntettek — feltételezhetjük, hogy az itt említett zsellérek többsége kapcsolatban volt az iparral. Közöttük kereshetjük a majdani céhes mestereket, de rajtuk kívül azokat is, akik az ipart csak mellékesen folytatták, főfoglalkozásként megtartva a gazdálkodást. További fogódzót ad az 1784—1787 közötti években készült II. József-féle népszámlálás ide vonatkozó része. 1785-ben a ténylegesen 1286 lelket számláló Zircnek 54 „polgára", 174 zsellére volt.

20 Számokkal nem tudjuk pontosan kifejezni, de okkal feltételezhetjük, hogy iparosszám-növekedést takar valamilyen mértékben a megnövekedett zsellérszám. Ezt sugallja az összeírás városi polgárokról szóló kitétele is, amely jól körülhatárolja az oda tartozó lakosok státuszát. „Városi polgárnak számított az a családfő, aki városi háztulajdonnal rendelkezett. Ebbe a rovatba kerültek azok is, ,, . . . akik a Városban vagy a Falukon ugyan semmi házat nem bírnak, hanem Fábrikákból, "Só- és Értzbányákból, Vas-Hámorokból, különös találmányú Mesterségekből (Künste), avagy Kézi Mesterségekből (Handwerke) magokat és famíliájukat leginkább táplálják". Polgárnak tekintették a kézművesipart űző családfőt akkor is, ha az szántófölddel, réttel vagy szőlővel rendelkezett, feltéve, ha jövedelmének nagyobb részét mesterségből szerezte. A „kézimesterséget" azonban nem értelmezték olyan széleskörűen, hogy mindazokat ide sorolták volna, akik mesterségüket csak alkalomszerűen űzték, sőt még azokat sem, akik megfelelő képzettség nélkül „rossz vásári munkát" végeztek. Ezeket ugyancsak a „Zsellérek" rovatba kellett bejegyezni."

21 A kontárok, háziiparosok nagy részét ebben a kategóriában kell keresni.

22 A 19. század elejéről valamivel több és jobb forrás teszi nyilvánvalóvá, hogy az iparosélet tovább fejlődött Zircen. A céhek oldaláról vizsgálva a kérdést érdekes következtetésekre juthatunk. Míg Veszprém megye többi mezővárosában jelentős mértékben csökkent a céhek száma, addig itt változatlan számban maradtak meg a céhek. A szabóknak, a takácsoknak, a vargáknak, a molnároknak, a bognár—kádár—kovács céhnek, az asztalos—üveges—bádogos—lakatos céhnek 1820-ban is volt privilégiuma,

23 a zirci kőművesek, ácsok, cserepesek és kőfaragók céhlevelét I. Ferenc király 1820. május 19-én írta alá.

24 A céhek ilyen arányú megmaradásának, de általában az iparűzés fokozódásának az a sajátos helyzet adott lehetőséget, amely a mezőváros egész létét is alapvetően befolyásolta. Nevezetesen az, hogy a király 1814-ben az addig külföldi apátságoktól függő magyarországi cisztercita rendet függetlenítette, a pilisi—pásztói és a zirci apátság egyesítése után a hazai cisztercita rend központjává Zircet tette. Ezt követően ismét nagyobb mértékű építkezések kezdődtek, a település lassan, de tovább fejlődött. Ez a fejlődés a belső zártság jegyeit magán viselve azonban inkább konzerválta, mint szétfeszítette a céhes kereteket. Témánk szempontjából alapvető fontosságú az 556