A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Rózsáné Lendvai Anna: Adatok Sümeg és Tapolca XVII–XIX. századi történetéhez, különös tekintettel a kézműiparra

„megszorítják", a nemzetbelieket be nem fogadni s ily módon önkényesen visszaélni merészelnek". Ezeknek a kihágásoknak a megszüntetésére mondja ki a törvénycikk, hogy a Helytartótanács az ilyen visszaéléseket terjessze a király elé, s a privilégiumot töröljék el vagy szüntessék meg az 1723: LXXIV. te. alapján. 1729-ben jelenik meg a céhbiztosi intézmény: III. Károly király elrendelte, hogy Selmecbányán céhbiztosokat kell választani. Az ismertetett központi szabályozások a közérdekellenes céhmegnyilvánulások megakadályozását célozták. Ugyanakkor szabad utat hagytak újabb céhalakulásoknak és a céhek közérdeket nem sértő életének. A XVIII. század első felének céhalakulását a XVII. századi céhalakulás folytatásának kell tekintenünk annyiban, hogy most is jellemző a céhlevélkölcsönzés (néhány esetben a mesterek ugyan a királyhoz fordulnak privilégiumkéréssel), a vegyes céhek alakulása, valamint a mindennapi szükségleteket kielégítő mesterségek szervezeteinek létrejötte. További legfontosabb bizonyíték pedig az artikulusok szövege. Mielőtt városaink XVIII. századi céhalakulását vizsgálnánk, meg kell jegyeznünk, hogy az új vagy megújított szabályzatú szervezetek száma kevés a conseriptiók által jelzett kézmüvesekkel szemben. 1700-ban válnak külön a tapolcai csizmadiák a sümegiektől. 11 mester kéri a különválást, mert ,,a céhgyülekezetbe járni nagyon alkalmatlan, dolgaiknak is nagy hátra maradására vagyon" mondják. Nevük ugyanakkor eredeti lakóhelyükre enged következtetni: Csizmazia Kapronczai György, Devecseri Csizmazia Mátyás, Bajnoki Csizmazia György, öcsej Csizmazia János, Újvári Csizmazia András, Babodi Csizmazia János, Tapolczai Csizmazia Ferenc, Szombathelyi Csizmazia János, Jánosházi Csizmazia Gergely és Varasdi Csizmazia András alkotják a tapolcai céhet. Mindez jelzi a XVIII. század eleji ,,népvándorlást". A privilégiumot 1700-ban, 1711-ben és 1720-ban confirmálja a veszprémi püspök.

66 1716-ból származik a tapolcai takácsok

bl

, 1720ból a mészárosok^ kiváltságlevele; az előbbit a pozsonyi takácsoktól, az utóbbit a pápai mészárosoktól kérik. A primer forrásként figyelembe jövő céhprivilégiumokkal egyenértékű forrásként kell kezelni az olyan conseriptiót, amely valamely helységben vagy helységekben az öszszeíráskor fennállott céheket sorolja fel. Ilyen az Országos Levéltárban őrzött az a jegyzék, amely arról tanúskodik, hogy 1731-ben Sümegen a kovácsoknak, a csizmadiáknak, a takácsoknak és a szabóknak, Tapolcán pedig a mészárosoknak, a szabóknak, a takácsoknak, a csizmadiáknak, a kallósoknak és a vargáknak volt saját céhe, a kovácsok, asztalosok, tímárok és szűcsök pedig közös céhbe tömörültek.

69 E jegyzékből az tűnik ki, hogy az eddig már említett céhek sora 1731-ig Sümegen a kovácsok, Tapolcán pedig a kallósok társulatával, valamint az említett, több iparost magába foglaló céhvei egészül ki. Tapolcán 1744-ben a szabók

70 (1682 óta van céhük) kérnek és kapnak újabb privilégiumot a királynőtől, ugyanis a régi céhlevelük a várost 1743-ban ért tűzvész alkalmával elégett

71 A csizmadiák és a vargák most már közös céhe szintén 1744-ben,

72 a takácsoké

73 pedig 1756-ban kapja új privilégiumát. A tapolcai fazekasok

74 céhlevele 1761. évi, s az a győri fazekasok céhlevele formulájának átvétele. A győri fazekasok 1633-ban magyar nyelven vették át a pozsonyiak 1576. évi német nyelvű céhlevelét. Mindenképpen említésre méltó, hogy Tapolcán alakul fazekascéh, Sümegen pedig nem; sem a XVII., sem a XVIII. században nem találjuk nyomát, holott a helytörténeti munkák több esetben emlegetik a sümegi fazekasokat, kályhásokat. Kozák Károly szerint éppen a XVIII. században kell keresnünk a máig is gyártott tál alakú kályhaszemek előzményeit.

75 Időben túlságosan messze esnek az összeírások a céhlevelek dátumától, így kérdéses egy-egy mesterség vagy céh folyamatossága. Figyelemre érdemes, hogy akkor, amikor Tapolcán a XVII. századtól kezdve több céh alakul, a XVIII. századtól a már megvolt céhek újabb privilégiumkéréseire vannak adatok, tehát többrétű ipari fejlettséggel állunk szemben. Sümegen csupán egyetlen olyan privilégium ismeretes, amely XVIII. századi céhalakulásról tanúskodik: a szabók 1706. évi privilégiuma, amelyet Tapolcától kérnek.

76 Az 1770. évi conseriptio lendületes fejlődés eredényeit mutatta a zalai mezővárosokban. Bár még mindig nem tudjuk, hogy az iparűzőként jelöltek az év hányad részében gyakorolják a mesterséget, a statisztika alapján viszonylag élénk ipari életre következtethetünk. A conscriptióból kitűnő kép ismertetése előtt azonban számításba kell vennünk az 1761. évi Mária Terézia-féle céhügyi rendeletet, amely a vármegyéknek kötelességévé teszi a szabadalomlevelek beszedését. Már a század elején is találkoztunk a céhek rendszabályozásával, most viszont a privilégiumok egyenlősítésével a központi hatalom fokozottabb ellenőrzés alá kívánja vonni az iparosszervezeteket, megszüntetve ezzel a helyi sajátosságaikat, egyéni arculatukat. Természetesen a céhek nem szívesen vették ezt, jogcsonkításnak látták, s vonakodtak is teljesíteni. Bár a rendelet után érvénytelen volt minden olyan privilégium, amely nem a kancelláriától származott, nem szabad csupán annyi céhvei számolni, ahánynak privilégiuma az 1761 utáni évekből való.

77 Ezt éppen mezővárosaink bizonyítják, amikor több forrás összevetésével próbáltam vizsgálni a céheket. Míg a XVIII. század 70-es éveitől Keszthelyen a céhalakulás nagymértékben fellendül, s itt is, Kanizsán is, sőt Szentgróton is virágzó kisiparról beszélhetünk, Tapolcán és Sümegen az iparosok számának növekedése nem járt együtt a céhek újraszerveződésével. Sümegen egyetlen céh sem újítja meg szabályzatát, Tapolcán is csupán a csapók kapnak 1777-ben újabb privilégiumot.

78 A tapolcai csapóiparnak figyelemre méltónak kellett lennie, mert mesterei részesei voltak annak a megállapodásnak, amelyet az 1774. márc. 9-én Pápán tartott gyűlésen a fehérvári, palotai, veszprémi, tapolcafői, pápai, tatai, szombathelyi, zalaegerszegi, győri és ozorai csapók érdekeik védelmére kötöttek. E szerint megállapodtak abban, 540